Ébredés: több mint kéthetes istentisztelet az Asbury Egyetemen

Több mint két héten át, február 8. és 24. között, éjjel-nappal tartott az ima és az istentisztelet az amerikai Asbury keresztyén magánegyetem campusán. A Kentucky állambeli intézmény felekezetközi istentiszteletén főként a Z generáció, tehát a kétezer után született fiatalok, valamint egyetemi tanárok, dolgozók vettek részt.

A szemeszter kezdetén átlagos campusi áhítatként indult, majd hatalmas lelki megújulássá változott át a 2023-as Asbury ébredésként elhíresült több mint kéthetes istentisztelet. A CNN beszámolója szerint az esemény fordulópontját egy gospelkórus éneke jelenthette az áhítat után, mivel a diákok egy csoportja, talán az ének hatására, az alkalom befejezése után is a kápolnában maradt. Megvallották egymásnak bűneiket, csendesen együtt imádkoztak, és dicsőítették az Urat. Egyre többen kezdtek csatlakozni hozzájuk az egyetemisták és dolgozók közül, így másnap, csütörtök estére már csak állóhely volt a hallgatók által vezetett istentiszteleten, ahol egymást követték a dicsőítések, igemagyarázatok, bizonyságtételek, imák, bűnvallások. „Amit szerda reggel óta tapasztalunk, az a mérhetetlen jóság áramlata, amely kiárad közösségünkre, majd innen kiindulva gyorsan eljut a világ más területeire is” – írta az Asbury Egyetem weboldala. Az esemény híre hamar elterjedt a TikTok-on is a #asburyrevival taggel.

Az egyetem honlapján található élő közvetítések és a média hatására egyre messzebbről érkeztek a hívek, főként egyetemisták, hogy részesei lehessenek a Lélek kiáradásának. Az emberek félretették a tanulást, a munkájukat, a mindennapok gondjait, és egyetlen dolog számított nekik, az Isten jelenlétében megélt közösség. A kápolna éjszakára sem maradt üres, mindig voltak olyanok, akik ottmaradtak, hogy átimádkozzák az éjszakát. A kisvárosban összegyűlt több ezer keresztyént még az éjszakai hideg és az esős időjárás sem rettentette el, pedig sokaknak már csak a szabad ég alatt jutott hely. Ők kivetítőkön keresztül csatlakoztak az imához, bizonyságtételekhez és énekléshez. Az egyetem területére érkezett sokaság nem azért gyűlt össze, hogy láthassanak egy híres keresztyén énekest vagy éppen evangelizátort, hiszen ahogyan ők mondták: „Nincs más híresség itt Jézuson kívül.”

@worshiptoday Thank you for pouring your Spirit out on us in these days King Jesus ✝️ #asbury #revival #asburyrevival #Yeshua ♬ original sound - Worship Today

Az ébredés nem mindenkinél váltott ki pozitív reakciót, sőt, inkább értetlenséget és nemtetszést okozott, hogy a kisvárost ellepték a minden felől érkező egyetemisták, és hogy naponta körülbelül tizenötezer ember gyűlt össze a campus területén. Ráadásul a CNN szerint „vannak, akik az ébredést veszélyes gyakorlatnak találják, amely összemossa a vallási és a politikai célokat”. Ezért voltak, akik meg is kérdezték, hogy az egyetem vezetősége megállítja-e az eseményeket. Az intézmény honlapján Isten Lelkének kiáradására utalva azt írták: „…nem tudjuk megállítani azt, amit nem mi kezdtünk el.” Hiszen soha nem is tervezték, hogy egyetemük ilyen eseménynek adjon otthont.

Ugyanakkor nem ez az első alkalom, hogy az Asbury Egyetemen Isten Lelkének munkáját tapasztalják. A történelem során a hallgatók már többször lehettek tanúi olyan eseményeknek, amelyek hatással voltak nemcsak az egyetemisták, de akár egész nemzetük életére. 1905-ben egy hóvihar idején a fiúkollégiumi imaalkalom terjedt ki a városra. 1908-ban egy két hétig tartó ébredés volt, 1921-ben pedig szintén a Lélek kiáradásának lehettek tanúi az egyetemisták. 1950-ben egy diák bizonyságtételére más hallgatók is bizonyságot tettek Krisztus mellett, és 118 órán át, tehát majdnem öt napig egymás után álltak ki az összegyűltek elé a bizonyságtevők. 1950-ben ennek hatására becslések szerint mintegy ötvenezer ember élete változott meg. De hasonló események történek 1958-ban, 1970-ben, 1992-ben és 2006-ban is. Most, sok év után, 2023-ban újra ezrek gyűltek össze, hogy elmondhassák és éjjel-nappal elénekeljék, „milyen hatalmas a mi Istenünk”.

„Az Úr munkálkodik Asburyben, és életek fognak örökre megváltozni” – írta Twitter-bejegyzésében Mike Pence, az Amerikai Egyesült Államok korábbi alelnöke az elmúlt hetek történéséről. Február 24-től kezdődően az istentiszteleteket az egyetem közösségén kívül esők számára már nem az Asbury Egyetemen, hanem más helyszíneken tartják. Bár az események ilyesformán véget értek, a lelki megújulás, az ébredés időszaka még nem ért véget az egyetemen, sőt átterjedt más keresztyén és világi felsőoktatási intézményekre is. Az egyetem honlapján arra hívják fel a figyelmet, hogy imádkozzunk a lelki ébredésért, hiszen „Isten minden megújító munkájánál az első lépés az ima”. Ezt pedig az Asbury Egyetem dolgozói saját tapasztalataikból is tudhatják, hiszen az események előtt már évek óta imádkoztak lelki ébredésért. De az ima soha nem lehet magányos szolgálat, így honlapjukon egy e-mail-címet is közzétettek, amelyre imakéréseket lehet küldeni az egész világból.