A 2023-as Szeretethíd keretében Ózdon közel 300 ember bevonásával tartottak flash mobot, melynek célja a közösségépítés volt, hogy felhívják a figyelmet a szeretet fontosságára, mely hozzásegít az emberek közti hídépítésre.
Debrecenben több mint 100 nevelőszülői hálózatban élő gyermeknek szerveztek egy egész napos programot Zsuzsi vonattal, közös főzéssel és rengeteg kalanddal a 2023-as Szeretethíd keretében május 20-án.
A 2023-as Szeretethíd program során a Budai Református Gyülekezet tagjai a Szilágyi Dezső téri templom előtti területen a virágágyást tették rendbe, és bárki arra járó olvashatja a Jó az Úr feliratot.
A 2023-as Szeretethíd programot hivatalosan május 19-én péntek délután nyitották meg a Vígszínházban, ahol a színház alkalmazottai, színészei láttak vendégül nagyecsedi gyerekeket, akik a kulisszák mögé is bepillanthattak.
Zöldbe öltözött, szokatlan társaság gyülekezett kedd este a budapesti repülőtéren. A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány Kutató- és Mentőcsoportja hét emberrel és három kutyával a földrengés által sújtott Törökországba indult, hogy a fogvacogtató hidegben az idővel is harcba szállva az épületek romjai alatt túlélők után kutassanak.

Elindult a Szeretethíd, amelyre a járványhelyzet ellenére is több, mint nyolcezer-hatszázan regisztráltak. A szombatig tartó kétnapos esemény első alkalommal indult véradással a városligeti Millenium Házában, Budapesten. A rendezvényen Balog Zoltán püspök is vért adott.
Karácsonyi csoda: különleges megoldással, egy fertőzésbiztos látogatószobával érték el a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon munkatársai, hogy a lakók és a hozzátartozóik kis időt együtt tölthessenek.