Szeptember 5-én kezdődik az új tanév a Károlin

A központi tanévnyitó ünnepség Budapesten, a Kálvin téri református templomban lesz, ahol Trócsányi László az intézmény új rektoraként első alkalommal mond köszöntőt. A Károli Gáspár Református Egyetem továbbra is az ország legnépszerűbb felsőoktatási intézményeinek egyike. Összesen 2616-an kezdhetik meg szeptembertől tanulmányaikat az egyetemen.

Károlyi-Csekonics

Fotó: Sebestyén László

A 10 órakor kezdődő eseményen Hankó Balázs felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár mond beszédet, és a hagyományoknak megfelelően az elsőéves hallgatók leteszik fogadalmukat.

Trócsányi László, az intézmény idén februárban kinevezett új rektora célként fogalmazta meg egy olyan szakmai és emberi közösség létrehozását, ahol mindenki otthon érezheti magát. Ez alapján a mostani tanévben is kiemelt figyelmet fordítanak a tehetséges hallgatók felkarolására, és folytatódik az intézmény kulturális és sportbarát jellegének erősítése is. Az egyetem jelenleg még széttagolt sporttevékenységeit összehangolják, egy saját sportegyesület jön létre Károli SC néven. Az intézmény a saját sportegyesület megalapításával, illetve az egyetem és a fővárosi sportegyesületek között 2022. június 27-én történt együttműködési megállapodás aláírásával számos további sportágban való sportolási lehetőséget is kínál hallgatóinak a 2022/2023. tanévben.

Szeptember végén folytatódnak a Károli Szabadegyetem nagy sikerű előadásai is. A Károli Interdiszciplináris Akadémia (KIDA) első évfolyamával elkezdődik az egyetemi képzésen túlmutató, több tudományágat átfogó szakmai, tehetséggondozó képzés. A szintén szeptemberben induló Károli Junior Akadémia pedig a középiskolásoknak nyújt egyedülálló lehetőséget arra, hogy az egyes karok képzéseihez kapcsolódó alapismeretek megszerzésével átgondolt és megfontolt döntést hozzanak felsőfokú tanulmányaikat illetően.

A szervezeti átalakítás révén a most induló tanévtől a Szociális és Egészségtudományi Kar, valamint az Állam- és Jogtudományi Karon korábban működő Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet az augusztus elsejével megalakult Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar keretében folytatja oktatási tevékenységét Mészáros József dékán vezetésével. Az intézmény az új kar létrehozásával az emberi erőforrások, a gazdálkodási és menedzsment-, valamint a gazdaságtudományi képzést szeretné erősíteni.

A 2022/2023. tanév második félévével kezdődik el a KRE fennállásának 30. évfordulóját ünneplő jubileumi év. A keresztyén szellemiségű oktatás a jogászképzésben is helyet kapott, az Állam- és Jogtudományi Kar 1998. évi megalapításával a jogi kar 2023-ban a 25 éves jubileumát ünnepli.

A Károli Gáspár Református Egyetem nagykőrösi képzési helyszínén szeptember 4-én, kecskeméti képzési helyszínén szeptember 9-én tartják meg a tanévnyitó ünnepséget.