Megőrzött emlékezet

Kilencedik tanévét kezdte meg az Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda tavaly szeptemberben. A koronavírus-járvány miatt a pedagógusok örültek, hogy egyáltalán elindulhatott a tanév, és nem a számítógép előtt kell gubbasztaniuk a gyerekeknek, mint 2020 tavaszán. A református fenntartású iskolába ebben a tanévben százhetvenöt diák jár, a hozzá tartozó óvodába pedig hatvanhat gyermeket írattak be idén. A több mint kétszáz gyermeket nevelő intézményben novemberig csak „jelzésszinten” volt jelen a koronavírus, csupán két osztályt kellett egy-egy hétre hazaküldeni.

A tanári karból senki sem tudja, hogy hol kaphatta el a koronavírus-fertőzést az iskolát már évek óta vezető Erika néni, azaz Váradi Sándorné Varga Erika. – Nem volt olyan nagyfokú veszély az iskolában. Éppen ezért nem tudtuk mire vélni a megfertőződését, és magunknak is feltettük a kérdést, hogy vajon hol, kitől kaphatta el? És hogy lehet, hogy ilyen gyorsan végzett vele a vírus? Mert nagyon gyorsan, három hét alatt gyűrte le őt a fertőzés. Ötvenöt éves volt – mondja Baracsiné Lakatos Margit tanítónő. – Ahogy kórházba vitték, egyből az intenzív osztályra került, és egy héten belül már lélegeztetőgépre volt szüksége – teszi hozzá.

– Iskolánk legjelentősebb ünnepe a reformáció emléknapja. Az október 31-i istentiszteleten tesznek fogadalmat az első osztályosok, az újonnan iskolánkba érkező diákok és pedagógusok. Éppen ezt a programot szervezte az őszi szünetben az intézményvezető asszony – emlékezik vissza Baracsi István, az iskolát fenntartó Újfehértói Református Egyházközség lelkipásztora. – Utolsó levélváltásunkban éppen azt írta meg, hogy kik azok a pedagógusok, akik nem tudnak majd részt venni az istentiszteleten. Levelét akkor így zárta: „Tudod, én is lebetegedtem. De a jó pedagógus a szünetben beteg!” A levelet október 31-én kaptam meg, ő pedig november elsején került kórházba, három héttel később pedig megpihent – mondja a lelkész.

– A döbbenet után valamelyest felocsúdva azon kezdtünk gondolkodni, mit fogunk tenni hétfőn – idézi fel a tragikus vasárnapot Baracsi István, aki még most, hónapokkal később is hálás Márkus Gábornak, a Református Pedagógiai Intézet címzetes igazgatójának, illetve Papp Kornélnak, a Zsinati Oktatási Iroda vezetőjének, akik már a kezdetektől fogva tudtak arról, hogy Váradi Sándorné Varga Erika kórházba került. – Az ő tanácsukra rendkívüli szünetet rendeltünk el hétfőre. Aznap reggel az intézmény alkalmazotti közössége együtt vett részt egy lelkigondozói alkalmon, ahol az Ige fényében próbáltuk megérteni Isten akaratát és megnyugvást, megbékélést találni. Úgy gondoltuk, legyen ez a gyász napja. Beszélgessünk és próbáljuk ezt együtt feldolgozni, elhordozni – magyarázza a lelkész.

Azt, hogy Erika néni többet nem fog bejönni az iskolába, a keddi nap első tanóráján az osztályközösségekben, az osztályfőnököktől tudták meg a gyerekek, akik szintén megdöbbentek. – Ezen az órán a diákok elmondhatták az érzéseiket, kérdezhettek a pedagógusoktól, átbeszélhették az igazgatónővel történteket – mondja Baracsiné Lakatos Margit, aki szerint kollégái jól kezelték a helyzetet. Hozzáteszi: – A tanulók tudják, hogy Erika néni már Istennel van, és mi is az ő kezében vagyunk. Úgy láttuk, el tudják fogadni Istennek ezt a nehéz döntését. Mi pedig nem tehetünk mást, mint hogy továbbmegyünk, és úgy végezzük a feladatainkat, ahogy azt az intézményvezető asszony is elvárná.

A tragédia utáni első két hét idejére az elhunyt igazgatónő fényképét egy elektronikus mécsessel együtt elhelyezték az iskola aulájában. A diákok itt hasonló elven működő mécseseket helyezhettek el, az iskola előtti kerítésénél pedig valódi gyertyákat gyújthattak.

– Volt egy személyes vezérigéje, amely kint lógott az irodája falán is, szemben az íróasztalával. „Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz.” Ez a Józsué könyvéből (1,9) származó szakasz sokszor erősítette őt – mondja a lelkész, akitől azt is megtudjuk, hogyan kapta ezt az igét az igazgató.

– Nem akarom azt mondani, hogy tőlem kapta: hiszem azt, hogy – mindnyájunk számára – a Jóistentől. Az intézmény indulása előtt, 2012. augusztus 31-én – Erika napján – énekeskönyvet kapott tőlem ajándékba. Ebben sok áldást kértem a következő naptól aktív református intézményvezetői szolgálatára, ezt a Józsuétól származó igét is beleírtam. Ez az énekeskönyv bekerült a koporsóba is, és vele együtt lett eltemetve. Ez az ige volt a temetési alapige is.

