Kárpát-medencei imanap

Dátum
2024. december 1.
Helyszín
Kárpát-medence-szerte
+ Naptárhoz adom

A Kárpát-medencei református nőszövetségek kezdeményezésére 2006 óta december első vasárnapján rendezik meg a Kárpát-medencei imanapot.

Minden évben egy-egy egyházkerület nőszövetsége készíti el az imanapi liturgia anyagát, amelyet megküld a helyi csoportoknak, gyülekezeteknek, akik a mellékelt ismertető anyag segítségével előkészítik helyben az imanap megtartását. A Kárpát-medencei imanap nem csak istentiszteleti alkalom, hanem kapcsolódhat hozzá az ismertető anyag megbeszélése, s minden év december első vasárnapján egy kötetlen, szeretetvendégséggel egybekötött összejövetel.

Az idei imanap háttéranyagát a Szlovákiai Keresztyén Református Nők Egyesülete állította össze.

„A mi hitvallásunk szerint élő Ige nélkül nincs hit. Az élő Ige pedig behatol az ember szívébe és változásokat idéz elő. Szava által megérint bennünket Isten. Ez ad nekünk életet”

– írja a kiadvány bevezetőjében Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke.

A Kárpát-medencei imanap gondolata a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazás kudarca kapcsán, az anyaország határain túli magyarság sorsával való együttérzés jeléül született. Az imaprogram során minden évben más-más országrész és egyházkerület mutatkozik be, tárja fel örömeit és gondjait, hív hálaadásra és könyörgésre.

Letölthető dokumentum

Imanapi liturgia

Összeállította a Szlovákiai Keresztyén Református Nők Egyesülete

Letöltés