Istentiszteleten mondott köszönetet a Magyarországi Református Egyháznak és a Hungary Helps programnak a tragikus helyzetben nyújtott támogatásért a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén az a keresztyén gyülekezet, amelynek hetven tagját hurcolták el és gyilkolták meg februárban a hitük miatt. A tömeggyilkosságot vélhetően az Iszlám Államhoz kötődő Demokratikus Szövetséges Erők fegyveresei követték el.
Idén nyáron külmissziós képzést szervez a Vision School. A békésszentandrási képzést 2025. június 12. és 15 között tartják.
– Számunkra ma Magyarországon ismeretlen a mártíromság, az a tanúság, hogy egy adott helyzetben az életünket is oda tudjuk adni Jézus Krisztus ügyéért, éppen ezért óriási tisztelettel tekintünk azokra a keresztyénekre, akik a legnehezebb körülmények között is megmaradnak Krisztus hívének – mondta Steinbach József dunántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke szerdán a budapesti Ráday Házban, ahol a Magyarországi Református Egyház zsinati elnöksége a Földkelte Egyesület és az egyház által megsegített kongói keresztyének küldöttségével találkozott.