Igénk világosan megfogalmazza a bűn természetét, miszerint aki vétkezik, az másokat is vétekbe visz; tévesztéseink miatt sokan szenvednek (30). A bűneinkkel bosszantjuk Istent, viaskodásba keveredünk egymással, miközben fal épül ember és ember, közösség és közösség között (16-17). Ászá, Júda királya, és Baasá, Izráel királya háborúban álltak egymással egész életükben (16). Izráel királya elkezdett építeni egy várost, Rámát, hogy minden kapcsolat megszakadjon a két országrész között (17). Júda királya ekkor a templom kincseit bocsátotta áruba, hogy arám királyának segítségét kérje, hogy lerohanhassa az északi országrészt, és széthordják Rámát (22). Itt nem számít semmi, még a legszentebb sem, csak az egymás elleni harc és az ebben való győzelem, ezernyi taktikával. Ez a bűn. Eszembe jut a vasfüggöny. Az egykori kelet-nyugatnémet határon ma emlékmű hirdeti a huszadik századi, európai „Rámát”. Egy földre rogyó, átlyukasztott szívű szobor arra emlékeztet, hogy a bő négy évtized alatt, csak azon a helyen, több ezer menekülőt lőttek agyon. Ma máshol húzódnak a „vasfüggönyök”, láthatatlanabbak, ezért veszélyesebbek. Egy üzenet értékű mellékmondat is olvasható itt, miszerint a király is ember. Ászának öregségére nagyon megbetegedett a lába (23). Na de kit érdekel ez egy királynál? Ő nem magánember, tűrje, neki nem fájhat semmije.