Lombikbébi: áldás vagy szégyen?

„Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál?” (1Sám 1,8b) – kérdezi Elkáná hőn szeretett feleségétől, aki már kétségbeesve vágyakozik gyermekre. Az olvasó bizonyára ismeri a bibliai elbeszélést: a meddő, de hitében elszánt asszony imája végül meghallgatásra talál, Anna nemcsak Sámuel, hanem öt további gyermek boldog édesanyja lesz.
A gyermekáldásért imádkozó pároknak azonban ezek az örömteli történetek elkeserítők lehetnek: Ábrahám és Sára, Jákób és Ráhel, Zakariás és Erzsébet végül, akár öregkoruk ellenére is, karjaikba vehették közös gyermeküket. E csodálatos beszámolók, üdvtörténeti jelentőségű események mellett ki ne érezné jelentéktelennek saját sorsát? Érvénytelenné válik-e az egyetemes áldás: "Szaporodjatok, sokasodjatok...!", a körülöttük élő kisgyermekes családok látványa és a teherként rájuk nehezedő szégyen során? És megnyugtatja-e az érintetteket a zsoltáros szava, aki a gyermeket az ÚR ajándékának tulajdonítja, és az anyaméh gyümölcsét pedig jutalomnak. Az említett történetekből sem hiányoznak azonban a helyzetre adható emberi válaszok és próbálkozások: Sára szolgálóleányát küldi be Ábrahámhoz, a gyermekáldás ígérete hallatán csak nevetni tud, Ráhel mandragórát fogyaszt, hogy teherbe essen, az idős Zakariás hitetlenül fogadja az angyaltól Keresztelő János születésének ígéretét.

Korunk ennél sokkal fejlettebb lehetőségeket nyújt a gyermektelen pároknak. Gondolatainkat most elsősorban a lombikbébi-eljárás (in vitro fertilizáció, a továbbiakban: IVF) felé tereljük, de mesterséges megtermékenyítés céljából történő beavatkozásnak minősül még a közvetlenül a petesejtbe injektált spermium (ICSI). Ugyanakkor a mesterséges ondóbevitel (inszemináció) orvosi értelemben nem tartozik az asszisztált eljárások közé, így csakis az eljárás "homológ" formáját, azaz a saját „természetes szülők”, illetve házastársak ivarsejtjei által történő megtermékenyítést fogadják el a protestáns egyházak.

Az etikai kihívások az asszisztált reprodukciós eljárások (ART) e formái körül abban a  vonatkozásban jelentkeznek, hogy az eljárásban részt vevő személyek milyen kapcsolatba kerülnek egymással, alkotnak-e egy családot vagy sem. Tekintettel a a „heterológ” megtermékenyítés, azaz idegen személy ivarsejtjeinek felhasználásának jellegzetességére, miszerint a gyermek előre elhatározott módon olyan családba kerül, ahol biológiai apjával semmilyen kapcsolatban nem marad.

A legelső lombikbébi, Louise Joy Brown 1978-ban látta meg a napvilágot: az orvostudomány akkori fejlettségi szintjén ez szenzációs teljesítménynek számított. Azóta több mint tizenkétmillió gyermek jött hasonlóan a világra. Bár az IVF rutineljárás, egészségügyi kockázatokat is rejt magában: leginkább az ikerterhesség alatt fellépő komplikációk és az egyébként is valószínűsíthető koraszülés miatt. Átlagosan minden ötödik beavatkozás végződik a kívánt sikerrel. Magyarországon a felmerülő költségek nagy részének fedezésével az állam is segíti az ezzel próbálkozó párokat, az eljárás ötödik alkalommal történő megismétléséig.
Az első lombikbébi megszületése után elhíresült és elterjedtté vált IVF gyors ütemben további eljárások kifejlesztéséhez vezetett. Ilyen például a mélyhűtéses konzerválás, a petesejt- és embrióadományozás vagy az azok elpusztításával járó embriókutatás. Ezek jogi, orvosetikai és teológiai kérdéseket is felvetnek. Ennek az írásnak nem célja, hogy felsorakoztassa az említett beavatkozásokkal való élés érveit és ellenérveit, következtetésként megfogalmazva egy védhetőnek vélt álláspontot. Sokkal inkább a kérdésre adható lehetséges egyházi megnyilvánulásokra szeretne rámutatni. Ezek különösen lényegesek annak fényében, hogy a társadalom iránt prófétai-kritikai és hitvalló, az érintett párok és a területen dolgozó szakemberek iránt lelkigondozói felelősségük van.
Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) Etikai Szakbizottsága részére Mielőtt megformáltalak az anyaméhben címmel készült, az élet kezdetén felmerülő kérdésekhez kapcsolódó reprodukciós etikai tájékoztató segédanyagban Fazakas Sándor egyetemi professzor és Kovács Krisztián a következőképpen fogalmaz: "a protestáns antropológiai és etikai szempontból elsőbbséget élvez a természetes úton történő fogantatás, ami során közvetlenül megélhető a szeretetteljes kapcsolat, a szexualitás és az utódnemzés élménye. Mégsem lehet e tekintetben mindenkire vonatkozó általános érvényű normát alkotni, hanem mérlegelni kell az egyéni élethelyzeteket és egészségi állapotokat.

