"Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el." Mt 27,1-10
1Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei valamennyien azt a határozatot hozták Jézus ellen, hogy halálra juttatják. 2Azután megkötözték, elvitték és átadták Pilátusnak, a helytartónak.3Amikor pedig Júdás, aki őt elárulta, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek, 4és ezt mondta: „Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el." De azok ezt mondták: „Mi közünk hozzá? A te dolgod." 5Erre ő a templomba hajítva az ezüstöket, eltávozott, ment és felakasztotta magát. 6A főpapok pedig felszedték az ezüstöket, és így szóltak: „Nem szabad ezt a templom kincséhez tennünk, mert vérdíj." 7Aztán határozatot hoztak, és megvásárolták belőle a Fazekasmezőt, az idegenek számára temetőnek. 8Ezért hívják ezt a mezőt a mai napig is Vérmezőnek. 9Ekkor teljesedett be Jeremiás próféta mondása: „És vették a harminc ezüstöt, a felbecsültnek árát, akit Izráel fiai ennyire becsültek, 10és odaadták a Fazekasmezőért, ahogyan megparancsolta nekem az Úr."
Két intő példa: Júdás, aki túl későn ismeri föl, hogy Jézus az Istentől küldött király. Emberek előtt meg is próbálja jóvátenni bűnét, de nem jut el megbánásával Istenig. Ennek eredménye az önpusztítás, a reménytelen halál. A főpapok viszont egyáltalán nem ismerik föl Jézusban Istent, mert nem is akarják. A vérdíjat nem teszik a templom kincséhez. Gondosan fölszedik, és jótékony célra fordítják. A képmutató vallásosság belső felismerések, bűnbánat, valódi istenkapcsolat nélkül is képes működni. Kerüljük el mindkét rossz példát!
RÉ 334 MRÉ 220
„Ezt mondta az Úr: Van itt hely nálam, állj a kősziklára!” (2Móz 33) 2Móz 33
Mózes személyesen beszélt az Istennel, de Őt magát Mózes sem láthatta (11 és 23). Mi a látás emberei vagyunk, akárcsak Tamás (Jn21,24-29): láttatni akarjuk az Istent, csodákat, istenélményeket akarunk adni. Mindezek azonban gyarló emberi próbálkozásai annak az egyháznak, amelyik elfelejtette az Isten akaratát, hogy ebben a világban hallás által adatik a hit (Róma 10,17). Mi azonban testben élünk, és látni, érezni, tapintani, tapasztalni akarunk. Aki azonban testi módon él, az könnyen eshet abba a kísértésbe, hogy test szerint is hadakozik (2Kor 10,3), azaz „testi" technikákat vet be. Minden öncélú hatni akarás, ami az Ige gazdag üzenetének hirdetése helyett, más módon akar embereket elérni, az „testi hadakozás". Isten bíztatja Mózest: arcomat ugyan nem láthatod, de van itt hely nálam, állj a kősziklára, és elégedj meg ezzel; elvonulok melletted, megszólítalak, dicsőségemet látni fogod, és oltalmazó kezemmel betakarlak (21 és 22) ! Aki a krisztusi kősziklán áll, az egyrészt letesz minden „testi ékszert" (6), másrészt pedig megnyeri az Úr jóindulatát (13). Nem kell ennél több, ha pedig a világnak ez nem elég, mi akkor is ennél maradunk!