"Azután bement a legbelső részbe.... Akkor ezt mondta nekem: Ez a szentek szentje." Ez 41
1Azután bevitt a templomba, és megmérte a pilléreket. Hat könyök széles volt az egyik oldalon, és hat könyök széles a másik oldalon: ilyen szélesek voltak a pillérek. 2A bejárat szélessége tíz könyök volt, a bejárat oldalfala pedig öt könyök volt az egyik oldalon, és öt könyök a másik oldalon. Megmérte a templom hosszúságát is: negyven könyök volt, a szélessége pedig húsz könyök. 3Azután bement a legbelső részbe, és megmérte a bejárat pilléreit: két könyök vastagok voltak, a bejárat hat könyök széles, a bejárat oldalfalai pedig hét könyök hosszúak voltak. 4Megmérte a hosszúságát: húsz könyök volt, a szélessége pedig a templom felől húsz könyök. Akkor ezt mondta nekem: Ez a szentek szentje.
5Ezután megmérte a templom falát: hat könyök volt. A templomot körülvevő oldalépítmény szélessége pedig mindenütt négy könyök volt. 6Harminc oldalfülke volt, egyik fülke a másik mellett, három sorban egymás fölött. A templom fala lépcsőzetesen volt építve az oldalfülkék számára körös-körül, hogy erősen álljanak, de ne a templom falába legyenek erősítve. 7Az oldalfülkék így emeletről emeletre szélesedtek, mert a templom fala lépcsőzetesen épült emeletről emeletre körös-körül: ezért lettek az oldalfülkék emeletenként szélesebbek. Az alsó sorról a középsőn át lehetett fölmenni a felsőre. 8Láttam, hogy a templom mellett körös-körül kiemelkedő kövezet van, az oldalfülkék alapjától oldalra egy teljes mérőnádnyira, vagyis hat könyöknyire. 9Az oldalépítmény külső falának szélessége öt könyök volt. Volt egy szabad térség is a templom oldalfülkéi 10és a kamrák között: ez húsz könyök széles volt mindenütt a templom körül. 11Az oldalépítmény bejáratai a szabad térség felé nyíltak, az egyik bejárat észak felé, a másik bejárat dél felé. A szabad térségen körös-körül volt egy öt könyök széles fal. 12Az elkülönített helyen, a nyugat felé levő melléképület hetven könyök széles volt; a melléképület fala öt könyök széles volt körös-körül, a hosszúsága pedig kilencven könyök volt.
13Azután megmérte a templomot: száz könyök hosszú volt. Az elkülönített hely, a melléképület és annak falai száz könyök hosszúak voltak. 14A templom eleje és az elkülönített hely kelet felé eső része száz könyök széles volt. 15Megmérte a melléképület hosszúságát a mögötte levő elkülönített hely felől: a két oldalán levő falakkal együtt száz könyök volt.
A templom belseje és az udvari csarnok, 16meg a küszöbök, az ablakkeretek és az ablakmélyedések is a bejárattal szemben három oldalon faburkolattal voltak ellátva körös-körül, a földtől az ablakokig, az ablakok pedig zárhatók voltak. 17A bejárattól a templom legbelsejéig, meg onnan kifelé az egész falon körös-körül befelé és kifelé, egyforma méretű 18kerúbok és pálmadíszek voltak készítve, úgyhogy minden pálma egy-egy kerúb közé került. Mindegyik kerúbnak két arca volt: 19emberarc nézett az egyik oldalon levő pálmára, oroszlánarc a másik oldalon levő pálmára. Így volt ez elkészítve az egész templomban körös-körül. 20A földtől a bejárat felső részének a magasságáig kerúbok és pálmák voltak készítve a templom falán.
21A templom ajtófélfái négyszögletesek voltak. A szentély előtt pedig olyasmi látszott, 22mint egy faoltár. Három könyök volt a magassága, két könyök a hosszúsága. Fából voltak a sarkai, az alapja meg az oldalai. Akkor így szólt hozzám: Ez az Úr színe előtt álló asztal. 23Kétszárnyú ajtaja volt a templomnak és a szentélynek. 24Ezeknek az ajtóknak két szárnyuk volt, két lengő ajtószárny: kettő volt az egyik ajtón, és két szárnya volt a másik ajtónak is. 25A templom ajtószárnyain ugyanolyan kerúbok és pálmák voltak készítve, amilyenek a falakon voltak. A csarnok előtt kívül fakorlát volt. 26Kőkeretes ablakok és pálmadíszek voltak mind az egyik, mind a másik oldalon, a csarnok oldalainál. A templom oldalfülkéinél is korlátok voltak.

Van, amiben a templom azonos, de van, ami különbözik a salamoni templomtól. A látomás múltat és jövőt kapcsolt össze Ezékiel számára. Soha nem szabad a múlthoz görcsösen ragaszkodni a lényegtelen dolgokban. A templom rendeltetése és az Úr szolgálata azonban folyamatos, és ez a legfontosabb! Merjünk változtatni azon, ami kevésbé fontos, de soha ne térjünk el az egyedül fontostól!
RÉ 163 MRÉ 159
„…mindenről, amit látott…” (Jel 1,1–8) Jel 1,1–8
Hallható az Isten! Nem látható testi szemekkel (János 1,18), ezt el sem viselhetnénk (Ézsaiás 6,5), de kijelentésében kitapintható keze nyoma, megtapasztalható jelenléte; Jézus Krisztusban, és a róla szóló bizonyságtételben, az írott és hirdetett Igében pedig megragadható üzenete, akarata és bátorítása. Hallható az Isten, ezért a hit hallásból van (Róma 10,17), és nem látásból (János 20,29)! János „látomásai" azt jelzik, hogy meghallotta Jézus Krisztus szavát, és bizonyságot tett arról, amit „látva hallott". Mi más üdvtörténeti korszakban élünk, ezért nem közvetlenül, hanem a kijelentett Igére figyelve, azt felolvasva, hallgatva, és megtartva lehet találkozásunk Krisztussal (3). Hallgatózni kell! Ennek sorrendje: elcsendesedés, Isten Igéjére figyelés, Krisztus üzenetének meghallása, az Ő cselekvésének felfedezése az életemben. Fordítva nem megy: hiába akarom az Úr cselekvését, csodáit észrevenni az életemben, ha először nem figyelek az Ő Igéjére. Boldog az olyan ember, aki nem lát, de hall, és hisz. Halljátok! (Márk 4,3).