Mózes közvetíti a népnek Isten parancsait 5Móz 5,22–33
22Ezeket az igéket mondotta el az Úr nektek, az egész gyülekezetnek a hegyen, a tűz, a felhő és a homály közül hangos szóval; mást nem mondott. Felírta azokat két kőtáblára, és odaadta nekem.
23Amikor hallottátok a hangot a sötétségből, a hegy pedig tűzben égett, odajöttetek hozzám törzsfőitekkel és véneitekkel együtt, 24és ezt mondtátok: Íme, Istenünk, az Úr, megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát, hangját is hallottuk a tűzből. A mai napon láttuk, hogy életben maradhat az ember, ha Isten beszél hozzá. 25De most miért haljunk meg? Hiszen megemészt bennünket ez a nagy tűz! Ha még tovább is hallgatjuk Istenünknek, az Úrnak a szavát, akkor meghalunk. 26Mert van-e olyan ember, aki ha hallotta az élő Isten szavát a tűzből beszélni, úgy mint mi, életben maradt? 27Csak te menj oda, és hallgasd meg mindazt, amit Istenünk, az Úr mond, azután te mondd el nekünk mindazt, amit Istenünk, az Úr mondott neked: mi pedig meghallgatjuk, és megtesszük azt.
28Amikor meghallotta az Úr azokat a szavakat, amelyeket elmondtatok nekem, így szólt hozzám az Úr: Meghallottam e népnek a szavait, amelyeket neked elmondtak. Mind helyes az, amit mondtak. 29Bárcsak mindig ilyen lenne a szívük, és félnének engem, és megtartanák minden parancsomat; akkor jó dolguk lenne nekik és fiaiknak mindenkor. 30Menj, mondd meg nekik: Térjetek vissza sátraitokba! 31Te pedig állj ide mellém, én elmondom neked mindazokat a parancsokat, rendelkezéseket és döntéseket, amelyekre meg kell tanítanod őket, hogy azokat teljesítsék azon a földön, amelyet én adok nekik birtokul. 32Tartsátok meg, és teljesítsétek azt, amit Istenetek, az Úr, megparancsolt nektek, ne térjetek el attól se jobbra, se balra. 33Mindenben azon az úton járjatok, amelyet megparancsolt Istenetek, az Úr, hogy élhessetek, és jó dolgotok legyen, és hosszú ideig lakhassatok azon a földön, amelyet birtokba vesztek!
23Amikor hallottátok a hangot a sötétségből, a hegy pedig tűzben égett, odajöttetek hozzám törzsfőitekkel és véneitekkel együtt, 24és ezt mondtátok: Íme, Istenünk, az Úr, megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát, hangját is hallottuk a tűzből. A mai napon láttuk, hogy életben maradhat az ember, ha Isten beszél hozzá. 25De most miért haljunk meg? Hiszen megemészt bennünket ez a nagy tűz! Ha még tovább is hallgatjuk Istenünknek, az Úrnak a szavát, akkor meghalunk. 26Mert van-e olyan ember, aki ha hallotta az élő Isten szavát a tűzből beszélni, úgy mint mi, életben maradt? 27Csak te menj oda, és hallgasd meg mindazt, amit Istenünk, az Úr mond, azután te mondd el nekünk mindazt, amit Istenünk, az Úr mondott neked: mi pedig meghallgatjuk, és megtesszük azt.
28Amikor meghallotta az Úr azokat a szavakat, amelyeket elmondtatok nekem, így szólt hozzám az Úr: Meghallottam e népnek a szavait, amelyeket neked elmondtak. Mind helyes az, amit mondtak. 29Bárcsak mindig ilyen lenne a szívük, és félnének engem, és megtartanák minden parancsomat; akkor jó dolguk lenne nekik és fiaiknak mindenkor. 30Menj, mondd meg nekik: Térjetek vissza sátraitokba! 31Te pedig állj ide mellém, én elmondom neked mindazokat a parancsokat, rendelkezéseket és döntéseket, amelyekre meg kell tanítanod őket, hogy azokat teljesítsék azon a földön, amelyet én adok nekik birtokul. 32Tartsátok meg, és teljesítsétek azt, amit Istenetek, az Úr, megparancsolt nektek, ne térjetek el attól se jobbra, se balra. 33Mindenben azon az úton járjatok, amelyet megparancsolt Istenetek, az Úr, hogy élhessetek, és jó dolgotok legyen, és hosszú ideig lakhassatok azon a földön, amelyet birtokba vesztek!
Egykor a nép félt a dicsőséges Istennel való közvetlen találkozástól. Jobbnak látták, ha csak közvetítőn keresztül hallgatják. Tisztában voltak azzal, hogy nem készek még a mindennapjaikban együtt élni ezzel a dicsőséges Úrral. A mi életszentségünknek és Istennel való kapcsolatunknak is megvannak a korlátai, de nem szabad, hogy szégyenünk nagyobb legyen bizalmunknál, a félelmünk pedig Isten iránti szeretetünknél. Az Isten szeretetében bízó hitet Krisztustól kaptuk ajándékba!
RÉ 82 MRÉ 82
„Isten pedig ezt az igazságot most nyilvánvalóvá tette…” (Róm 3,21-31) Róm 3,21–31
Isten nyilvánvalóvá tette bírói határozatát ránk nézve. Ennek a határozatnak egyik része elmarasztaló: „mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének" (23). A határozat másik része azonban felmentő, mert Isten a bűnöst mégis igaznak nyilvánítja (24). Jézus Krisztus engesztelő áldozatával elszenvedte a bűn büntetését, és betöltötte a törvényt (25-26). Isten törvénye tökéletes, az Ő vitathatatlan akaratát fejezi ki, az továbbra is érvényben van. Az üdvösség azonban nem a törvény megtartása által adatik, hanem Isten ingyen való szeretetéből, arra nézve, hogy Jézus Krisztus már betöltötte azt, és Ő meghalt, miattunk, érettünk és helyettünk. Ez a kegyelem azonban átformál, és szív szerint késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy valóban az Isten akarata szerint éljünk. Ravasz László ezt így fogalmazza meg: „...a vádlott igaz, élete az Isten életével egyező. Itt azonban nem meglévő tényt állapít meg, hanem leendő valóságot teremt. Olyannak vesz és olyanná tesz". Nincs mivel dicsekedni (27), de van miért hálát adni, és a valóságos hála mindig látható gyümölcsöket terem.