Éves zsinatát tartotta az Ír Presbiteriánus Egyház június 9–12. között Belfastban, ahol a legnagyobb ír protestáns egyház kihívásairól, feladatairól és küldetéséről egyeztettek a küldöttek. Az eseményen az ír és az egyesült királyságbeli egyházak képviselői mellett több egyház és egyházi szervezet is képviseltette magát, köztük a Magyarországi Református Egyház.
Az Ír Presbiteriánus Egyház gyökerei a skót reformációhoz nyúlnak vissza. A XVII. században Skóciából érkező telepesekkel jelent meg először a protestantizmus az Ír-szigeten, majd 1840-ben létrejött az önálló Ír Presbiteriánus Egyház (Presbyterian Church in Ireland, PCI), amely ma is az Ír-sziget legnagyobb protestáns felekezete. Közel ötszáz gyülekezetéhez nagyjából kétszázezer gyülekezeti tag tartozik: többségük a Nagy-Britanniához tartozó Észak-Írországban, de – még ha jóval kisebb arányban is – a sziget déli részén is találni PCI-gyülekezeteket.
Észak-Írország politikai-társadalmi feszültségei a magyar társadalom többsége számára talán kevéssé ismert. Míg Írország 1922-ben önálló állammá vált, majd pedig 1949-ben megszakított minden hivatalos alkotmányos kapcsolatot a Brit Birodalommal, ezzel szemben a hagyományosan protestáns többségű Észak-Írország az Egyesült Királyság része maradt. A kettéosztottság következményeként az 1960-as években kezdődött és az 1998-as nagypénteki egyezmény aláírásáig tartó észak-írországi konfliktus (angolul: the Troubles) erős vallási színezettel bírt. Protestáns és katolikus keresztyén családok és közösségek az összecsapások aktív részesei lettek, és a mai napig hordozzák ennek nyomait. Az országos szinten működő egyházak, a helyi gyülekezetek és a bennük élő gyülekezeti tagok is hosszú utat jártak be a megbékélés érdekében. Ezeknek a folyamatoknak aktív tagja volt az Ír Presbiteriánus Egyház is, amely napjainkban számos, a magyarok számára is ismert kihívással néz szembe. A PCI is egy növekvő mértékben szekularizálódó társadalomban szolgál, amely egyre távolabb kerül a keresztyénség tanításától, sokszor pedig kifejezetten ellenszenves vele.
Ráadásul az ír egyházat tavaly egy nagy botrány rázta meg, amely a társadalmi megítélését is nagymértékben rontotta. Napvilágra került ugyanis, hogy az egyházon belül több ízben megszegték a kiszolgáltatott személyek (gyerekek, fiatalok, veszélyeztetett felnőttek) védelmére létrehozott „safeguarding” szabályokat, és több esetben nem léptek fel az egyházon belüli hatalmi visszaélésekkel szemben sem. A hivatalos állami vizsgálat megkezdését követően az egyház vezető tisztségviselője azonnali hatállyal lemondott, az egyház egésze pedig két rendkívüli zsinattal a bűnbánat, a szembenézés és a megújulás nehéz és sokszor fájdalmas útjára lépett.
Az egyházszervezet egészét formálisan képviselő moderátori tisztséget átmenetileg tavaly decemberben újra felvevő Richard Murray által „egyházi földrengésként” azonosított folyamat az egyházszervezet központi és helyi gyülekezeti szinten történő teljes átvilágításának megkezdését jelentette. Ennek légköre határozta meg a 2026. júniusi zsinati ülést is. A zsinati bizottságok jelentésében szinte kivétel nélkül hangsúlyos elemként jelent meg a kiszolgáltatott személyek védelmére felállított keretrendszer, az egyházszervezet központi irányításában pedig új szervezeti egységet hoztak létre, hogy biztosítsák a szabályrendszer tényleges működését és betartatását. Richard Murray leköszönő moderátor és a hivatali idejét a zsinattal megkezdő utódja, Richard Kerr, valamint a zsinat tagjai és a közegyház intézményének vezető tisztségviselői egyaránt a megbánás és a megújulás mellett tettek hitet. Rámutattak, hogy az egyház számára az Isten által rendelt megújulást a régi rendszereknek való meghalás, az azokból való megtérés jelenti. Az is egyértelmű ugyanakkor, hogy az őszinte szembenézés és a megtérés melletti elköteleződéssel együtt alapvető feladat az egyház társadalmi hírnevének a helyreállítása is.
