Hajléktalanoknak és anyagi nehézségekkel küzdő rászorulóknak nyújt segítséget a Magyar Református Szeretetszolgálat Felebarát programja, amelyet a téli időjárás miatt hirdettek meg. Ennek keretében a többi között teajáratot indítottak és utcai szociális munkát, melegétel-osztást és tűzifa-támogatást szerveznek.
– Orvosként az enyém az egyik legjutalmazóbb szakterület, mert ezeken a gyerekeken nagyon sokat lehet segíteni – vallja Csiky Miklós gyermekpszichiáter, népszerű nevén: „ADH-Doki”, aki megalapította és a közelmúltig főorvosként vezette a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza ADHD- (mai nevén: Neurodevelopmentális) ambulanciáját. A szóban forgó tünetegyüttes a gyermekek öt százalékát érinti.
Elismerték a Magyar Református Szeretetszolgálat az orosz–ukrán háború kitörése utáni időszakban mutatott helytállását, a menekültek és a kárpátaljai magyarok támogatásában végzett szolgálatát. Oklevelet adtak át a Karitatív Tanács szervezeti tagjainak, valamint a BOK-csarnokban létrehozott „Tranzitközpont” kialakításában, működtetésében kiemelkedő szerepet vállaló személyeknek. Az eseményre február 24-én, a háború kitörésének évfordulóján Budapesten, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tükörtermében került sor.
Évnyitó istentiszteletet tartott a Magyar Református Szeretetszolgálat január 28-án Budapesten, a Kálvin téri református templomban. A szervezet munkatársai közösen vettek részt az ünnepi eseményen, együtt merítve erőt az évben következő feladataikhoz. Az alkalmon intézmény- és misszióvezetők, lelkészek egyaránt hálát adva szóltak az Úrhoz, támogatását kérve, hogy idén még több rászorulón segíthessenek.
Kiszakadás a hétköznapokból, komfortzóna-tágítás, közelebbi kapcsolat Istennel: egy hét, amikor a fizikai teljesítőképességünk határához érünk és közben mégis töltődünk – mondják a táboroztatók, akik részt vettek már a református egyház Bárka táborában. A szervezet idén is keresi azokat, akik elhívást éreznek arra, hogy hátrányos helyzetű gyermekek nyári táborozását segítsék és csatlakoznának a Bárka szolgálatához.
Válását követően kapott elhívást Horváth Krisztina arra, hogy nevelőszülővé váljon. Kilenc évvel ezelőtt találkozott Leventével egy csecsemőotthonban. Két sajátja mellett azóta három nevelt gyermeket indított el a kiegyensúlyozott élet felé azáltal, hogy megadta számukra az első néhány életévben elengedhetetlen biztonságos, kötődő szeretetet. A Nyugat-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ Nevelőszülői Hálózatának munkatársa elmondta, az vezeti hivatásában – még ha sokszor nehéz is (például az elválás) –, hogy mindig a rábízott gyermek érdekeit tartja szem előtt.
Hirtelen jött hideg, erős havazás, nyitott terek. A Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai gyors reagálással segítetik az utcán élőket Budapest belvárosában.
Átfogó, három pillérre épülő ápolóképzési és életpálya-fejlesztési programot indít a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza. A kezdeményezés célja a gyermekápolás minőségének további javítása, a gyakorlati képzés megerősítése, valamint a hosszú távú szakdolgozói utánpótlás biztosítása.
Ünnepséget tartottak december 8-án az elmúlt két évben megvalósult fejlesztésekért a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházában, Budapesten. Az intézmény az egyházzal két évvel ezelőtt kötött megállapodásának köszönhetően több mint hatszázmillió forint támogatásban részesült. Megújult esztétikailag és műszakilag a főépület és a konyha, apartmanok létesültek az SMA-s gyermekek szüleinek, de fejlesztették az informatikai rendszert, és megszépült a kórház parkja is.
A Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának tudásközpontja, a Bethesda Akadémia nyerte az AIPM (Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete) Egészségértés díját az Egészségügyi intézmények kategóriájában. A díjat, amely azért jött létre, hogy bemutassa és támogassa azokat a bizonyíthatóan eredményes projekteket, amelyek hozzájárulnak a lakosság egészségügyi ismereteinek bővítéséhez, ezáltal a jobb életminőséghez, ünnepélyes keretek között vehette át a Bethesda Gyermekkórház képviselete.
Tud egy fontos egyházi rendezvényről, amit nem lát az eseménynaptárunkban? Esetleg Ön szervezi a programot és szeretné, ha ajánlanánk? Küldje be nekünk a részleteket!