Ritka ajándék tizenévesként felismerni azt, hogy mit választunk életünk hivatásának. Az orvosi pálya komoly elköteleződés, hiszen már a felvételi folyamat is kihívást jelent. Turbucz Dániel isteni csodaként élte meg, hogy felvették a Semmelweis Egyetemre. A harmadéves egyetemista a Keresztény Orvostanhallgatók Találkozójának egyik szervezője is. Erről, illetve pályaválasztásáról, félelmeiről és hitéről beszélgettünk.
Mi indította arra, hogy az orvosi pályát válassza?
Már iskolás korom óta érdekelt a kémia és a biológia, ezeken a területen szerettem volna továbbtanulni. Bár nem volt orvos a családban, a 10. osztály vége felé döntöttem a gyógyítás mellett. Akkoriban sokat segítettem a nővéremnek, aki egy terápiát folytatott. Megtapasztaltam a napi tíz-tizenkét órás segítői szolgálat felelősségét, ami valószínűleg később, orvosként is vár majd rám. Szombatonként jártam hozzá segíteni a háztartásban. Élénken él bennem az a pillanat, amikor a nővérem segítséget kért. Éreztem, hogy mennem kell. Bár hétvégén egy kamasz szívesebben töltené mással az idejét, mégsem tudtam otthon maradni. Megszólítva éreztem magamat, talán Isten által, hogy dolgom van a testvérem mellett. Az egyetemi felvételi is egyértelműen megmutatta számomra azt, hogy Isten szívesen lát ezen a pályán. Az orvosira általában elég magasak a felvételi ponthatárok, de 2020-ban, amikor érettségiztem, alacsonyabbak voltak. Előtte és azóta se kerültem volna be az egyetemre. Isteni csodaként éltem meg, hogy sikerült felvételt nyernem a Semmelweis Egyetemre.
A hite mennyiben változott a tanulmányai kezdete óta? Volt, hogy megingott?
Nem éreztem, hogy a tanulmányaim szemben állnának a hitemmel, inkább megerősítettek. A biokémia tanulása közben megérintett, hogy csodálatosan összetett az emberi szervezet. Az, hogy egy apró változásnak milyen hatása van a szervezetre, a milliónyi enzimreakciótól a molekulák átalakulásáig tökéletesen finomhangolt rendszert képez. Azt mondtam magamban: Uram, ez lenyűgöző! Azon is gondolkodtam, hogy amikor még nem voltak védőoltások és higiéniai előírások, hogyan maradhattunk életben. A mikrobiológia tanulása közben ráébredtem arra: Isten úgy alkotott meg minket, hogy túléljünk.
A hitéletéből adódó szemléletet vállalja a diáktársai, tanárai körében, esetleg a betegek előtt, amikor támogatásra van szükségük?
Ajándéknak élem meg az emberekkel való beszélgetés lehetőségét és a közösségépítés képességét. Nem jelent nehézséget vállalni a hitemet, mert az evangélium az életem része. Amikor komolyabban beszélgetek valakivel, akkor gyakran szóba kerül Isten és a hitem, és hogy ez milyen hatással van rám és a gondolataimra. Szeretek más emberekre odafigyelni, megérteni, hogy ők miként gondolkodnak.
A holisztikus gyógyítás mennyire elismert vagy bevett szemléletmód a hazai orvoslásban?
Egyre népszerűbbé válik. Első évben már tanultunk a bio-pszicho-szocio-spirituális (BPSS) szemléletmódról, amely arról szól, hogy a páciens nem két lábon járó betegség, hanem a teljes emberre tekintünk, figyelembe véve az életkörülményeit és a betegségtől való félelmeit. Látnunk kell azt is, hogy miben vagy kiben reménykednek a betegséggel küzdők, mert ezek hatnak a felépülésükre. Ha bízunk valakiben, akkor hiszem, hogy könnyebb végigmennünk a nehézségeken.
A félelemmel hogyan küzdenek meg?
Másfél évvel ezelőtt nehezebb időszakot éltem át, amikor megcsúsztam a tárgyaimmal. Akkoriban teljesen alkalmatlannak éreztem magam az orvosi pályára. A kudarc elbizonytalanított, és eluralkodott rajtam a félelem. Tudatosítottam magamban azt, hogy akármennyire is okos, szorgalmas vagyok, végső soron az Úristen tesz alkalmassá az orvosi pályára, amire hitem szerint ő hívott el. Biztos vagyok benne, hogy ez az érzés később is visszaköszön majd, amikor hibát követek el, vagy harmadszorra bukok meg egy tárgyból, de emlékeztetnem kell magamat arra, hogy eddig is Isten kegyelmével voltam itt. Bízom benne, hogy ugyanez a kegyelem végigkísér majd a diplomáig és utána is, az életem végéig.
