Közös küldetéssel az új tanévben

Intézményi zászlókat vivő diákok, pedagógusok, egyházi és világi vezetők töltötték meg hétfő délelőtt a nagytemplomot. A résztvevőket tíz órától a Debreceni Református Kollégium díszudvarán fogadták, majd együtt vonultak át az ünnepi istentisztelet helyszínére. Az igehirdetést tanévköszöntő beszédek követték, délután pedig a kollégiumhoz és Debrecen református örökségéhez kapcsolódó programokon vehettek részt az érdeklődők.

A tanévnyitó istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Sámuel első könyvének Dávid kiválasztásáról szóló szakasza alapján hirdetett Igét. – Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van – idézte az Ige egyik meghatározó mondatát.

A püspök szerint az iskolának természetesen tudnia kell, mi van a gyermek fejében: feladata a tudás átadása, valamint annak felismerése is, hogy a rábízott diák hol tart a tanulásban. A református iskola azonban ennél többre vállalkozik. Nemcsak a megszerzett ismeretekre figyel, hanem arra is, ami „az észen túl” van, mégis nélkülözhetetlen az élethez. A Biblia nyelvén ugyanis a szív nem csupán az érzelmek helye, hanem az egész személyiség középpontja: a megértésé, az emlékezeté, az ítéletalkotásé és a tájékozódásé is.

Szívből, szívvel, szívig – foglalta össze Fekete Károly azt a pedagógiai magatartást, amely szerinte tartós mester–tanítvány viszonyt, tartalmas barátságokat és korrekt kollegiális kapcsolatokat alapozhat meg. Egy ilyen iskola nem csak a könnyen észrevehető teljesítményre figyel: észreveszi a visszahúzódót, a hallgatagabbat, a későn érőt és azt is, aki hátrányosabb helyzetből indul. A püspök emlékeztetett arra is, hogy a nagy református kollégiumok történetében az esélyteremtésnek mindig fontos szerepe volt: a Debreceni Református Kollégiumot nem véletlenül nevezték a „szegények iskolájának” is.

Dávid története is erről beszél: Isten ott látott lehetőséget, ahol az emberi tekintet csak a család legkisebb, háttérbe szorított tagját vette észre. Fekete Károly szerint ennek a nevelésre nézve is következménye van. A gyermek személyiségéhez úgy kell közelíteni, mint aki a Teremtő tulajdona, ezért a pedagógia nem válhat erőszakos határátlépéssé, önkényes formálássá.

– A növendék nem alteregója a nevelőnek, hanem partnere – tette hozzá. – A pedagógusnak nem saját képére kell formálnia a rábízott fiatalt, hanem segítenie abban, hogy napfényre kerüljenek az Istentől kapott képességei, és saját személyiségében bontakozhasson ki – hangsúlyozta a püspök.

Isten Lelkének vezetését a püspök olyan tantárgyhoz hasonlította, amelyet egész életünkben tanulunk, és amelyből naponta vizsgázunk. Sokszor elbukunk benne, amikor azonban sikerül erre a vezetésre figyelnünk, abból saját életünkben és környezetünk számára is áldás fakadhat. Fekete Károly szerint a református tanévnyitó azért kap istentiszteleti keretet, mert az újrakezdéskor a közösség a Szentlélek vezetését kéri.

A püspök végül arra buzdította a református oktatási intézmények közösségeit, hogy a felszínes dolgoktól a szív mélyéig jutva, az Istentől kapott képességeket felismerve és az ő Lelkének vezetésével végezzék munkájukat. Imádságában bölcsességet és szeretetet kért a tanároknak és nevelőknek, valamint áldást a határon inneni és túli testvériskolákra.

„Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28) – Pál apostol szavaival kezdte tanévköszöntőjét Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Mint mondta, egy új tanév kezdetén fontos tudni, hogy Isten szeretetébe érkezünk, és Isten szeretetébe kapaszkodva indulunk el. A tanévkezdés ezért nem egyszerűen egy újabb munkaszakasz kezdete: annak felismerése is, hogy Isten előttünk jár, hordoz bennünket, és az emberi élet minden területén, így az iskolában is jelen van – fogalmazott a püspök.

Steinbach József a Kárpát-medence magyar reformátusságának összetartozását is hangsúlyozta. Ez szerinte jóval több a földrajzi közelségnél, az intézményi hálózatnál vagy a közös történelmi emlékezetnél. – Összeköt bennünket az anyanyelv, a történelem, az elődök imádsága, templomaink, énekeink és iskoláink öröksége, leginkább pedig a feltámadott Jézus Krisztus megtartó és megváltó szeretete – fejtette ki.

Csak az anyaországban hetvenezer diák vesz részt a református köznevelésben, mellettük hétezer pedagógus és munkatárs dolgozik az intézményekben. A hittanoktatásban résztvevőket is számításba véve mintegy százötvenezer embert ér el ez a szolgálat. A Zsinat lelkészi elnöke szerint ez egyszerre hatalmas ajándék, lehetőség és felelősség.

Az iskola életformáló közösség – hangsúlyozta. Itt fedezheti fel először egy gyermek, hogy valamiben tehetséges, itt kérdezhet rá egy kamasz igazán arra, hogy ki ő, honnan jön és merre tart, és itt hangozhat el egy pedagógus olyan mondata is, amely akár egy egész életre meghatározó.

A református oktatás értékalapú szolgálata szerinte abból a meggyőződésből indul ki, hogy létezik jó és rossz, igaz és hamis, méltóság és azt sértő magatartás, felelősség és felelőtlenség. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden kérdésre kész válaszokkal kell rendelkezni. A jó iskolában szabad kérdezni, gondolkodni és vitatkozni, sőt azt is ki lehet mondani: tévedtem. A különbözőségben pedig nem ellenséget, hanem a másik emberben Isten képmását kell meglátni – hívta fel a figyelmet a Zsinat lelkészi elnöke.

A püspök arról is beszélt, hogy minden szolgálat végső értelmét a szeretet adja. – Lehetnek kiemelkedő tanulmányi eredmények, versenygyőztesek, korszerű laboratóriumok és szép iskolaépületek, mindez azonban akkor éri el célját, ha más emberek életének kiteljesedését szolgálja – mondta. – Olyan fiatalokra van szükség, akik felelősséget vállalnak, van tartásuk, ezért nincs szükségük mások lenézésére, és van identitásuk, amelyhez nem kell ellenséget keresniük – szögezte le.

Steinbach József saját tanáraira is visszaemlékezett: azokra, akik nem feltétlenül egy-egy megtanított mondattal, hanem egész személyiségükkel mutattak túl önmagukon. Beszéde végén nemcsak a református, hanem valamennyi iskola, pedagógus, gyermek, szülő és munkatárs életére Isten áldását kérte, majd Weöres Sándor soraival adott útravalót az új tanévre: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” A biztos fundamentumot az örökségben, a közösségben, az anyanyelvben és a hitben, a tágas eget Isten kegyelmében, a kettőt összekötő létrát pedig Krisztusban jelölte meg.

Az iskola jelentőségéről beszélt Czeti István, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium felekezeti kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is. Egy Wellington hercegnek tulajdonított történetet idézett fel, amely szerint az idős hadvezér egykori iskolája, az Eton College sportpályájára visszatérve így fogalmazott: „A waterlooi győzelmet valójában itt vívtuk ki.” A történet Czeti István szerint arra emlékeztet, hogy az iskola jóval több azoknál a falaknál, amelyek között gyermek- és fiatalkorunk egy részét töltjük. Tudást ad és gondolkodni tanít, közben személyiséget formál, felkészít a küzdelemre és a felelősségvállalásra.

