„De ki a felebarátom?” Lk 10,21–42
25Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: „Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" 26Ő pedig ezt mondta neki: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?" 27Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat." 28Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz." 29Ő viszont igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: „De ki a felebarátom?"30Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. 31Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. 32Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte. 33Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; 34odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. 35Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. 36Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?" 37Ő így felelt: „Az, aki irgalmas volt hozzá." Jézus erre ezt mondta neki: „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj."
38Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. 39Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. 40Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: „Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!" 41Az Úr azonban így felelt neki: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, 42pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle."
RÉ 101 MRÉ 101
„…megragadta az oltár szarvát…” ( 1Kir 1,38–53) 1Kir 1,38–53
A félelem sok mindent elvégezhet bennünk (50). A lázadó Adónijjá félt a királlyá kent Salamontól, és megjuhászodott, bement a szent sátorba, és az előírt rend szerint bűnbánatot tartott, nyilván áldozatot mutatott be, és megragadta az oltár szarvát. A vele lévők is megijedtek, és hazamentek, szétszéledtek (49). Az Úr látja azonban a szíveket is, hogy valóban őszinte, szívből jövő-e a bűnbánatunk. Aki megragadta az oltár szarvát, az kifejezte, hogy megbánta bűneit, Isten megbocsátott neki, ezért az emberek is legyenek irgalmasak hozzá. Így ragadta meg a lázadó Adónijjá is az oltár szarvát. A királlyá kent Salamon megbocsát Adónijjának. A megnyert kegyelemmel azonban nem lehet visszaélni, ezért amikor Adónijjá újból lázadni próbál, az már az életébe kerül (2,25). Krisztus keresztje a mi oltárunk szarva. Az Ő keresztje alatt leborulni azt jelenti, hogy drága véren szerzett kegyelem részese vagyok, bocsánatot nyertem, de ez a kegyelem, nem olcsó kegyelem, nem lehet visszaélni vele: „… menj el, és többé ne vétkezz!” (János 8,11)