Tiszadob lakosságát örökítették meg idén a faluban megtartott művészeti alkotótábor résztvevői. A portrék különlegessége, hogy bár egy pillanatot örökítenek meg, mégis sorsok rajzolódnak ki rajtuk. Az alkotótábornak a tiszadobi református templom és parókia, illetve a helyiek vendégszeretete adott otthont. A szervezővel, Balogh Tibor grafikus és festőművésszel és a helyi református gyülekezet tagjaival beszélgettünk az egyhetes programról.
– Fontosnak tartjuk a nyitottságot az alkotótáborhoz hasonló kezdeményezésekre, az emberek befogadására. A templom és a parókia lehetőséget ad az értékteremtő találkozásokra, ahol a betérők megoszthatják gondolataikat, közelebb kerülhetnek egymáshoz – mondta Tulipán Márton lelkipásztor. A tiszteletes kiemelte azt is, hogy aki vallásos keretek között nem biztos, hogy betérne a templomba, az az alkotótáborban megtapasztalhatta a szakrális tér különleges légkörét, a gyülekezet vendégszeretetét és odafigyelését.
A református parókia adott otthont a tiszadobi alkotótábornak
Az alkotótábor alapítója és szervezője Balogh Tibor festőművész, grafikus, a tiszadobi gyermekváros egykori növendéke. Még az intézetben jött létre egy alkotócsoport, amelynek több tagja is jelen lehetett az alkotótáborban: Balogh Tibor, Káli-Horváth Kálmán, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium igazgatója, Vári Zsolt és – ugyan később kezdett alkotni, de a csoporthoz tartozik – Hájas Zoltán is.
Árvákból meggazdagítók
Öt – állami intézetekben nevelkedett – cigány képzőművész csoportos kiállításának adott teret a Ráday Ház, a Református Oktatási Szolgálat, valamint a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány szervezésében. Az árvaság szakralitása című tárlat december 5-i megnyitóján igazolódott Balogh Tibor grafikus, festő helyszíni megállapítása: „Lépéselőnynek bizonyult a súlyos hátrányokkal indulás.” Az egyház és a Free-Presszionisták nevű alkotócsoport közötti együttműködés egy művésztelep létrejöttéhez is elvezethet, ahol nehéz sorsú tehetséges fiatalok kaphatnának képzést.
Balogh Tibor festőművész elmondta, hogy az idei tábor témája a portré volt. A portréfestésben is kiemelkedő alkotók az ország különböző pontjairól érkeztek. A helyi fiatalokkal együtt tizenhatan vettek részt a nyári programon. – Tiszadob lakosságát ragadtuk meg, ők voltak a modelljeink. A célunk az volt, hogy a helyieket is összehozzuk, ne csak pár szóra találkozzanak egymással, hanem igazi közösségi élményben legyen részük. Találkozzanak a fiatalok és az idősebbek. Nekünk, alkotóknak is értékes megismerkedni a helyiekkel, hiszen így a képek mélyebb üzenetet hordoznak. Az arcok mögött sorsok jellennek meg, a képek pedig megmaradnak az utókornak is – hangsúlyozta a művész.
Balogh Tibor kitért arra is, hogy számára fontos helyszín Tiszadob, hiszen a gyermekotthonban nevelkedett, és ott köteleződött el a képzőművészet mellett. Vannak ismerősei a faluban, akikkel nyáron is találkozhatott. Korábban is tartottak tábort a településen. A református templom és annak udvara kellemes helyszín, csendes és hűvös, ami a nyári negyvenfokos hőségben szintén fontos szempont volt.
Balogh Tibor elárulta, hogy eleinte izgult, hogy a helyiek vállalják-e azt, hogy portrékép készüljön róluk, de ebben is kapott segítséget, és kialakultak az alkotó- és modellpárosok. Egy nap öt művész és öt helyi lakos találkozott egymással, így alkalmuk nyílt arra, hogy megismerkedjenek. Esténként a tábor résztvevői összegyűltek, és kiértékelték a napot, amibe a kikapcsolódás is beletartozott. Több tiszadobi család is vendégül látta őket: együtt vacsoráztak, és éjszakába nyúló beszélgetések, illetve közös zenélés fűzte szorosabbra a barátságokat.
Somogyi Ferenc szobrász a szobrai előtt
A tábor első napján a tiszadobiak vendégséggel várták az alkotókat. – Beszélgettünk arról, hogy miért fontos ez a program, és mit üzen a falunak. Miért fontos a portré, mi a különbség a fotó és a festmény között. Célunk volt az is, hogy megismerkedjünk helyi családokkal, együtt lélegezzünk a falu népével, és kimozduljunk az alkotóbázisról. Ha már arcokat rajzolunk le, az elénk leülő emberekkel alakuljon ki közelebbi viszony. Ez mélyíti mind az alkotói folyamatot, mind a személyes kapcsolatokat – hívta fel a figyelmet a festőművész.
A tiszadobi alkotótábor résztvevői a református templom előtt
Balogh Tibor kitért arra is, hogy mindenki segítette az alkotótábort, különböző finomságokat, gyümölcsöket és frissítőket vittek nekik. – Elterjedt a faluban a tábor híre. Bármire szükségünk volt, azonnal segítettek, ezekből is éreztük, hogy megbecsülnek minket. Szép találkozásoknak is a részese lehettem. Együtt alkothattam egykori nevelőmmel, volt egy apa és a lánya, akik mind a ketten festenek, és a helyi fiatalok is velünk alkottak. A művészetben az is csodálatos, hogy összehozza az embereket, elmélyít érzéseket, és időtálló – mondta el.
