„örvendezve fennhangon dicsérni… Istent" Lk 19,28–40
28Miután ezeket elmondta, tovább haladt Jeruzsálem felé. 29Amikor közel ért Betfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: 30"Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide. 31Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? – mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá." 32Ekkor a küldöttek elmentek, és mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik. 33Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a szamárcsikót?" 34Ők így feleltek: „Mert az Úrnak van szüksége rá." 35Azután elvezették azt Jézushoz, felsőruhájukat ráterítették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. 36Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat. 37Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, 38és ezt kiáltották: „Áldott, a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!"
39A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: „Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!" 40De ő így válaszolt: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani."
39A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: „Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!" 40De ő így válaszolt: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani."
Az Úrtól távol élők soha nem értették, hogy az ő népe miért kezdte „örvendezve fennhangon dicsérni... Istent" (37)? Akik azonban megtapasztalták, hogy „mindent úgy találtak, ahogyan megmondta"(32), és a külsőleg megvethető „királyi bevonulásban" felismerik az alázatos, népéhez lehajló Urat, nem hallgathatnak. Isten megváltott gyermekei ma is dicsérhetik Urukat, hogy ő népe királyaként gondoskodik minden ígéretének beteljesedéséről.
RÉ 329 MRÉ 197 Mik 5,1–4
„Illés megijedt, elindult, hogy mentse az életét…” (1Kir 19,1–8) 1Kir 19,1–8
Illés az egész szolgálatát fenyegetettségben végezte. A prófétai szolgálat ezzel jár. Ezt Illés fel is vállalta (1). Egy konkrét esemény azonban kizökkentette őt. Jezabel halálosan megfenyegette (2). Illés ekkor megijedt, elhagyta az Úr által kijelölt helyét, hogy mentse az életét, majd egy rekettyebokorig jutva megállt, és nem mozdult tovább. Elég volt, elcsüggedt, feladta, meg akart halni (3-4). Kosztolányi megdöbbentően ír erről az állapotról „A rossz élet" című versében, amikor az ember tehetetlenül eljut odáig, hogy semmi sem jó. Ebben a helyzetben azonban legfeljebb csak átmeneti megoldást nyújthat mindenfajta terápia. Angyali érintésre van szükség, felülről való szelíd, de határozott segítségre (5). Illés attól gyógyult meg, hogy visszatért a szolgálatába, amit elhagyott. Ezt tanácsolja neki az angyal (6): keljen fel, egyen, és térjen vissza a feladatához. Vissza Isten elé, vissza az emberek közé, vissza a testvérekhez, vissza a feladatomhoz: ez a gyógyulás egyedüli útja. Nem lesz könnyű, sebeket kapsz, az életed lesz veszélyben, de depressziós nem leszel, az biztos. Erő feletti az út, de elég hozzá az Ő kegyelme (7).