Az orvostanhallgatók között mennyire tapasztalható a lemorzsolódás, a tanulmányok feladása?
Nem könnyű bejutni az orvosi egyetemekre, ezért szerintem már maga a szándék is elkötelezettséget mutat. Több diáktársam is azt mondta, hogy nem tudja máshogy elképzelni magát. Ezért gondolom, hogy aki belevág a felvételi folyamatba és bejut az egyetemre, az tényleg orvos akar lenni, elköteleződött ennek a hivatásnak. Nem ritka viszont, hogy a hallgatók tantárgyakat csúsztatnak, mint én is. A diákok nagyjából ötödére jellemző, hogy később fejezi be az egyetemet. Előfordul persze olyan is, hogy valaki otthagyja az egyetemet, mert rájön, hogy mégsem ezt szeretné csinálni. Magamon azt tapasztaltam, hogy harmadévben csökkent a lelkesedésem. Viszont amikor belegondolok, hogy miért csinálom, akkor újra érzem a vágyat az orvosi tanulmányok befejezéséhez. Ilyenkor újra tudok menni előre. Jó érzés látni azt, hogy minden sikeres táv teljesítésekor egy lépéssel közelebb kerülök a célhoz. A legtöbben, akik orvosnak tanulnak, elkötelezettek, és főleg magamon tapasztalom azt, hogy érek útközben.
Fel lehet nőni a felelősséghez, ami ezzel a hivatással jár?
Úgy érzem, igen. Ebben fontos szerepe van annak, hogy már a tanulmányaink elején találkozunk betegekkel. Ezeken az alkalmakon megérezzük a felelősség súlyát, hogy öt-hat év múlva mi vár ránk, amikor kezelőorvosként fogunk páciensekkel foglalkozni. Az anatómia tanulása és gyakorlása közben is látható, hogy a mű testrészek boncolását később igazi testrészek követik. Ebben is érezhető a szakma komolysága, hogy ez már az igazi élet.
Az orvoslás melyik területén szeretne elhelyezkedni?
Még nem döntöttem el, a szakosodás nyitott kérdés előttem. Harmadévesként nem látok bele igazán mélyen a különböző szakterületekbe. Jelenleg a szülészet-nőgyógyászat érdekel leginkább, ezen a területen el tudom magamat képzelni. A születés és élet csodája lenyűgöz, jó érzés lehet segíteni világra hozni egy gyermeket. Emellett érdekel a belgyógyászat, az infektológia és az onkológia is. A háziorvosi pályában pedig az tetszik, hogy közvetlenül tudnék kapcsolódni a betegekhez.
Küzdelem és küldetés címmel rendezik meg a Keresztény Orvostanhallgatók Találkozóját március 23-án Budapesten, a Semmelweis Egyetem Orvostudományi Központjában. Az előadások témái: Gyógyítás a kicsinyek közt; Hogyan lehet békességem és belső szabadságom a túlélési hajszában?; Miért engedi Isten a szenvedést?; Háborús nyomás alatt – Egy kárpátaljai orvos beszámolója.
A Keresztény Orvostanhallgatók Találkozója szakmai vagy inkább szemléletközpontú esemény?
A találkozót az hívta életre, hogy a keresztyének az egészségügyben hogyan képviselik a hitet, ezért a szemlélet hangsúlyos a rendezvényen. Mindig igyekszünk olyan témákat kijelölni, amelyek relevánsak az orvostanhallgatók, illetve más egészségügyi szakon tanulók számára. A témákat a bibliakörben találtuk ki, mindenki dobott be ötleteket, és kiválasztottuk azokat, amelyeket a legjobbnak gondoltunk, például a stresszkezelést, a háborút. Az is szempont volt, hogy ne ismétlődjenek az előadások. Továbbá az is hangsúlyos, hogy az orvosi küldetéstudat erősödjön a résztvevőkben. A találkozóval azt az üzenetet próbáljuk közvetíteni, hogy nehéz helyzetekben is érdemes kitartani.
Keresztyének, leendő orvosok
– A Keresztény Orvostanhallgatók Találkozóján meghallgathatjuk egymás problémáit, megoszthatjuk történeteinket, együtt gondolkodhatunk bizonyos témakörökről, de leginkább azt tartjuk fontosnak, hogy tudjuk: a szakmánkban vannak keresztyén testvéreink, akiket megkereshetünk a problémáinkkal – mondja Gerdán Hanga Boróka harmadéves orvostanhallgató, a találkozó egyik szervezője.