„Ti adjatok nekik enni!” Lk 9,1–17
1Miután összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett, és a betegségek gyógyítására. 2Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát, és gyógyítsanak. 3Ezt mondta nekik: „Semmit ne vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, két-két alsóruhátok se legyen. 4Amikor betértek egy házba, ott maradjatok, és onnan induljatok tovább. 5Ha valahol nem fogadnak be titeket, amikor kimentek abból a városból, verjétek le még a port is lábatokról, bizonyítékul ellenük." 6Útra keltek tehát, és jártak faluról falura, hirdették az evangéliumot, és gyógyítottak mindenütt.7Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta mindazt, ami történt, és zavarban volt, mert némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halálból, 8némelyek azt, hogy Illés jelent meg, mások pedig azt, hogy a régiek közül támadt fel valamelyik próféta. 9Heródes ekkor így szólt: „Jánost lefejeztettem, de ki lehet ez, akiről ezeket hallom?" És látni akarta őt.10Amikor az apostolok visszatértek, elbeszélték neki mindazt, amit tettek. Akkor maga mellé vette őket, és elvonult velük külön egy Bétsaida nevű városba. 11De amikor a sokaság észrevette, utánament. Jézus örömmel fogadta őket; beszélt nekik az Isten országáról, és a gyógyulásra szorulókat meggyógyította.
12Amikor a nap már hanyatlani kezdett, a tizenkettő odament hozzá, és ezt mondta neki: „Bocsásd el a sokaságot, hadd menjenek el a környező falvakba és településekre, hogy ott megszálljanak, és élelmet szerezzenek, mert itt lakatlan helyen vagyunk". 13Ő azonban ezt mondta nekik: „Ti adjatok nekik enni!" Ők így válaszoltak: „Nincs nálunk több, mint öt kenyér és két hal, hacsak el nem megyünk, és nem veszünk eledelt ennek az egész sokaságnak". 14Ugyanis mintegy ötezer férfi volt ott. Jézus erre így szólt tanítványaihoz: „Ültessétek le őket csoportokba ötvenenként!" 15Így tettek, és leültették valamennyit. 16Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy tegyék a sokaság elé. 17Ettek és jóllaktak mindnyájan; azután összeszedték a megmaradt darabokat, tizenkét kosárral.

Jézus szembesít emberlétünk végső korlátaival. A tanítványnak meg kell értenie, hogy nem képes arra, amit Jézus kér tőle. Jó, ha ezt belátjuk és merjük megfogalmazni a mai nap kihívásaival kapcsolatban is. Egyházunk küldetésére is így csodálkozhatunk rá: „...tegyetek tanítvánnyá minden népet..." (Mt 28,19). Hogyan? Ez lehetetlen! Amikor ezt ki tudjuk mondani, Jézus hatalmasan mellénk áll és beavat csodáiba.
RÉ 463 MRÉ 250 2
„Ezeket a gibeóniak kezébe adta, akik fölakasztották őket a hegyen, az Úr előtt…” (2Sám 21,1–14) 2Sám 21,1–14
Izráel fiai és a Gibeóniak Józsué ideje óta szövetségben voltak egymással (Józsué 9,15-21). Saul azonban az uralkodása alatt megölt néhány gibeónita embert (1), amiért a Gibeóniak most benyújtották a számlát Dávidnál, nem érdekli őket az ezüst és arany kárpótlás. Bosszú kell nekik: Saul fiai közül hétnek az életét kérik. Dávidot köti barátjának, Saul fának, Jónátánnak tett esküje, miszerint nem vonja meg szeretetét barátja háza népétől (1Sámuel 20,15-16). Dávid szorult, megoldhatatlan helyzetbe kerül. Mit tesz ilyenkor az Isten embere? Te mit tennél egy ilyen kutyaszorító, tisztátalan helyzetben, ahol dönteni és cselekedni kell, vagy te pusztulsz bele, vagy más. Lehet ebből jól kijönni? Van ilyenkor krisztusi megoldás?