A protestáns etika elfogadhatónak tartja a meddőség megszüntetésére irányuló orvosi beavatkozásokat, beleértve az asszisztált reprodukciós eljárást (ART) is azzal a kitétellel, hogy azokat a lelkigondozói felelősség, a szeretet, az igazságosság és a szabadság kell, hogy meghatározza. Az egyházaknak pedig folyamatosan tájékozódniuk kell a reprodukciós medicina eredményeiről és várható fejlődéséről ahhoz, hogy szentírási alapon és tárgyszerűen tudjanak állást foglalni a témában. Az istenkapcsolaton belül helyesen értelmezett szabadság, a teremtett világ és a jövendő nemzedékek iránti felelősség, a felebarát javának szolgálata, az együttérzés, az elfogadás, az igazságosság, a könyörület és a – mindeneket felülmúló – szeretet krisztusi elvei kövezik ki a járható utat a keresztyének számára, legyenek érintettként a kérdés bármelyik oldalán.
Az IVF és az arra épülő eljárások alkalmazására némelyek hajlamosak rögtön a „természetellenes” jelzőt rásütni, elfeledkezve a szükséget szenvedő keresztyén felebarátaik iránti könyörületességről. S arról, hogy korunk már jócskán átlépte a „természetesség” általuk áhítottnak vélt fogalmát: az orvosságok, a létfenntartó eszközök, az ember által létrehozott anyagok és technológiák aligha mondhatók természetesnek, ezek használatáról pedig senki nem lenne hajlandó lemondani.
Az IVF minden formájával kapcsolatban a legelzárkózóbb a római katolikus egyház tanítása, amelynek természetjogi megközelítése a házasság szentségén belülre helyezi és egymástól elválaszthatatlannak tartja a szeretetteljes egyesülést és utódnemzést. E felfogás szerint a mesterséges fogamzásgátlás ez utóbbi, a külső megtermékenyítés az előbbi rovására bontja meg ezt az egységet (protestáns felfogásban az utódnemzés méltósága ugyanúgy megmarad, még ha a természetes úton történő fogantatásé is az elsőbbség), így mindkét gyakorlatot elfogadhatatlannak tartja. Azt is kifogásolja, hogy az IVF kifejlesztése embriókísérletekkel folyt, illetve hogy az eljárás a be nem ültetett embriók megsemmisülésével jár, miközben megilleti őket az élethez való személyi jog. Különösen fájdalmas kérdés lehet ez vegyes vallású családokban, amennyiben valamelyik fél vagy közeli családtag hite nem engedi meg az ezzel a lehetőséggel való élést. Ilyenkor irántuk lelkigondozói, tanácsadói felelősségünk van.

