Ahogy közeledik 2023. január elseje, Petőfi Sándor 200. születésnapja, egyre több iskolába – köztük „refikbe” is – kezdenek befutni a Petőfi összes műveit és mai költők köteteit tartalmazó ajándékcsomagok. Ennek hírét hallva eszembe jutott az 1905-ben Kolozsvárott született, s olaszországi, majd angliai „búdosás”, de anyanyelvéhez és annak irodalmához való hűség után 1984 szeptembere óta a sárospataki temetőben nyugvó Cs. Szabó László egyik, e témát érintő verse. Ez a rövidségében is halhatatlan, a lírikusi bőszavúsággal szemben rokonszenvesen visszafogott költemény 1959-ben a müncheni Látóhatárnál látott napvilágot, a Félszáz ének és egy játék című Cs. Szabó-kötetben. A református szerző, akiről 1984 szeptemberében a Sárospataki Református Kollégium egyik pilléremberével, Újszászy Kálmán professzorral beszélgettem a Magyar Rádió megbízásából, így vall ennek a versfüzérnek A tág haza című remekében: „Bármerre hány a sors, hazámba vet, / mert könyv nékül tudom a verseket, / Petőfi napja aknazárakon / lángpisztolyával átment szabadon… / s ha vánkosomra Dayka holdja süt / anyám ölében nyugszom mindenütt.”
A versben felidézett költők közül az elsőről, Petőfiről eszembe jut, hogy 1956 őszén először a János vitézre, majd nagyszüleimhez és keresztapámhoz való kötődésemre hivatkozva akadályoztam meg, hogy több nyelven beszélő, orvos és művészettörténész szüleim új hazába vigyenek. Épp öt és fél éves lélekkel nagy valószínűséggel én is éreztem azt az aknazárakat, töltött fegyvereket lebíró védelmet, amelyet anyanyelvünk, költészetünk, s természetesen Petőfi, Arany János és József Attila mellett valóban minden ismert versíró lángelménk jelent.
Cs. Szabó másik szeretett költője, Dayka Gábor jóval kevésbé ismert, de Kazinczy és Csokonai megbecsült, baráti kortársa volt. Ő csak 27 évig élt (1769–1796), a hazai felvilágosodás és szentimentalizmus egyik képviselőjeként. Az egyik legismertebb, legtöbbet emlegetett műfordításrészlete egy katolikus angol költő, a sokat filozofáló Alexander Pope néhány hangsúlyos sora: „Setétség vonta-bé törvényid ó Természet! / Az Úr mond: / légy Newton! – s világosság tenyészett.” Ez az idézet jól illusztrálja Dayka Gábor érdeklődését a felvilágosodás eszméi iránt.
A magyar protestánsok, köztük a reformátusság megbecsülését pedig azzal vívta ki, hogy harmadéves katolikus papnövendékként 1791. július 2-án a pesti szervita templomban a vallási türelemről prédikált. Felettesei ezért eretnekséggel vádolták, üldözői közül a legkíméletlenebb Szaitz Leó páter volt; Dayka válaszul abbahagyta addig buzgón végzett tanulmányait, s kilépett a papi szemináriumból. Öt évvel később a tüdőbaj végzett vele. Köszönet a versek hitmélyítő és anyanyelv-gazdagító erejének a Petőfi-évben, s minden időben!