Ha egy elbeszélést ezzel a formulával kezdünk: „Egyszer volt…” vagy „Valamikor régen…”, vajon megtörtént-e mindaz, amit elbeszélünk? A meséket kezdjük így, amelyeknek már nemcsak az ideje, hanem a helye is meghatározatlan („…hol nem volt…”), és ez a bizonytalanság a mesepszichológusok szerint elősegíti az úgynevezett kívülre helyezés (az externalizáció) által kínált biztonság megélését a gyermeknek.
A klasszikus teoretikusok egyike, Bruno Bettelheim kultikus könyvében – A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című munkája tanítóknak, szülőknek és nagyszülőknek is ajánlott – sok más mellett arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermek a valóságról alkotott képzetében keletkezett hatalmas réseket a fantáziával foldozza be.
Tudat alatt tisztában van vele, hogy amit elmesélnek neki, az nem itt és most történik – nem kell tehát félnie, mert biztonságban érezheti magát annak ellenére, hogy minden porcikájában szeretné átélni az így megtestesülő borzongást. „A mesék kezdetének ez a szándékos ködösítése azt szimbolizálja, hogy ezennel elhagyjuk hétköznapi valóságunk konkrét világát. A régi kastélyok, a sötét barlangok, a szobák, ahová nem szabad belépni, az áthatolhatatlan erdők mind arra utalnak, hogy valami általában nem látható, rejtett dolog fog feltárulni előttünk, a »réges-régen« pedig azt jelenti, hogy a legősibb dolgokról fogunk megtudni valamit” – írja a mesepszichológus.
A mesei időszámítás nem valamilyen konkrét korszakba kalauzol, koordinátái – a külső valóság helye és ideje ellenében – sajátos lélekállapotot határoznak meg, ahol az archaikus emlékezet, „a tudatelőtti és a tudattalan” birodalmában teremtjük meg azt a valóságot, amely a megélt, hétköznapi valóságra sok mindenben hasonlít. A gyermek fantasztikus utakat jár be a vágyak és félelmek univerzumában, sikerrel veszi a próbákat, találkozik a csodákkal, és semmi baja nem származik belőle, ha ebben a saját fejlődését is tükröző meseállapotban szabadjára engedi a képzeletét. Bettelheim úgy fogalmaz, hogy a történet végén a hős (az a meseszereplő, akivel a gyermek azonosul, így a reprezentáció sajátosságaiból adódóan maga a gyermek) visszatér „a boldog, de csodák nélküli valóságba”.
De lehet-e egyáltalán boldog a csodák nélküli valóság? Mert a valóságot éppen a csodák teszik boldoggá. Pál korinthusiakhoz írt első levelében a színről színre látást megelőző állapotként írja le a tükör által, „talányokban” – vagy az általunk ismert fordításban: „homályosan” – megmutatkozó valóságot, amelyről most még csak töredékesek az ismereteink. S a csodáknak nagy szerepe van az Istennel való kapcsolatunk élővé tételében is.
Nemrég a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Patmosz Kutatóintézetének 10. eszkatológiai konferenciáján hallgattunk előadásokat a csodákról vagy A jelenések könyvének időfogalmáról és általában az aiónról (eónról, a megélt időről és annak az örök idővel való kapcsolatáról). Az emberi aión véges, de az isteni végtelen. Viszont az ember „megélt” ideje az eszkatológiai, isteni dimenzióban végtelenné válik. Emberi fogalmainkkal meg sem tudjuk érteni mindezt, ahogyan a csodákat sem, pedig utóbbiakra egyre gyakrabban keresünk természettudományos magyarázatokat is. A csoda – ahogyan a gyermek számára a mesékben – mindig jelen idejű, és ebben a jelenben (tehát a pusztán a hit által értelmezhető megéltségben) tárul föl a végtelensége.
Megragadott az egyik előadásban elhangzott intelem. A talányok fölfedése, avagy a csodák megfejtése (a „szőnyeg megfordítása”) nem valószínű, hogy meg fog történni ebben a földi árnyékvilágban. Különben se akarjunk megfejteni minden titkot! – a mindentudás az embert (vagy az emberi lényeget és az isteni esszenciát) magát is érdektelenné teszi. A megélt időt a reménység eónja hosszabbítja bele a csodába.
Így lehet az „egyszer volt…” mesei formulából bibliai mindörökké: a megtörténés bizonyossága.
A szerző főiskolai docens, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék vezetője, újságíró
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!