„Én pedig mentem keserűen, felindult lélekkel, de az Úr- kemény kézzel tartott engem” Ez 3,1–15
1Ezt mondta nekem: Emberfia, edd meg, amit itt találsz! Edd meg ezt a tekercset, azután menj, és szólj Izráel házához! 2Kinyitottam a számat, ő pedig megetette velem azt a tekercset. 3Ezt mondta nekem: Emberfia, rakd tele a hasadat, töltsd meg a gyomrodat ezzel a tekerccsel, amelyet adok neked! Meg is ettem, és olyan édes volt a számban, mint a méz.
4Azután ezt mondta nekem: Emberfia, menj el Izráel házához, és hirdesd nekik igéimet! 5Nem érthetetlen beszédű és nehéz nyelvű néphez szól a küldetésed, hanem Izráel házához. 6Nem ahhoz a sok érthetetlen beszédű és nehéz nyelvű néphez, akiknek a beszédét nem érted. Bizony, ha azokhoz küldtelek volna, ők hallgatnának rád. 7De Izráel háza nem akar majd rád hallgatni, mert énrám nem akarnak hallgatni. Bizony, Izráel egész háza kemény fejű és konok szívű! 8De én ugyanolyan keménnyé teszem arcodat, mint az ő arcuk, és ugyanolyan keménnyé a fejedet, mint az ő fejük. 9Olyan keménnyé teszem a fejedet, mint a gyémánt, amely a tűzkőnél is keményebb. Ne félj, és ne reszkess tőlük! Bizony, engedetlen nép ez!
10Azután ezt mondta nekem: Emberfia, minden szavamat, amelyet elmondok neked, fogadd szívedbe, és hallgasd figyelmesen! 11Menj oda fogságban élő néped fiaihoz, szólj hozzájuk, és mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr!... – akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele.
12Ekkor fölemelt engem a lélek, hátam mögött pedig nagy, dörgő hangot hallottam: Áldott az Úr dicsősége az ő szent helyén! 13Az élőlények szárnyainak zúgása, amint egymáshoz csapódtak, meg a kerekek robaja volt a nagy, dörgő hang. 14A lélek fölemelt, és elragadott engem. Én pedig mentem keserűen, felindult lélekkel, de az Úr kemény kézzel tartott engem. 15Így kerültem Tél-Ábíbba, a fogságban élőkhöz, akik a Kebár-folyó mellett laktak. Letelepedtem ott, ahol ők laktak, és ott ültem közöttük hét napig összetörve.
4Azután ezt mondta nekem: Emberfia, menj el Izráel házához, és hirdesd nekik igéimet! 5Nem érthetetlen beszédű és nehéz nyelvű néphez szól a küldetésed, hanem Izráel házához. 6Nem ahhoz a sok érthetetlen beszédű és nehéz nyelvű néphez, akiknek a beszédét nem érted. Bizony, ha azokhoz küldtelek volna, ők hallgatnának rád. 7De Izráel háza nem akar majd rád hallgatni, mert énrám nem akarnak hallgatni. Bizony, Izráel egész háza kemény fejű és konok szívű! 8De én ugyanolyan keménnyé teszem arcodat, mint az ő arcuk, és ugyanolyan keménnyé a fejedet, mint az ő fejük. 9Olyan keménnyé teszem a fejedet, mint a gyémánt, amely a tűzkőnél is keményebb. Ne félj, és ne reszkess tőlük! Bizony, engedetlen nép ez!
10Azután ezt mondta nekem: Emberfia, minden szavamat, amelyet elmondok neked, fogadd szívedbe, és hallgasd figyelmesen! 11Menj oda fogságban élő néped fiaihoz, szólj hozzájuk, és mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr!... – akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele.
12Ekkor fölemelt engem a lélek, hátam mögött pedig nagy, dörgő hangot hallottam: Áldott az Úr dicsősége az ő szent helyén! 13Az élőlények szárnyainak zúgása, amint egymáshoz csapódtak, meg a kerekek robaja volt a nagy, dörgő hang. 14A lélek fölemelt, és elragadott engem. Én pedig mentem keserűen, felindult lélekkel, de az Úr kemény kézzel tartott engem. 15Így kerültem Tél-Ábíbba, a fogságban élőkhöz, akik a Kebár-folyó mellett laktak. Letelepedtem ott, ahol ők laktak, és ott ültem közöttük hét napig összetörve.
Isten küldhet olyan útra, amelyen keserűen, háborgó lélekkel járunk. Mégsem hagyjuk el azt az utat, mert a Lélek megragad, az Úr keze pedig erősen, keményen tart. Ez a kemény szorítás azonban boldogító, mert az Úr közelségének bizonysága, szeretetének a jele. A legjobb, ha nem keserűen, hanem benne bízva, boldog örömmel és hálaadással járjuk rendelt utunkat.
RÉ 171 MRÉ 354
„…nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot…” Zsid 2,5–18 Zsid 2,5–18
A levél keletkezésének idején divatos képzelgések terjedtek el, amelyek az emberi lélek üdvösségének útját angyalok sokaságától tették függővé. Akkor is, azóta is mennyi képzelgés veszélyeztet minket. Az Ige határozottan hangsúlyozza, hogy Isten mindent Jézus Krisztus lábai alá vetett (8). Egyedül általa adatik üdvösség, és nem angyalok, vagy bárki mások által. Vannak olyan helyzetek, amikor nem látjuk testi szemekkel azt a tényt, hogy Isten mindent Krisztus uralma alá vetett (8), de ez csak rövid ideig való tapasztalat (9). Ilyenkor nem szabad elfelejteni, hogy csakis Ő az Úr, aki szenvedésével legyőzte még a halált is, hogy nekünk reménységünk legyen (13). Miután ezt tisztázta az Ige, többé nem bonyolódik bele a szövevényes angyaltanokkal folytatott vitába. Hirdetni kell Krisztust, és nem kell egy határon túl vitatkozni a tévtanokkal, mert éppen ezzel csinálunk „reklámot" azoknak.