Más-más szempontól, mégis ugyanarról, a járvány frontvonalában szerzett tapasztalatokról szólt az idei Dizseri Tamás szeretetszolgálati díj átadását követő konferencia. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója és Tapolyai Emőke pszichológus beszélt túlélésről, az élet kötelességéről, bajtársiasságról és újrarendeződésről.
A járvány frontvonalában szerzett tapasztalatokról szóló konferenciát Velkey György nyitotta meg
Mindenki szeretné, ha vége lenne már ennek a járványnak, és sokan azt mondják, ne is beszéljünk róla többé, de mi nem ezt az utat fogjuk követni – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díj átadója utáni konferenciát a házigazda, Velkey György. A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmesélte: az ünnepségre indulva a legutóbbi Dizseri-konferencia meghívóját találta a zakózsebében. Most az idei is oda került, de – utalva a fokozatosan visszatérő rendezvényekre – azt is mondta: reméli, hogy ezt már nem csak egy év múlva találja majd meg.
Csató Gábor: Végrehajtottuk a lehetetlent, mert nem tudtuk, hogy lehetetlen
Miközben valóban egyre több a személyes találkozás, és az élet lassan visszazökkenni látszik a régi kerékvágásba, sok dolog megváltozik. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója szerint az egyik ilyen a mentősök tekintélye, amiről úgy érzi, hogy sikerült a járvány alatt visszaállítani. „Végrehajtottuk a lehetetlent, mert nem tudtuk, hogy lehetetlen” – mondta. Jelszavuk a járvány hónapjaiban az odafordulás lett – a legnehezebb hónapokat is ezzel élték túl. Úgy fogalmazott: fontos embernek maradni, és emberként kezelni a beteget és a bajtársakat egyaránt. Mindezt ráadásul egy olyan időszakban, amikor legfeljebb világháborúkkal vagy az ’56-os eseményekkel összemérhető terhelés nehezedett rájuk. Ennek egy része természetesen nem múlik el nyomtalanul: a 2017 óta aktív mentálhigiénés csoportjukban naponta sokszor csörgött a telefon, de igyekeznek mindenben segíteni a nemcsak testileg, de lelkileg is elfáradt bajtársaikat.
Isten az élet itt és az örökkévalóságban – mondta Tapolyai Emőke előadásában
Ahogyan a mentősök, úgy a civil lakosság is nehéz hónapokat élt át. Érzelmi hullámvasútként jellemezte ezt a máig tartó időszakot Tapolyai Emőke pszichológus, aki szerint mindannyian tapasztaltuk a két leginkább megbetegítő érzést: a bizonytalanságot és a magányt.
Megingott a biztonságunk, megemelkedett a szorongásos és depressziós betegek száma, tönkrementek, felszívódtak a kapcsolatok és a közösségek – mondta a szakember, és hozzátette: mindannyian sérültek vagyunk, de kapcsolatban sérültünk, és ami kapcsolatban sérült, az csak kapcsolatban tud gyógyulni.
Úgy tapasztalta, hogy miközben mindenkinek csak kérdései vannak, válaszai senkinek nincsenek. Azzal is szembesült, hogy bár sokan mondják, hogy szeretnének bízni Istenben, de nem tudják, hogy hogyan tegyék.
Az emberi lelkek vetésre várnak, és fontos kérdés, hogy mit vetünk a felszántott lelkekbe – mondta. Szerinte az a dolgunk, hogy éljünk, és tervezzük a jövőt, mert az Isten az élet itt és az örökkévalóságban. A járvány után újrarendeződni pedig úgy lehet, ha életet vetünk a felszántott lelkekbe – fogalmazott Tapolyai Emőke.
A Bethesda orvosigazgatója kapta idén a Dizseri-díjat
Az elismerést minden évben – idén már tizenhetedik alkalommal – olyannak ítélik oda, aki a Bethesda Gyermekkórház 2003-ban elhunyt főigazgatójának lelkületével, példamutatóan szolgálja a beteg, elesett emberek ügyét, egyszerre gyógyítva szeretettel azok testét és lelkét.