– A pedagógus nemcsak a tantárgyakra tanít, hanem az életre is nevel – hangsúlyozta. Köszöntőjében felidézte a nagy magyar református kollégiumok évszázados művelődési és tudományos szolgálatát. Debrecen, Sárospatak, Pápa, Nagyenyed és Kolozsvár intézményei nemcsak a tudomány és a magyar anyanyelvű oktatás fontos központjai voltak, hanem sok, szerény körülmények közül érkező fiatalnak teremtették meg a felemelkedés lehetőségét is.

A helyettes államtitkár szerint ugyanilyen fontos észrevenni a jelenben végzett munkát. Nemcsak a nagyvárosi, kiemelkedő eredményeket elérő intézmények teljesítményét, hanem azoknak a pedagógusoknak a szolgálatát is, akik például Técsőn, Székelyudvarhelyen, Újvidéken vagy más, nehezebb helyzetben lévő közösségekben dolgoznak a felzárkóztatásért, az esélyteremtésért, valamint a magyar nyelv és identitás megőrzéséért.

A diákokhoz fordulva az éghajlatváltozást, az energiaválságot és a mesterséges intelligencia térnyerését is azok közé a kihívások közé sorolta, amelyekre a következő nemzedékeknek kell majd választ találniuk. Ebben az értelemben az iskola egyben gyakorlótér is: itt lehet felkészülni azokra a feladatokra, amelyeknek egy részét ma még nem is ismerjük. Czeti István a szaktárca képviseletében megköszönte a református pedagógusok munkáját, és arról biztosította őket, hogy a magyar állam számít a szolgálatukra.

Nem minden gyermek ugyanonnan indul neki az új tanévnek – erre irányította rá a figyelmet Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezetője. Egykori „refis” diákként is köszöntötte az ünneplő közösséget, majd felidézte a szeretetszolgálat csaknem húsz éve meghatározó vezérigéjét: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” Ennek szellemében több programmal segítik azokat a gyermekeket, akiknek a tanulás feltételei sem magától értetődőek.

A Nyilas Misi ösztöndíjprogram eddig több mint hétszáz tehetséges, nehéz helyzetben élő gyermeknek nyújtott rendszeres anyagi támogatást és mentortanári segítséget. A felzárkózási program pedig több mint hatvanhárom településen tízezernél is több gyermeket ér el tanodai foglalkozásokkal, szaktanárok és gyógypedagógusok segítségével.

Katona Viktória két egyszerű példával érzékeltette, milyen különbségekkel indulhatnak neki a gyerekek ugyanannak a tanévnek: nem magától értetődő, hogy mindenkinek van otthon íróasztala, és az sem, hogy minden szükséges iskolai felszerelés rendelkezésére áll.

Ezen próbál változtatni a több mint egy évtizede elkezdett Radírozzuk ki a különbségeket! tanszergyűjtő program. Az adományozók idén több mint 1320 iskolatáskát töltöttek meg tanszerekkel, amelyeket Kárpát-medence-szerte juttatnak el rászoruló családoknak. A nagytemplomban két megtöltött táskát jelképesen az Úr asztalára helyeztek. A támogatott intézmények között van a Magyarcsanádi Református Általános Iskola is, amelynek mintegy hetvenegy diákja kap segítséget a mostani tanévkezdéshez.

A Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezetője végül a diákokat is megszólította. Arra biztatta őket, hogy csatlakozzanak az évente több mint tízezer embert megmozgató önkéntes közösséghez, és saját környezetükben is váljanak a cselekvő szeretet eszközeivé.

A múlt örökségének őrzése és a jelenben betöltött küldetés egyszerre jelent feladatot a református iskoláknak – erről már Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának és Diákotthonának főigazgatója beszélt.

A gimnázium mögött 488 megélt tanév, csaknem húsz emberöltőnyi történet áll. – Egy intézmény ugyan nem hús-vér ember, mégis emlékek élő tárháza – fogalmazott. Falai között nemzedékek tudása, hite és áldozata formálódott olyan örökséggé, amely nem maradt az iskola határain belül, hanem a magyar tudományban, irodalomban, művészetben és közéletben is nyomot hagyott.