Tiszadob híres szülötte Réti Mátyás (1922–2002) festőművész, grafikus. 1948–1953 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult. Csepelen huszonkét évig működött rajztanárként. Ő alapította a budapesti pedagógusok képzőművész-stúdióját. Festményeit erőteljes színekkel és tónusváltásokkal készítette. Képein több tiszadobi lakost is megörökített. 1985-ben szülőfalujának ajándékozta negyven olajképét és harminc grafikáját.
Tulipán Márton tiszadobi lelkipásztor elmondta, hogy a jövőben is szívesen vendégül látják a művészeket. – A presbitériummal együtt úgy gondoljuk, hogy az alkotótábor értéket teremt, aminek a helyi lakosok is a részeseivé válhattak. Megtiszteltetés volt idén is megélni a kulturális élményeket és a találkozásokat. Érződik a képeken, hogy a művészek nemcsak modelleket láttak a helybeliekben, hanem megismertek embereket, családokat, így igazán mély üzenetet hordozó alkotások készültek – fogalmazott Tulipán Márton. Kiemelte azt is, hogy fiatalok is bekapcsolódtak az alkotómunkába, ami érezteti velük, hogy az értékteremtésben nekik is helyük és feladatuk van. – Egy ilyen hét után az emberek jobban megismerik egymást, nyitottabbá válnak a másik felé, az alkotásokon túl valami nagyobb született – mondta a lelkipásztor.
Bár a tiszadobi református gyülekezet nehéz anyagi körülmények között működik, de támogatja a tehetséges állami gondozott gyerekeket, akik közül többen részt vettek az alkotótáborban. Egy kislány azt mondta, hogy ebben az egy hétben annyit tanult, mint eddig összesen – erről már Szabó Péter gondnok beszélt. A faluban mindenki, így a gyülekezet is segítette a tábor megvalósítását. Megosztották a feladatokat, a református közösség biztosította a helyszínt, az ellátásról pedig az alkotótábor résztvevői és több helyi család gondoskodott.
Szabó Péter kiemelte azt is, hogy a tiszadobi gyülekezet a helyi közösség aktív részese, odafigyel a lelki és a testi egészség megőrzésére is, különösen az idősebb korosztály körében. A gyülekezetből többen csatlakoztak a helyi színjátszókörhöz, pár évvel ezelőtt pedig létrehoztak egy edzőtermet a parókián, ami mindenki előtt nyitott. Az idősebbeknek szakmai vezetéssel, edzéstervvel lehetőséget biztosítanak arra, hogy mozogjanak.
A református templom kellemesen hűvös és csendes helyet biztosított az alkotóknak
A helyi református gyülekezet főgondnoka, Sebestyén László többszörös magyar bajnok testépítő is rendszeresen tart kondicionáló edzéseket. A főgondnok is aktív résztvevője volt az alkotótábornak, szobor és festmény is készült róla. Először arról kérdeztük, milyen élmény volt modellt állni a művészeknek. – A parókián működő edzőtermünk a tábor idején is nyitva volt, az egyik alkotó pedig felvetette, hogy megörökítene. Egy bicepszgyakorlatról készült kép alapján formázott egy kisebb szobrot, ami igazán élethű lett. Az alkotótábor szervezője, Balogh Tibor pedig portrét festett rólam – emlékezett vissza a főgondnok.
Somogyi Ferenc szobrász alkotása Sebestyén Lászlóról
– A kép elkészítése előtt beszélgettünk Tiborral, majd leültünk egymással szemben, és csak néztük egymást. Eleinte zavarban voltam, de jól működött közöttünk a beszéd nélküli kommunikáció. A festményben az egész életem látható, érzelmek sokasága, a ráncok, az ősz haj. 78 éves vagyok. Művész úr rendkívül élethűen visszaadta azt, amit akkor éreztem. Azért is olyan különleges a portré, mert bár az adott pillanatot örökíti meg a művész, mégis mélyen tükrözi egy ember életét. Az alkotók karakteres, többnyire idősebb lakosokat választottak. Eleinte kicsit féltünk az ötlettől, hiszen van bennünk egyfajta zárkózottság, de jól megragadott portrék készültek – állapította meg Sebestyén László.
Esti beszélgetés Szilágyi Mihály udvarán
Az alkotók esténként Sebestyén László feleségének vendégházában, egy százéves parasztházban tartották a kiértékelő beszélgetéseiket. – Csodálatos embereket ismertünk meg, akik hatalmas szeretetet adtak. A tábor után közösen imádkoztunk értük, a vasárnapi istentiszteleten lelkész úr áldását adta a programra és minden résztvevőre. Szintén kellemes emlékem, hogy a záróesten közösen gitároztunk Tiborral, aki gyönyörűen énekel és zenél. Az egész falu kivette a részét az alkotótábor idején a feladatokból, ahol tudtunk, segítettünk. Megtisztelőnek éreztük, hogy Tiszadobot választották a művészek. Már most hiányoznak, várjuk vissza őket – zárta gondolatait a főgondnok.
A tiszadobi alkotótábor zárónapjának egyik fő programja az elkészült képekből összeállított kiállítás volt a református parókia udvarán, amire sokan kíváncsiak voltak. Az egyhetes programon több mint hetven alkotás készült el, akvarellek és olajfestmények, szobrok, amelyeknek a tiszadobi faluház ad otthon.
A képre kattintva fotógaléria nyílik meg a tiszadobi alkotótáborról.