Az Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda 2012 szeptembere óta működik az Újfehértói Református Egyházközség fenntartásában, előtte Újfehértói ÁMIPSZ Mályváskerti Általános Iskolai Tagintézmény néven, önkormányzati fenntartásban létezett. Váradi Sándorné Varga Erika 2005 szeptemberétől volt a vezetője, és a presbitérium felkérésére az egyházi iskolává válás után is maradt az igazgatói székben.

– Elhívásnak, küldetésnek érezte, hogy legyen református iskola is Újfehértón. Amikor felmerült a lehetősége annak, hogy az egyház az önkormányzattól átvegye az iskolát, személyesen járt Budapestre az illetékes minisztériumba, illetve a különböző hivatalokba, hogy ez megvalósulhasson. Másfél évig dolgozott ezen – idézi fel a kezdeteket Habdák Szilvia korábbi igazgatóhelyettes, az intézmény jelenlegi vezetője.

– Ennek a településrésznek, Mályváskertnek egy falusi gyülekezetekhez hasonló kis református közösség a magja. Az iskolával átellenben van az imaházunk, ahol a hétkezdő áhítatokat is tartjuk. Az átvétel kapcsán az egyházkerületi vezetők több alkalommal is megfordultak nálunk, és megdöbbenve tapasztalták, hogy a gyerekek, akikkel találkoztak, „áldás, békességgel” köszöntek nekik – habár az iskola még nem volt egyházi. Intézményvezető asszony már akkor is próbálta „becsempészni” a református szellemiséget – osztja meg Baracsi István, milyen elvek mentén irányította az iskolát és az óvodát már akkor is Váradi Sándorné Varga Erika.

– Váradi Sándorné már hosszú évek óta tagja volt az újfehértói református gyülekezetnek, 2010-től pedig presbiterként is segítette az egyházközség munkáját. A közben kialakult nőszövetségi közösségnek is részévé vált, illetve fontos munkát végzett a nyári táborok és kézműves alkalmak megszervezésében. Mindig tökéletességre törekedett, és mindig, mindenben élen járt – mondja a lelkész.

Baracsi István szerint az intézmény néhai vezetője rengeteget dolgozott azon, hogy az ingatlanok, amelyekben az iskola és az óvoda működik, az egyházközség tulajdonába kerüljenek, amit 2018-ban sikerült is elérni. – Halála előtt egy energetikai pályázaton munkálkodott, illetve azon, hogy bölcsődével bővülhessenünk. Fontosnak tartotta az intézmények egymásra épülését.

– Az óvodával együtt építette fel az iskolát – mondja Kissné Urr Ágnes tagóvoda-vezető. – Habár gazdaságilag egyek vagyunk az iskolával, szakmailag teljesen önállók. Mégis segített a mindennapi gondjainkban. A beiratkozásnál együtt néztük át a környéken élő gyermekek listáját, hogy kiket lehetne megszólítani. Szintén együtt néztük meg, hogy az óvodából kik iratkoznak majd be az iskolába. Minden gyermeket névről ismert mindkét helyen.

Kissné Urr Ágnes megjegyzi, hogy az igazgató kiemelt figyelme miatt az óvoda rengeteget szépült az évek alatt. És ugyan az iskola állagmegóvására és javítására is több millió forintot költenek évről évre, az óvoda épületén – kisebb méretéből adódóan – jobban meglátszik a törődés.

– Neki inkább az volt fontos, hogy itt tudás és nevelés legyen. Az, hogy kívülről most nem a legszebb arcát mutatja az iskola, annyira nem számított. Mert lehet kívülről szép és vonzó, de ha a belső tartalom nem megfelelő, mit sem ér az egész. Neki mint vezetőnek és nekünk, pedagógusoknak ez igazi küldetésünk volt: mindegy, milyen körülmények között, csak értékes munka folyjon az iskola falai között, a tudás és a nevelés pedig összhangban legyen a hitélettel. Számára ez nagyon fontos volt itt, és szeretnénk, ha az is maradna – teszi világossá Baracsiné Lakatos Margit.

– A gyermekek a gyászukat sokszor máshogy fejezik ki, mint a felnőttek. Talán az a legnagyobb támogatás ilyenkor, ha velük vagyunk, és éreztetjük velük, hogy mellettük állunk. Nem kell nekik ilyenkor hitigazságokat mondanunk, csak figyelnünk kell rájuk – mondja Bodó Sára református lelkész, a Tiszántúli Egyházkerület lelkigondozói koordinátora, a Gyászidőben című könyv szerzője. Szerinte segítenek feldolgozni a gyászt a rítusok, például amikor kiteszünk egy fényképet, vagy meggyújtunk egy gyertyát, esetleg elénekeljük az elhunyt kedvenc énekét.

– Elhangzik egy mondat, egy rövid imádság, egy áldás. A gyerekek jobban érzik a rítusok bátorító erejét, mint ahogyan azt a felnőttek gondolják. Nem kell túlbeszélni a dolgokat, mert sok dologra nem tudunk úgy válaszolni, hogy azt valóban be tudják fogadni. Éppen ezért kell sokkal inkább a viselkedésükre figyelni és a kapcsolatokat erősíteni, vigasztaló megértéssel fordulni hozzájuk.