Szenczi Molnár Albert, Csokonai Vitéz Mihály, Arany János, Ady Endre, Irinyi János, Hőgyes Endre, Bay Zoltán, valamint Tisza Kálmán és Tisza István neve is azt mutatja: a kollégium története nem egyszerűen egy épület krónikája, hanem nemzedékeken át továbbadott szellemi és lelki örökség.

A főigazgató Kölcsey Ferenc Parainesisét idézve arról beszélt, hogy a múlt tapasztalatát és az újat úgy kell összekapcsolni, hogy az a jelen nemesítését és a jövő előkészítését szolgálja. A hagyomány őrzése nem jelenthet bezárkózást, de az új felé fordulás sem követeli meg a gyökerek elvágását. Ennek szemléltetésére a föld sójának bibliai képét hívta segítségül. – Só vagy sótartó? – tette fel a kérdést. A sótartó őrzi a rábízott értéket, a só viszont csak akkor tölti be valódi szerepét, ha elkeveredik, jelen van és ízt ad környezetének. A református intézményeknek a főigazgató szerint mindkettőre szükségük van: hűségesen kell őrizniük örökségüket, ugyanakkor tudásukkal, hitükkel és szolgálatukkal hatniuk is kell a körülöttük élő világra.

A Kárpát-medence különböző pontjairól érkező küldöttek saját intézményeik hagyományait hozták magukkal Debrecenbe, de egy nagyobb közösség tagjaiként találkoztak. Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett szerint a református köznevelés akkor lehet igazán erős, ha intézményei nem egymástól elszigetelten őrzik értékeiket, hanem felismerik azt is, ami összeköti őket. – Az előttünk álló tanév minden bizonytalanságára nincs kész válasz – tette hozzá –, de ez nem zárja ki a bizalmat. A munkát és a vele járó felelősséget az embereknek kell vállalniuk, mégsem egyedül végzik azt – hangsúlyozta.

A főigazgató külön köszöntötte azt a 103 kilencedikes diákot, akik most kezdik el saját „refis történetüket”. Azt kívánta nekik, hogy a tudomány, a művészet, a kihívások és a barátságok mellett valódi otthonra is találjanak a kollégiumban, ahol figyelnek egymásra, számíthatnak egymásra, és a nehézségek között sem maradnak egyedül. Beszéde végén megnyitotta a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona 489. tanévét.

Az ünnepi alkalmon a Debreceni Kollégiumi Kántus szolgált László Lóránd karnagy vezetésével, orgonán Sárosi Dániel, a Tiszántúli Református Egyházkerület zeneigazgatója játszott. A nagytemplomban egymás mellett álló, határon innen és túlról érkezett intézményi zászlók azt is láthatóvá tették, amit a megszólalók újra és újra hangsúlyoztak: a református iskolák különböző helyeken kezdik meg a tanévet, mégsem egymástól elszigetelten. Közös hitből, közös örökségből és közös felelősségből indulnak el, abban a reménységben, hogy munkájuk nem áll meg a felszínen, hanem elér egészen a szívig.

A tanévnyitó után a vendégek Debrecen református és kulturális örökségével is közelebbről megismerkedhettek. Akadt, aki a nagytemplom tornyából nézett végig a városon és a Rákóczi-harang történetével ismerkedett meg, mások a református kollégium iskolatörténeti kiállítását, oratóriumát és nagykönyvtárát keresték fel. Tárlatvezetések várták az érdeklődőket a kollégium további gyűjteményeiben is, a programot pedig a Szabó Magda-emlékház meglátogatása színesítette. A délután így a nagytemplomban elhangzott útravalók után találkozásokkal, beszélgetésekkel és Debrecen évszázados református örökségének felfedezésével folytatódott.