„...a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket...” Lk 12,1–12
1Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. 2Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. 3Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt a világosságban fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni.4Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. 5Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek: Tőle féljetek."6"Ugye, öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. 7Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!"8"Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. 9Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt. 10Ha valaki az Emberfia ellen szól, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlelket káromolja, annak nem bocsáttatik meg."11"Amikor a zsinagógákba a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt: hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, 12mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell."
Jézus ebben a szakaszban többször is beszél a Szentlélekről, aki majd – halála és feltámadása után – átveszi a helyét a tanítványok életében. Ami most még bizonytalan (Kicsoda Jézus? Miért jött?), a Szentlélek eljövetele (ApCsel 2) után napnál világosabbá válik mindenki számára. Pünkösd után már nem lehet kételkedni mindabban, amit Jézus elvégzett az emberért. Az egyház tanúságtételének hitelesítője a Szentlélek lesz.
RÉ 166 MRÉ 168„…ettek, ittak és örültek…” (1Kir 4) 1Kir 4
Salamon uralkodásának első felét megáldotta az Isten. Mindenki a helyén volt: a király, a legfőbb tisztségviselők, vagyis a kormányzat (1-6), a tizenkét helytartó az egyes területek élén (7-19), és Isten népének valahány tagja. Mindenki hittel végezte a feladatát; nem elégedetlenkedett, hanem istenfélelemmel és megelégedéssel élt (1Timóteus 6,6). Ebből fakadt a legnagyobb áldás: tisztelték az Urat, tisztelték a királyt, kölcsönösen tisztelték egymást, egymás munkáját, és ezt sokasodással és gyarapodással, jóléttel és örömmel áldotta meg az Úr (20).