A protestáns egyházak elfogadhatónak tartják a meddőség megszüntetésére irányuló orvosi beavatkozásokat, beleértve az asszisztált reprodukciós eljárást (ART) azzal a kitétellel, hogy azokat a lelkigondozói felelősség, a szeretet, az igazságosság és a szabadság kell, hogy meghatározza. Az egyházaknak pedig folyamatosan tájékozódniuk kell a reprodukciós medicina eredményeiről és várható fejlődéséről ahhoz, hogy szentírási alapon és tárgyszerűen tudjanak állást foglalni a témában. A felekezetek közötti állásfoglalás különbsége abban a nehezen megválaszolható kérdés feloldásában áll, hogy teremtési rendeltetésünk révén szabadok vagyunk-e arra, hogy beavatkozzunk bizonyos folyamatokba. Az európai protestáns egyházak alaptalan vádnak tartják, hogy ezzel „istent játszanánk”....: a bűneset folytán megromlott természetet, a mulandó világot és annak állapotát nem kell természetesnek vagy Isten akaratával megegyezőnek tekintenünk. Ezek szerint nem újabb kudarcra ítélt emberi próbálkozásról beszélünk, hanem Isten általunk megnyilvánuló szabadításáról. Valójában az Úr eszközei lehetünk embertársaink felé irányuló, szükségüket orvosló cselekedeteinkben. De a világot akkor sem kell megváltanunk – azt már valaki megtette értünk.
A segédanyagot előkészítő bizottság tagjai a megszületendő gyermek és az érintett pár érdekeit egyaránt szem elé helyezik. Ugyanakkor az egyházaknak prófétai küldetése felhívni a figyelmet az asszisztált reprodukciós eljárások során felmerülő bioetikai kérdésekre, és az eljárásokkal együtt járható súlyos következményekre is. Hangsúlyozandó, hogy a gyermek számára nem a fogantatása, hanem születésének körülményei válnak meghatározóvá – a szerető és biztonságos közeg, amelyben felnőhet.  De az ahhoz vezető sorozatos próbálkozások és kudarcok, és a technológiai alávetettség anyagi és lelki terhet ró a párra. Sóvárgásuk képtelen méreteket ölthet, amit depresszió és szorongás kísérhet, miközben a párkapcsolatuk és más társas kapcsolatuk (pl. nagycsalád, munkatársi közösség) is veszélybe kerülhet.
Nem elhanyagolható számunkra a feleslegessé váló életképes embriók sorsa sem.  A beültetés után megmaradt, életképes embriókról való rendelkezés minden esetben a pár felelőssége. Így lehetőség van, hogy egyesével mélyfagyasztják – vitrifikálják–, majd -196 °C-os folyékony nitrogénben tároljákegy külön erre a célra fenntartott tárolóban. De felajánlhatják más pároknak vagy kutatási célokra, illetve kérhetik a megsemmisítésüket. Ki kell azonban mondanunk, hogy az egyéni élettörténetek (pl. betegség, válás) módosíthatják a későbbi embrió beültetések szándékát. Nem elhanyagolható számunkra a feleslegessé váló életképes embriók sorsa sem.  A beültetés után megmaradt, életképes embriókról való rendelkezés minden esetben a pár felelőssége. Így lehetőség van, hogy egyesével mélyfagyasztják – vitrifikálják–, majd -196 °C-os folyékony nitrogénben tároljákegy külön erre a célra fenntartott tárolóban. De felajánlhatják más pároknak vagy kutatási célokra, illetve kérhetik a megsemmisítésüket. Ki kell azonban mondanunk, hogy az egyéni élettörténetek (pl. betegség, válás) módosíthatják a későbbi embrió beültetések szándékát. Az sem kedvezőbb megoldás, ha egy „jobb cél érdekében” orvosi célú kutatásokra használják őket. Ilyen szempontból üdvözlendőnek tekinthetjük, hogy más országokban megjelent az indukált őssejtekkel való kísérletezés alternatívája. A petesejtek kriokonzerválása széles körben alkalmazott eljárás olyan nők esetében, akik – megfelelő partner vagy idő hiányában – ezáltal szeretnék meghosszabbítani produktivitásukat (angolul e jelenségre a „social freezing” kifejezést használják). Az orientációs segédlet megszövegezői hasznosnak tekintik ezt az eljárást például rákbetegség és sugárkezelés esetén, vagy ha bármi más okból hirtelen meg kellene szakítani az IVF-eljárást. Nem értenek viszont egyet azzal, hogy gazdasági és szociális természetű problémákat orvosi úton kellene megoldani. Ám óvakodnak elítélni az ilyen technikai természetű próbálkozásokat a nemek közti egyenlőtlenség kiegyenlítésére. Szociális igazságtalanság, hogy a nők a gyermekvállalás és a karrier közti választásra kényszerülnek, ezért az egyházak a családbarát, rugalmasabb munkaidőt lehetővé tevő kezdeményezéseket – és az azoknak szélesebb keretet adó törvényi feltételek létrehívását – szorgalmazzák.

