„Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak." Lk 18,28–34
28Ekkor így szólt Péter: „Íme, mi elhagytuk mindenünket, és követtünk téged." 29Ő pedig ezt mondta nekik: „Bizony, mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, 30hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet."
31Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak. 32A pogányok kezébe adják, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, 33és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad." 34Ők azonban semmit sem fogtak fel ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat.
31Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak. 32A pogányok kezébe adják, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, 33és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad." 34Ők azonban semmit sem fogtak fel ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat.
A jutalom. Vágyunk arra, hogy úgymond igazságosan visszakapjuk azt, amit odaadtunk. Jótett helyébe jót várj – szeretnénk magunkat ebben a rendben látni. Jézus Péter jutalom utáni vágyát visszájára fordítja. Nem is érthetik meg ezt a döbbenetes igazságot: ő, aki tényleg mindent otthagyott, ő „jutalmul" a halálra készül. A valódi igazság nem méricskélhető jutalmazó rendszer, hanem önfeláldozás. Az igazi jutalom, amikor kegyelemből átadhatom magam teljesen Isten akaratának.
RÉ 325 MRÉ 204
„…Ekkor kétfelé szakadt Izráel népe…” (1Kir 16,15–34) 1Kir 16,15–34
Isten népe elhagyja az Urat, és szakadnak szerteszét, északra és délre, majd északon is kétfelé (21). Az ilyen egyház nem tudja meggyőzően betölteni küldetését, sőt arra méltatlanná lesz. A keresztyénségnek, ezen belül a protestantizmusnak nem tesz jót az egyén uralma, vagyis a nyugati kultúrák individualizmusa. Két irányból is szaggat minket ez a jelenség. Egyrészt az egyháztól, és minden hagyományos értéktől való eltávolodás, a szekularizáció ezernyi formája tépdes minket, ide értve a saját magunk által barkácsolt vallásosság megnyilvánulásait; másrészt az egyéni kegyesség „mindenhatósága" gyengít bennünket a protestantizmuson belül is. Az egyéni gondolat ugyanis ebben a kultúrában „szent". Sokfélék vagyunk. Megannyi felekezet, azon belül számos kegyességi irányzat mondja a magáét. Isten egyen-egyenként számon tart bennünket, ahogy ezt Ézsaiáson, és Jézus Krisztuson keresztül is megüzente nekünk (Ézsaiás 43,1; Máté 10,30). Ebből azonban nem következhet az egyén uralma, a hit terén is megnyilvánuló önmegvalósítás, hanem csakis a szentek közösségének igei rendjébe való gyógyító és szolgáló betagolódás. Kis városunk 20 százaléknyi protestánsaira már hétféle gyülekezet „vadászik", gyakran „lehamisprófétázva" egymást. Zimriről azt írja az Ige, hogy vétkei miatt történt a sok szakadás és nyomorúság (19). Vétkeink miatt gyengül az evangélium a világban.