Új református óvodák építését kezdték el márciusban is

Szép dolog, ha az evangélium, az isteni megerősítés a gyerekeken keresztül érkezik meg a családokhoz. Gyulától Bicskéig, Miskolctól Mórig – számos új óvoda építését kezdték meg márciusban, és birtokba is adtak jó néhányat az előző hónapban. Beszámolónk az országos óvodaprojekt márciusi történéseiről.

Országos óvodaprojekt

Az Országos Óvodaprogram keretében rengeteg református óvoda épül fel vagy újul meg

Fotó: reformatus.hu

Szerencs

A szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola új óvodájának alapkövét március 3-án tették le. A gyerekek előtt tervek szerint 2023 szeptemberében tárul ki az ovi ajtaja.

– Az óvodánk építését úgy élem meg, mint amikor saját készítésű ajándékot adunk át. A megalkotás során beletesszük minden szeretetünket – mondta Ráczné Váradi Éva igazgató, aki több tagintézményből álló intézményében a komplex nevelés lehetőségét látja az egyik legnagyobb értéknek. A hitet és a művészetek szeretetét egyszerre csepegtetik a gyerekekbe Szerencsen. Az óvodában elkezdik majd a zenei nevelést, amivel felkészítik a gyerekeket az iskola már működő zenei programjaira. A Szerencsen működő református iskola másik jellemzője, hogy két nyelven, magyarul és angolul oktatják a diákokat, ebbe a képzési formába – a maguk szintjén – bevonják majd az ovisokat is.

Szerencsen jelenleg csak önkormányzati fenntartású óvoda szavatolja a városban élő családoknak a kötelező óvodai ellátást. Az új, kétcsoportos, keresztyén szellemű intézménnyel a teljes keresztyén közösség is gazdagodik.

Szerencs óvoda

A szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola új óvodájának alapkövét március 3-án tették le

Fotó: reformatus.hu

Kunhegyes

Új csoportszobával bővült a Kunhegyesi Református Óvoda az Országos Református Óvodaprogramban, így ősszel már hetvenöt gyermek kezdhette meg az évet az intézményben. – Sokat jelent ez nekünk, mert az elmúlt években rendre tíznél is több gyermeket kellett elutasítanunk a túljelentkezés miatt – mondta Nagy Kálmán kunhegyesi lelkipásztor portálunknak.

A hálaadó istentiszteletet és az átadóünnepséget a koronavírus-járvány miatt halasztották eddig. – Hálásak vagyunk Istennek, hogy mindez megvalósult, és nemcsak az építkezésért, hisz semmit nem érnének a falak gyerekek nélkül. Hálát adunk azért, hogy nem a köveknek kell megszólalniuk, hanem megszólalhatnak a gyerekek, mert telt házzal működhet az óvodánk – mondta a lelkész.

Kunhegyes óvoda

A kunhegyesi református ovisok műsora az új csoportszobában

Fotó: reformatus.hu

Tabajd

– Kitárult a világ Tabajd előtt, hiszen hetven éve nem volt új építkezés a településen – mondta Zsirka László lelkipásztor, akit a Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda március 20-án átadott, új óvodaépületéről kérdeztünk. A kétcsoportos új ovi pár lépésre áll az iskolától, így még inkább lehetőség nyílik a közös programok, a szakmai együttműködés megvalósítására. Az új épület zöld környezetben, fákkal körülövezett területen épült fel, a telken egy kis patak is található. Az óvoda területe 761 négyzetméter, amely magába foglal egy 120 négyzetméteres tornatermet is. Így nemcsak az óvodások, hanem az iskolások is élvezhetik a most átadott épületet.

Hufnágel Anna igazgatóhelyettes kiemelte, ez a település egyetlen óvodája, így nemcsak olyan gyerekeket várnak, akik elkötelezettek már a keresztény értékrend mellett, hanem bárkit, akinek tabajdi lakcíme van, egyszersmind nyitott a lelki tartalmakra is. – Lehetőségünk van a keresztyén értékrendet olyanoknak is átadni, akik egyébként ezzel nem találkoznának. Mivel már tizenötödik éve működünk, látjuk munkák eredményét is.

tabajdi református óvoda

Kétcsoportos református óvodaépület Tabajdon

Fotó: reformatus.hu

Mór

– Szép dolog, ha az evangélium, az isteni megerősítés a gyerekek által érkezik meg a családokhoz. Ezt látom a legfontosabbnak abban, hogy óvodát indítsunk – tudatta Veres Péter, a Móri Református Gyülekezet lelkipásztora.