Az etikai szakbizottság felhívja a figyelmet azokra az esetekre is, amikor az említett alapelvek és alapérdekek nem érvényesülnek: az ivarsejt- és embrióadományozás adás-vétel tárgyává és így üzletté válása, a béranyaság bármilyen formája, a petesejtek mélyhűtéses tárolása a családalapítás szándékolt elhalasztásáért és az embriók valamilyen cél érdekében történő kiválogatása vagy felhasználása – valós etikai és társadalmi problémák. A fölöslegessé váló embriók sorsa és a gyermek szülei megismeréséhez való joga iránt sem maradnak közömbösek, ezáltal elítélve például a spermium vagy az embriók összekeverését. Különösen veszélyes az a fajta instrumentális szemlélet, amely a még be nem ültetett embriókat övezi, és létüket veszélyezteti vagy leértékeli. Végül, de nem utolsósorban a tárgyalt eljárásokkal az élet egy másik nagy eseménye is kikerül a család és az otthon védett közegéből, technicizálódik – ennek pszichológiai hatása sem elhanyagolható.
A törvényi lehetőségek más országokban lehetővé teszik a házaspárok, párkapcsolatban élők és az egyedülálló nők mellett az egyneműek IVF-hez való hozzáférését is. Az Egyesült Királyságban már két nőnek is lehet genetikailag közös gyermeke. A háromszülős megtermékenyítésnél nem a sejtmagot, hanem a mitokondriális DNS-t szolgáltató fél csak egy százalékban adja a megszületendő gyermek genetikai állományát. Az egyébként vitatott eljárás célja bizonyos betegségek kiküszöbölése, nem a közös szülőség. Az elméleti lehetőségek száma igen nagy, és a jövőben ez várhatóan csak növekedni fog. Ma már például egyetlen gyermeknek akár öt különböző szülője is lehet: két genetikai, egy biológiai, aki kihordja – és két szociális, aki felneveli. Az Újszövetség Krisztus eljövetelére való felkészülésre buzdító felszólításai, amelyek akár a hagyományos családi formákat és berendezkedéseket is megkérdőjelezik vagy átértelmezik, bizonnyal nem erre értendők.
Végezetül nem ítélhetjük el azok sóvárgását, akik saját (genetikai állományú) gyermeket akarnak, az nem kulturális vagy genetikai önzőség. De protestáns antropológiai és etikai szempontból elsőbbséget élvez a természetes úton történő fogantatás, ami során közvetlenül megélhető a szeretetteljes kapcsolat, a szexualitás és az utódnemzés élménye. Mégsem lehet e tekintetben mindenkire vonatkozó általános érvényű normát alkotni, hanem mérlegelni kell az egyéni élethelyzeteket és egészségi állapotokat, hogy az asszisztált reprodukciós eljárás életet védő, segítő attitűdje váljon meghatározóvá. Ugyanakkor rámutathatunk az örökbefogadás és a lelki szülőség értékére is: Isten fogadott gyermekének lenni és egyszerre valakit a szívünkbe fogadni olyan érték, amely túlmutat a mulandó földi világon. Emellett sem kell eszményítenünk letűnt korokat, amikor minden jobb és „természetesebb” volt, csak bölcsebb meglátnunk, hogy ami egyik esetben Isten áldása, az eltérő körülményekben és más személyeknek átok is lehet, ezért itt is áll az istenfiúságban megélt szabadság felelőssége minden hívő számára. Üdvözlendő lenne az e területen dolgozó szakemberek és az érintettek közreműködésével tovább folytatni a témáról folyó párbeszédet, szélesebb plénum előtt, ahol nem az ítélkező vagy törvényeskedő magatartás, hanem az együttérzés, az elfogadás és a könyörület krisztusi erénye érvényesül.