"Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok." Lk 13,1–21
6Azután ezt a példázatot mondta: „Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. 7Azt mondta erre a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? 8De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, 9hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki."
10Egyszer valamelyik zsinagógában tanított szombaton. 11Íme, volt ott egy asszony, akiben betegség lelke lakott tizennyolc éve, és annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem volt képes felegyenesedni. 12Amikor Jézus meglátta őt, előszólította, és ezt mondta neki: „Asszony, megszabadultál betegségedből." 13És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent.
14A zsinagógai elöljáró azonban megharagudott, hogy szombaton gyógyított Jézus, és így szólt a sokasághoz: „Hat nap van, amelyen munkálkodni kell; azokon jöjjetek gyógyíttatni magatokat, ne pedig szombaton!" 15Az Úr így válaszolt neki: „Képmutatók, vajon szombaton nem oldja-e el mindegyikőtök a maga ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem vezeti-e ki itatni? 16Hát Ábrahámnak ezt a leányát, akit tizennyolc éve megkötözött a Sátán, nem kellett-e feloldani ebből a kötelékből szombaton?" 17Amikor ezt mondta, ellenfelei mindnyájan megszégyenültek, de az egész sokaság örült mindazoknak a csodáknak, amelyeket ő vitt véghez.
18Azután így szólt Jézus: „Mihez hasonló az Isten országa, és mihez hasonlítsam? 19Hasonló a mustármaghoz, amelyet fogott egy ember, és elvetett a kertjében; az pedig felnövekedett, és fává lett, úgyhogy az égi madarak fészket raktak az ágain." 20Majd ismét szólt: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? 21Hasonló a kovászhoz, amelyet fogott egy asszony, és belekevert három mérce lisztbe, míg végül az egész megkelt."
Isten nem sikert vár tőlünk, hanem hűséget – sokszor ezzel akarják igazolni a gyümölcstelenséget. A mai ige viszont figyelmeztet: Isten gyümölcsöket keres életünkben. Ő azt akarja, hogy a gyümölcstermésben legyünk hűségesek. A példázatban a vincellér ad gondoskodást és időt a fának, hogy teremni kezdjen. Nekünk Isten ad időt és lehetőséget, hogy teremhessünk gyümölcsöket, például hitvallásunkkal új megtérőket. Ha majd újból eljön az Úr, találhat-e jó gyümölcsöket az életünkön?
RÉ 454 MRÉ 424
„Készített rézből…” (Kir 7,23–51) Kir 7,23–51
Hírám nem azonos Tirusz királyával. Ő egy rézhez értő mesterember volt. Mihez értünk mi, és mire van szükség ma? Bizony kiszolgáltatottak vagyunk, alig értünk valami kétkezi munkához. Korábbi szakmánk már nem használható, mert megváltozott a világ. Az önellátást is kivették a kezünkből (13). Hírám készítette azt a két oszlopot, amelyek függetlenül álltak a templomtest előtt, és nevük alapján hirdették, hogy az Úr megszilárdít (Jákín), mert Ő erős Isten (Boáz). Hírám készítette továbbá a templom valamennyi réz felszerelését is. Gyönyörűséges munkát végzett. Az oszlopok és a felszerelések részletes leírása is erre utal. Aki a szent ügyben ilyen alaposan jár el, az hétköznapi munkáját is ilyen alaposan, istentiszteletként végzi: hozzáértéssel, szorgalmasan, nem kapkodva. Az ilyen munka Isten dicsőségét szolgálja, ezért az másoknak és végzőjének is örömévé lesz. Ma ezt nem ismerjük, legfeljebb a gürcölést, ami nem istentisztelet, hanem látványos kapkodás, sokszor hozzáértés és öröm nélkül.