A Móri Református Egyházközség által fenntartott Móri Ábrahám János Református Óvoda és Mini Bölcsőde az Országos Óvoda Program keretében épül, alapkövét március 22-én tették le. Az Ábrahám János Református Óvoda nevét a város egyik ikonikus alakjává vált lelkipásztorától kapta, aki jelentős szerepet vállalt a móri reformátusok életében. Az épületen belül két óvodai csoportszobát és egy bölcsődei csoportot alakítottak ki. Ezeken kívül tornaszoba, sószoba, logopédiai szoba is szolgálja majd a gyermekek sokszínű képességfejlesztését. Az udvaron biztonságos játékeszközök teszik izgalmassá a szabad levegőn történő játékot.

Az óvoda nevelői a református szellemiség jegyében arra törekednek, hogy sikerüljön modern korban is megtartani és továbbadni a bibliai értékeket, szem előtt tartani az egészséges életmódra és a fenntartható fejlődésre nevelést. Az intézmény célja, hogy a gyermekek számára bizalmat, hitelességet és feltétel nélküli elfogadást nyújtsanak.

Lovasberény

A lovasberényi református óvoda átadójáról ebben a cikkünkben olvashatnak.

Gyula

Régi vágyuknak nevezte egy új épület létrehozását Kiss Tiborné Magdolna, a gyulai Magvető Református Óvoda vezetője. A három csoport egy épületbe kerülhet, könnyítve a szakmai munkát, és azt, hogy a gyerekek is együtt lehetnek. A 75 személyes új épület alapkőletétele március 25-én történt meg. A kivitelezési munkálatok a tervek szerint év végére befejeződnek.

Baráth János református lelkipásztor kiemelte, hogy az intézményt 30 évvel ezelőtt alapították, az országban az elsők között indult. Az új épület létrehozásáért a gyülekezet rengeteget tett. A családok pedig az óvoda által tovább maradhatnak a gyülekezet részei. Meglátása szerint főleg abban különbözik a többi városi óvodától a Magvető, hogy ott valóban krisztusi szeretetben nevelik a gyermekeket.

Gyula óvoda alapkőletétel

Időkapszulát helyeznek el a gyulai református óvoda alapkövében

Fotó: reformatus.hu

Bicske

Remélik, hogy közelebb kerülhetnek az emberekhez a gyermekek által – hangsúlyozta Máté János református lelkipásztor a hamarosan elkészülő bicskei Mandulaág Református Óvoda kapcsán. Elsősorban arra törekednek, hogy a térség református vallású gyermekeit érjék el, de másokat is várnak az új épületben. Ősszel három 25 tagú csoporttal indul el az óvoda. A lelkész fontosnak nevezte, hogy a pedagógusok is magukénak érezzék az intézményt.

Az új épületben hét óvodapedagógus kezdi el a munkáját szeptemberben – erről már Bárányosné Szabó Zsuzsanna leendő óvodavezető számolt be. A gyülekezet rendkívül segítőkész, sok felajánlást kaptak: függönyöket varrnak, babzsákokat készítenek. Nagy az érdeklődés a környék lakói körében is, áprilisban tartanak nyílt napot, hiszen közeledik a beiratkozási határidő.

Bicske óvoda

A gyülekezet és a leendő óvodások együtt ünnepeltek az új óvoda bokrétaavatóján

Fotó: reformatus.hu

Miskolc Hejőcsaba

Miskolc Hejőcsaba városrészében március 28-án új református óvoda alapkövét tették le. Ez az intézmény 2023 szeptemberére készül majd el, és ötven gyermeket fogad majd. Jobbágy Bertalan, a Miskolc-Hejőcsabai Református Egyházközség lelkipásztora megkeresésünkre elmondta, hogy a városban nagy a túljelentkezés a református nevelési intézményekbe, mert mindenki jó környezetben szeretné tudni a gyermekét, jó nevelést szeretne neki.

Gyülekezetük temploma Miskolc egyik legsűrűbben lakott részén található, így sok család javát szolgálja majd az új óvoda. A gyülekezet számára is előnyös lesz, hogy a templom mellett ott áll majd ez az óvoda, mert akik eddig talán elmentek a templom előtt, most lehet, hogy bekopogtatnak.