„A nyomorúság idején jobb egyházzá kell válnunk. Nem arra kaptunk elhívást, hogy a templompadokban üljünk, hanem arra, hogy Krisztusról tegyünk tanúságot és Isten országát munkáljuk” – a Christianity Today című internetes teológiai folyóirat interjút készített Joseph Kassab lelkésszel, a bejrúti központú Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinat (NESSL) főtitkárával az augusztus 4-i katasztrófa hatásairól, az 1975 és 1990 közötti polgárháborút idéző állapotokról.
Rendkívül nehéz napokat élnek most Libanonban. Mi történt valójában és mennyire súlyos a helyzet?
Nagyon súlyos. 1984 óta élek Libanonban, megtapasztaltam a polgárháborút is. De ez az első eset, amikor egyetlen robbanás ilyen kárt okozott. Az emberek nagyon megrettentek. Pillanatnyilag még a kiváltó okok tekintetében sincs egyetértés. Mindenki a saját politikai céljai mentén magyarázza az eseményeket. Egyesek az amúgy is akadozó áramellátásban bekövetkezett hibáról, mások viszont gyújtogatásról beszélnek. Megint mások azt bizonygatják, hogy vadászgépek zaját hallották a robbanást megelőző pillanatokban. Egyelőre várnunk kell, abban a reményben, hogy az elkövetkező napokban választ kapunk legalább erre a kérdésre.
Joseph Kassab egy elpusztult aleppói gyülekezeti központot mutat meg magyarországi református egyházi vezetőknek 2019-ben
Testvéregyházunk vezetője, aki az elmúlt években kétszer is járt Magyarországon, és ugyanennyiszer fogadta küldöttségünket, maga a szíriai Aleppóban született, de évtizedek óta Bejrútban él gyermekeivel és feleségével, aki a Református Egyházak Világközösségének elnökeként vállal globális egyházi felelősséget.
A hatmillió lakosú Libanonban legalább 900 000 szíriai menekült él. A tíz éve szűnni nem akaró háború sújtotta szíriai gyülekezeteinek kilátástalan helyzete mellett az elmúlt hónapokban a libanoni gyülekezetek és egyházi intézmények, iskolák, klinikák, menekült tanodák és egyetemek ellehetetlenülésével is szembe kellett néznie a kicsiny református egyházaknak. A drámaian romló politikai és gazdasági helyzet, a rendszeres tüntetésekben megnyilvánuló mély társadalmi feszültségek, és a bankválságba torkoló pénzügyi krízis mellett az instabil egészségügyi rendszert próbára tevő új koronavírus-járvány egyre csak fokozta az általános bizalmatlanságot és kilátástalanságot, amit a felmérhetetlen pusztítással járó robbanás a végletekig feszített.
A keresztyének a kilátástalanság ellenére a reménység jegyében szólnak és cselekszenek, a szíriai gyülekezeteket támogató nemzetközi partnereiket pedig arra kérik, hogy Libanonról se feledkezzenek meg.
A robbanás hatalmas pusztítást végzett Bejrútban, vallási hovatartozástól függetlenül. Hogyan érintette a tragédia a keresztyén közösséget?
A Kelet-Bejrútban található kikötőhöz legközelebb eső városrész többségében keresztyének lakta, általában szegényebb környék. De még a várost övező hegyekben is károkat okozott a robbanás. Számos ház ablaka betört a légnyomás hatására. A legsúlyosabb károkat a Jézus a Világ Világossága nevű templom szenvedte el a Qarantina negyedben, amelyik a Keresztyén Alliance gyülekezete. De a robbanás hasonlóan súlyos pusztítást végzett a belvárosban található Mindenszentek anglikán templomában is. A NESSL legrégebbi bejrúti gyülekezetének ólomüveg ablakai is kitörtek. A helyi református lelkész az első rezgés hatására megrettenve lépett ki irodájából, amikor a második robbanás pont ott szakította le a templom mennyezetét, ahol korábban állt.
De senkit sem kímélt a tragédia. A katolikusokat és ortodoxokat éppúgy sújtotta, mint kicsit arrébb a muszlim negyedeket.
Joseph Kassab egyben a 17 protestáns felekezetet tömörítő szervezet, a Libanoni és Szíriai Protestáns Egyházak Legfelsőbb Tanácsának elnöke. Ebből fakadóan felelőssége túlmutat saját egyházán. A szervezet jelenlegi formájában 1937-ben alakult ugyan, de története az Oszmán Birodalomban felállított egykori millet-rendszerre vezethető vissza. Az 1850-ben hivatalos vallási szervezetként elismert protestáns közösség a kezdetek óta nagy hangsúlyt fektet hitből fakadó társadalmi szolgálatára és közéleti szerepvállalására, amit a Tanács hivatott megjeleníteni a nyilvánosság előtt. A közel-keleti protestáns közösség öröksége és identitása szerves részeként származástól, nemi-, illetve vallási hovatartozástól függetlenül fordul minden emberhez lelki, kulturális, oktatási és diakóniai szolgálatával.
Mennyire lesz nehéz a romok eltakarítása és az újjáépítés?
