Jézus szemével látni és őt követve gyógyítani

„Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra” – Ézsaiás könyvének első részéből a 17. vers az idei ökumenikus imahét választott vezérigéje, ennek szellemében kezdődött az istentisztelet a Magyar Református Szeretetszolgálat budapesti, Hungária körúti épületének imatermében. Már a helyszín felé tartva egymást segítő emberekkel találkozhattunk, az esetleg egyedül érkező látássérülteket legkésőbb a kapunál már fogadták, kísérték.

Az istentiszteletet Nógrádiné Kovács Alexandra, a református vakmisszió vezető lelkipásztora szolgálata keretezte a kezdéstől a hirdetésekig. Isten Igéjét Braille-írással írt szövegből olvasta Bieber Mária, az Együttlátók Alapítvány elnöke. Máté evangéliumának 25-ik fejezetét hallhatták a jelenlévők a harmincegyedik verstől a negyvenhatodikig, ahol Jézus azt mondja azt utolsó ítéletkor: „Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.”

Ezen a héten a világ számos pontján a keresztyénség egységéért imádkozik mindenki, aki Krisztust vallja Megváltójának, Isten fiának – kezdte igehirdetését Balog Zoltán püspök, majd a hét vezérigéjét felidézve elmesélte, hogy még miniszterként egy futóverseny fővédnöke volt, és együtt állt rajtvonalhoz Tamással, a huszonéves látássérült nevelőtanárral. Ötlete sem volt, hogy tudnak majd együtt, párban futni, de mondták a szervezők, hogy ne aggódjon, majd összekötik őket. Egy madzag két végét fogva futottak tíz kilométert. – Elsőre úgy tűnhet, hogy én tettem jót vele, hiszen nélkülem Budapesten nehezen tudott volna futni, de a helyzet az, hogy ő a tíz kilométert negyven perc alatt tette meg, én meg akkor egy óra alatt. Együtt ötven perc alatt sikerült. Megtanított gyorsabban futni, de nemcsak erre, hanem arra is, hogy figyelni kell a másik lépésére, mert ha járda jön, és nem szólok, könnyen eleshet – osztotta meg a tapasztalatát Balog Zoltán, és hozzátette, hogy ugyanez igaz akkor is, ha gyerekkel vagy idős emberrel sétál az ember, bárkivel, aki „sebezhető”. – És aki sebezhető, az sokszor sebeket is kap, de ha figyelünk egymás lépésére, akkor ezeket a sebeket enyhíthetjük – emlékeztetett.

Majd azt is felfedte, hogy valójában mind így vagyunk teremtve: nem csak az sebezhető, akin elsőre látszik. Ha pedig minden ember sebezhető, akkor felmerülhet a kérdés, hogy ki gyógyítja a másikat. – Az Ige azt mondja, hogy a sebzettek is tudnak gyógyítani, ha már megtapasztalták a gyógyítást. Egy régi hasonlat szerint a pokol egy gyönyörű kastély, amelynek a dísztermében a megterített asztal körül ülnek az emberek, és éhen halnak, mert nem tudják a kezüket behajlítani – mondta Balog Zoltán, és úgy folytatta: – A menny is ugyanígy egy gyönyörű kastély, dísztermében a megterített asztallal, és az emberek is ugyanilyen hiányosak, de itt mindenki jóllakik, mert egymást etetik.

A püspök felidézte, hogy egyszer gyerekekkel megcsinálták ezt a kísérletet hittanon, hogy egymással szemben úgy ültették le őket, hogy a kezüket nem tudták behajlítani, és végül egy kislány kezdett enni adni a vele szemben ülő fiúnak, aki korábban sokat piszkálta. Valakinek el kell kezdenie. A Zsinat lelkészi elnöke kiemelte: azért vagyunk mi együtt keresztyének, mert hiszünk benne, hogy Jézus elkezdte, és hogy képes minket gyógyítani.

– Aki pedig mást gyógyít, az maga is gyógyul. A jó cselekedeteknek ez a különleges tulajdonsága, hogy visszahatnak az emberre – mondta püspök, és emlékeztetett, hogy amit Jézus elkezdett, azt nekünk folytatnunk kell, és továbbadni azt, amit kaptunk. – Tanuljunk meg jót cselekedni – elsősorban Jézustól –, és tanítsunk meg rá másokat is: ennek az imahétnek ez az üzenete – zárta igehirdetését Balog Zoltán.

Kolumbán Vilmos erdélyi főjegyző imával szolgált, és ő is arra hívta fel a figyelmet, hogy akkor tudunk igazi keresztyének lenni, ha meg tudjuk tanulni az egymás iránti szolgálatot is, és egymás javára tudunk lenni.

„Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok” – idézte János evangéliumát (Jn 9,4–5) Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat elnöke köszöntőjében. Hangsúlyozta, azért szereti nagyon ezt az igehelyet, mert itt Jézus nem kívülállóként beszél magáról, hanem többes szám első személyben, és ezzel közénk sorolja magát. – Nincs annál örömtelibb, mikor azt gondolom, hogy Jézus nem távolról figyeli a szolgálatomat, hanem itt van mellettem, és azt mondja, hogy együtt végezzük azt a feladatot, küldetést, amire az Atya elküldött minket – mondta Czibere Károly.

Arra is kitért, mi ez a küldetés. Először is szembesítés. A világ szembesítése, hogy lelki látóidegeink elsorvadtak, és sötétségben vagyunk. – Régen működött az utcai lámpa, és a kulcsot meg lehetett keresni, de a modern ember azt mondja, nincs szüksége erre a világításra – használt érzékletes képet az MRSZ elnöke, aki szerint ma a sötétségben azon vitatkozunk, hol lehet a kulcs, annak ellenére, hogy már kétszáz éve nem találjuk, mert nem kértünk a világításból. Második feladatként azt nevezte meg, hogy ebből a lelki sötétségből Krisztushoz kell vezetni az embereket, és visszaadni nekik a fényt.

– A harmadik küldetés pedig az, hogy amikor megnyílnak a szemek, megtanítsuk, hogy nemcsak látni kell, hanem Jézus szemével kell látni: gyengéden, irgalommal, együttérzéssel, szeretettel – figyelmeztetett Czibere Károly, aki úgy gondolja, hogy talán nincs is fontosabb ebben az „elsötétülő, lelkileg vak társadalomban”, mint ráébreszteni mindenkit, hogy mit jelent Jézussal találkozni és az ő szemével látni.

Zenével szolgált Stolmár Barbara és Gál András, verset mondott Borsodi Zsuzsa. A kántori szolgálatot Durgonics Tamás és Erdődy Viktór látta el.

A Himnusz – a költemény közelgő kétszázadik „születésnapjára” való tekintettel – kétszer is elhangzott, előbb szavalva, majd énekelve. Az alkalmon Bieber József plébániai kormányzó, Kapin István, a Szent Matróna Görögkatolikus Ápoló-Gondozó Otthon lelki igazgatója, Miklós Tibor, a Bartimeus misszió vezetője, Horváth Eszter, a felsővízivárosi Szent Anna-plébánia karitászcsoportjának vezetője is szolgált.

Akadálymentesítés és ökumenizmus címmel tartott előadást Laurinyecz Mihály tanszékvezető, a Reménykör tagja. Az istentisztelet végi áldást Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezető-helyettese mondta. Az alkalom után szeretetvendégséget is tartottak, ahol a résztvevők kötetlenül beszélgethettek egymással.