„Hitük által még holtuk után is beszélnek” – zarándokok a gályarabok nyomában

Az évforduló alkalmából egy harmincfős csoport – nyugalmazott református és evangélikus lelkészek, hitoktatók és gyülekezeti tagok – indul útnak Nápolyba, hogy kegyelettel adózzanak az elhurcoltak emléke előtt. A kibocsátó istentiszteleten Bóna Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor A zsidókhoz írt levél 11. fejezetének 4. és 38. versét, majd A jelenések könyve 2. fejezetének 10. versét olvasta fel. Igehirdetésében kiemelte: a zarándoklat főhajtás a hitük mellett az életük árán is kitartó protestáns őseink előtt. Példájuk taníthat minket a hitünk erősítésére a hétköznapi munkánk végzésében is, valamint arra, hogy szeretettel forduljunk egymáshoz, törődjünk a másikkal – hívta fel a figyelmet.

A lelkipásztor kiemelte az áldozatra való készséget, amely, ha szívből jön, túlél bennünket. – A gályarabok az életüket árán is vállalták hitüket, az Úrnak tett ígéretüket. Áldozatuk beszél hozzánk, figyeljünk arra, mit üzennek nekünk a kiállásukkal – hangsúlyozta. Bóna Zoltán felhívta a figyelmet a félelemre, amely gyakran irányítja és megbénítja életünket. – Ma is aggódunk az egyházunk jövője, a gyülekezeteink miatt, ám az elhurcolt negyven magyar református és evangélikus lelkipásztor és prédikátor úgy hordozta el a szenvedéseit és nehézségeit, hogy nemet mondott a félelemre, kitartásuk élő üzenettel bír – fejtette ki.

Az áhítatot ünnepi megemlékezés követte a Zsinat épületében található emléktáblánál. Először Kardos Péter nyugalmazott református lelkipásztor, a zarándokút szervezője köszöntötte az egybegyűlteket, akik a gályarabok emlékére szervezett programsorozat részeként már korábban ellátogattak Pozsonyba, a Balaton-felvidékre, Rimaszombatba és Kassára. A mostani emlékúton, Nápolyban elhelyeznek egy emléktáblát az evangélikus templomnál, amin három nyelven – magyarul, angolul és olaszul – az alábbi szöveg olvasható: „Nem felejthetjük el a gályarabság sok ezer áldozatát, közöttük a negyven magyar református és evangélikus prédikátort, akik hitük által még holtuk után is beszélnek. (Zsid 11,4)” Hozzáfűzte: így szeretnék emlékeztetni az arra járókat a gályarabságra ítélt magyar református és evangélikus lelkészekre és prédikátorokra.

Fabiny Tamás evangélikus püspök szintén a zarándokcsoport egyik résztvevője, köszöntőjében felhívta a figyelmet a gályarabok emlékének fontosságára. A nápolyi emlékúton megállnak a kikötőben, kegyelettel emlékezve a gályarabokra, az evangélikus templomban pedig gyászistentiszteletet tartanak, ahol Vladár Gábor nyugalmazott református lelkipásztorral közösen szolgálnak majd egy protestáns megemlékezés keretében.

A zarándoklaton résztvevők célja, hogy lelkileg gazdagodjanak, és többek legyenek az egymás iránti szeretetben, az összetartozás érzésében. A püspök hozzátette: a magyarországi protestáns egyházak vezetői egyeztettek arról, hogy 2026-ban a rabok szabadulásának 350. évfordulója alkalmából egy közös protestáns ünnepséget tartanak majd.

Vladár Gábor, a Magyarországi Református Egyház (MRE) Doktorok Kollégiumának elnöke köszöntőjében Cicerótól idézett, aki azt mondta, hogy megelevenednek a holtak, ha jól emlékeznek az élők. Az elnök úgy fogalmazott: – Jól kell tudnunk emlékezni. Már csak azért is, mert az emlékezés nem könnyű feladat, hiszen a múlt az mindig velünk élő édes vagy nehéz teher, de együtt kell vele élni a jelenben. Mi a protestáns hitvalló őseink örökösei vagyunk, ezért fontos mindannyiunknak az, hogy a holtak élő hite erősítse az élők olykor-olykor gyengélkedő hitét – jegyezte meg Vladár Gábor.

Hajdú Zoltán Levente, az MRE Missziói Szolgálatának főigazgatója kiemelte: fiatalon meghatározó olvasmányélménye volt Moldova György Negyven prédikátor című regénye. Kocsi Csergő Bálint feljegyzéseiből idézett, aki leírta a szenvedéseiket. A missziói szolgálat vezetője beszédében feltette a kérdést, hogy mit kell ma hittagadásnak neveznünk. Ez a negyven prédikátor dönthetett: választhatták volna a csendben maradást, az átpártolás jelentette karriert is. – Nem tették, és a döntésük, a vállalásuk, a helytállásuk ma is szívbe markoló figyelmeztetés. Napjainkban mások a körülmények, a kihívások, egészen mások a minket körülvevő élethelyzetek, de Isten ebbe helyezett minket, és én ebben és itt szeretnék méltó lenni az emlékükhöz, Isten és testvéreim előtt egyaránt – zárta gondolatait Hajdú Zoltán Levente.

A megemlékezők ezután koszorút helyeztek el a gályarabok emlékfalánál, a Zsinat székházában, az emlékút résztvevői pedig kifejezték köszönetüket az út támogatásáért.