Minderre egy olyan korban van szükség, amikor az egyház szolgálatában sok más kérdés is felmerül. A gyülekezeti tagok, keresztyének száma a talán konzervatívabb Észak-Írországban is folyamatosan csökken, miként a belföldi egyházi szolgálatba álló személyek vagy éppen a külföldi missziói elhívásba álló keresztyének száma is. Alapvető kérdéseket, de egyúttal több lehetőséget is előrevetítenek ezek a jelenségek egy, a misszió és különösen is a világmisszió iránt nyitott egyház életére nézve. A júniusi zsinati ülés pedig alapos és a széles nyilvánosság számára is elérhető formában adott betekintést a témákkal kapcsolatos belső egyeztetésekbe.
A világmisszió, a külföldi egyházi kapcsolatok kiemelt szerepét mutatja, hogy a PCI zsinatán az ír és egyesült királyságbeli egyházak képviselői mellett hat egyház és egyházi szervezet is képviseltette magát: Libanonból, Szíriából, Kenyából, Malawiból, Spanyolországból és – a Magyarországi Református Egyház révén – Magyarországról. A külföldi vendégeknek lehetőségük volt beszámolni saját országuk és egyházuk helyzetéről, benyomást szerezni az ír egyház működéséről, hálát adni a testvéri kapcsolat eddigi áldásaiért és egyeztetni a további lehetőségekről. A Magyarországi Református Egyházat Berecz Júlia, a Zsinati Hivatal külügyi osztályvezetője képviselte, aki a magyar reformátusok és az európai testvéregyházak nevében köszöntötte a zsinat résztvevőit, emlékeztetve őket a mennyek országa az apró mustármagban és a kovászban megjelenő, rejtett erejére.
Berecz Júlia, a Zsinati Hivatal külügyi osztályvezetője az ír presbiteriánusok zsinatán
A magyar és az ír egyházak közötti együttműködés hosszabb időre nyúlik vissza. Hálásak vagyunk mindazért a támogatásért, amit magyar reformátusok az ír presbiteriánusoktól az évek során kaptak mind Magyarországon, mind szerte a Kárpát-medencében. Reménységgel tekintünk a jövőre, ugyanakkor azzal a meggyőződéssel is, hogy egyházaink úgy tudnak valódi áldássá lenni egyházi közösségük és saját társadalmaik számára, ha elsősorban a mennyek országának a mustármag és a kovász példázatában elénk táruló valóságában erősödnek meg. Legfőbb feladatunk, hogy a mennyek országa valóságában gyökerezzünk meg, és higgyük el, hogy az alig látható mustármag és kovász valódi, de sokszor talán elrejtett ereje jelenti egyedül a kiutat saját közösségünk és a sokféle gonddal küzdő európai társadalmaink számára is. Jó tudni azt, hogy ebben a vállalásban nem vagyunk egyedül, számíthatunk egymásra, és imádkozhatunk egymásért.
A belfasti látogatást követően és az imádság évében arra hívjuk most református testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk együtt Észak-Írországért, amelynek belső feszültségeit jól mutatja az a napokban történt késeléses támadás is, majd pedig az azt követő tüntetések is, amelyekről a híradások itthon is beszámoltak. Imádkozzunk az Ír Presbiteriánus Egyházért, hogy tudjon a békesség és az evangélium hirdetője lenni! És imádkozzunk a mennyek országa életet és valódi növekedést adó erejéért mind ír testvéreink, mind saját magyar református közösségünk számára!