"Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van." Lk 19,11–27
11Amikor pedig ezeket hallották, még egy példázatot is mondott, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa.12Így szólt tehát: „Egy nemes ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, s úgy térjen vissza. 13Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz minát, és azt mondta nekik: Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök. 14Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért küldöttséget menesztettek utána, és azt üzenték: Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk.
15Amikor pedig megszerezte a királyi méltóságot és visszatért, magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja: ki hogyan kereskedett. 16Megjelent az első, és azt mondta: Uram, minád tíz minát nyert. 17Az erre így szólt: Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött. 18Aztán jött a második, és jelentette: Uram, minád öt minát nyert. 19Ehhez pedig így szólt: Uralkodj te is öt városon. 20Megérkezett a harmadik is, aki így beszélt: Uram, itt a minád. Egy kendőbe kötve őriztem. 21Féltem ugyanis tőled, mivel könyörtelen ember vagy: azt is behajtod, amit nem fektettél be, és learatod azt is, amit nem vetettél el. 22Ekkor az így szólt hozzá: A saját szavaid alapján ítéllek meg, gonosz szolga! Tudtad, hogy én könyörtelen ember vagyok, behajtom azt is, amit nem fektettem be, és learatom azt is, amit nem vetettem el? 23Miért nem tetted hát a pénzemet a pénzváltók asztalára, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam meg. 24Az ott állóknak pedig ezt mondta: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok annak, akinek tíz minája van. 25Mire ezt mondták neki: Uram, annak tíz minája van! 26De ő így válaszolt: Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. 27Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királlyá legyek felettük, hozzátok ide, és vágjátok le itt előttem."
15Amikor pedig megszerezte a királyi méltóságot és visszatért, magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja: ki hogyan kereskedett. 16Megjelent az első, és azt mondta: Uram, minád tíz minát nyert. 17Az erre így szólt: Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött. 18Aztán jött a második, és jelentette: Uram, minád öt minát nyert. 19Ehhez pedig így szólt: Uralkodj te is öt városon. 20Megérkezett a harmadik is, aki így beszélt: Uram, itt a minád. Egy kendőbe kötve őriztem. 21Féltem ugyanis tőled, mivel könyörtelen ember vagy: azt is behajtod, amit nem fektettél be, és learatod azt is, amit nem vetettél el. 22Ekkor az így szólt hozzá: A saját szavaid alapján ítéllek meg, gonosz szolga! Tudtad, hogy én könyörtelen ember vagyok, behajtom azt is, amit nem fektettem be, és learatom azt is, amit nem vetettem el? 23Miért nem tetted hát a pénzemet a pénzváltók asztalára, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam meg. 24Az ott állóknak pedig ezt mondta: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok annak, akinek tíz minája van. 25Mire ezt mondták neki: Uram, annak tíz minája van! 26De ő így válaszolt: Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. 27Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királlyá legyek felettük, hozzátok ide, és vágjátok le itt előttem."
A hűség. Nem az a hű szolga, aki sok pénzt szerez urának. A harmadik szolgának nem az a vétke, hogy nem kamatoztatta ura pénzét. Ha talán ellopják tőle, semmi baj nem lett volna. Ő azonban a lelke mélyén megvetette gazdáját. Hidegen visszaadta, ami az övé. A hűtlenség nem a tetteinkben van, hanem a szívünkben. Ha azonban a szívünk Istenen csüng, akkor ez meg is látszik tetteinken. Nem az a kérdés, hogy most kinek mije van, hanem az, hogy az életünk készen van-e Isten számára.
RÉ 328 MRÉ 199
„… meddig sántikáltok még kétfelé…” (1Kir 18,20–46) 1Kir 18,20–46
Illés döntésre hívta a népet. A nép azonban nem vállalta a döntés felelősségét, hallgat (21). Illés fájdalmasan egyedül maradt. (22) Amikor útelágazáshoz érünk, nem lehet erre is meg arra is haladni, főként nem lehet az „arany középutat" választani, mert ott árok, szakadék, vagy járhatatlan, göröngyökkel szaggatott terület veszélyeztet bennünket. Csak elméletben létezik középút, a valóságban mindig dönteni kell, vagy erre megyek, vagy arra. Az Isten ügyét illetően ez még inkább érvényes. Itt a döntés előbb - utóbb kikerülhetetlen. Elérkezik az idő, amikor nem sántikálhatunk többé kétfelé, vagy Őt válasszuk, az élő Urat, aki Krisztusban megváltott; vagy pedig „útfélen" rekedünk, tövisek között szorongva, göröngyök között botolva, mint akik elvesztek. Áldott legyen az Isten, aki elvégezte, hogy megismerhettük Őt, és feltámadásának erejét (Filippi 3,10).