Az unokahúgom családja most nálunk lakik, mert romokban hever a lakásuk. A kívülállók el sem tudják képzelni, mi történt. Az unokahúgomra rádőlt a szekrény, miközben a kétéves gyerekét próbálta megvédeni. Több mint 200 halálos áldozat, háromezernél is több sebesült. Egy olyan kis országnak, mint Libanon, ez egy katasztrófa. Hogyan lehetséges, hogy 6 éven keresztül tárolták a robbanóanyagot a civilek lakta belváros és a kormánynegyedhez közel eső kikötőben? Elvesztettük a kikötőnket, amire a gazdasági összeomlás idején leginkább szükségünk van. Ez a krónikus korrupció, az alkalmatlan vezetés és az önző érdekek érvényesítésének eredménye.
A libanoni nép jobb vezetőket érdemel. És ezt még a politikai vezetők is tudják.
Már tavaly októberben elismerték, hogy az ország jószerivel csődöt mondott. De a helyzet azóta csak rosszabb lett. Az infláció 85%-os. A kormány valutakészletei kifogytak a központi bankban. Az átlagos állampolgárok pedig nem férnek hozzá az amerikai dollárhoz, ami a bankszámlájukon van. Sokan elvesztették a munkahelyüket, akik pedig még dolgoznak, jó ha a fizetésük felét megkapják. A robbanást követő reggelen pedig arra ébredtek, hogy fel kell újítani romba dőlt otthonukat. De miből lesz erre pénzük?
Csődöt mondott ország vagyunk, egy bukott állam.
Mivel segíthetnek az amerikai, nyugat-európai keresztyének a krízisben?
Pénzre van szükségünk ahhoz, hogy otthonokat újítsunk fel, egészségügyi szolgáltatást és tartós élelmiszert tudjunk biztosítani a bajba jutottaknak. Az egyházunk zsinata által alapított segélyszervezet, a civilszervezetként működő Együttérzés Protestáns Egyesület (Compassion Protestant Society) először a legsúlyosabban érintett családoknak segít otthonaik rendbetételében, konkrétan a nyílászárók cseréjében. Ez családonként a tényleges minimálbér kétszeresébe kerül. Ráadásul készpénzben, méghozzá amerikai dollárban kell fizetni, amije senkinek nincs. Rengeteg ember kényszerült elhagyni otthonát, rajtuk kell először segítenünk. Ahogy ismeretes, a robbanás az ország legnagyobb gabonaraktárát is elpusztította, azaz fel kell készülnünk az élelmiszerhiányra. A protestáns felekezeteknek nincs közös szervezetük, minden egyháznak van ugyanakkor humanitárius programja. A legjobb, ha nemzetközi partnereink a felekezetileg hozzájuk közelálló közösségeket támogatják.
A protestáns egyházak sajátossága, hogy oktatási intézményrendszerük jelentős. Az iskola lényegi része az identitásunknak és missziónknak és mindent meg kell tennünk azért, hogy a magas színvonalat biztosítsuk. Ezért is fog a Legfelsőbb Protestáns Tanács küldöttséget meneszteni az amerikai és brit nagykövetségre, hogy segítséget kérjen az iskolák fenntartására, ahogy a francia külügyminiszter támogatást ígért országa nevében a katolikus iskoláknak. A célunk az, hogy felhívjuk nyugati testvéreink, különösen az amerikai presbiteriánusok figyelmét arra, hogy közös történetünk és a küldetésünk immár 200 éve az ő missziójuknak köszönhetően kezdődött. A kérdésünk hozzájuk: törődtök még velünk? Hiszen mi azt a szolgálatot folytatjuk, amit az ő elődeik kezdtek el annak idején az országban. Ez a mi közös lelki örökségünk.
Európai összefogás a szír reformátusokért
Nemcsak anyagi támogatással, hanem a szolidaritás számos formájával segítik a szíriai reformátusokat a NESSL európai testvéregyházai és partnerszervezetei.
Mit remél és mitől tart a jövőre nézve?
A legfontosabb Libanon számára, hogy a nemzet békében éljen önmagával. Nem akarjuk, hogy az egymással szemben álló politikai nézetek összetűzésekhez, ne adj Isten egy újabb polgárháborúhoz vezessenek, mint ahogy Szíriában történt. Minden külső fenyegetéssel meg tudunk birkózni. De a belső konfliktusok végső összeomlással fenyegetnek. Egyházként a migráció újabb hullámától tartunk. De ebben is fel kell ismerni az esélyt arra, hogy még határozottabban ragadjuk meg elhívásunkat és éljük meg küldetésünket. Arra hívattunk, hogy segítsünk embertárainkon a szükség idején, és egyben enyhítsük a kárt, amit keresztyén közösségünk kénytelen elszenvedni.
A nyomorúság idején jobb egyházzá kell válnunk. Nem arra kaptunk elhívást, hogy a templompadokban üljünk, hanem arra, hogy Krisztusról tegyünk tanúságot és Isten országát munkáljuk.
A reménység szószólói
16 református lelkész ugyancsak interjút adott az online folyóiratnak. „Mindennél inkább reménységre van szüksége a libanoni népnek” – mondta egyikük. „Elvesztették bizalmukat a politikusokban, az egészségügyben, mindenben”.
Forrás
christianitytoday.com