előző nap következő nap

„…nem ismerted fel meglátogatásod idejét” Lk 19,41–48

41Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, 42és így szólt: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől. 43Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak; 44földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét."
45Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, 46ezt mondva nekik: „Meg van írva: És az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek."47Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók a nép vezetőivel azon voltak, hogy elveszítsék; 48de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép – hallgatva őt – rajongott érte.

Szenteste

Szenteste napján megrázó a jézusi diagnózis: „…nem ismerted fel meglátogatásod idejét” (44). Ha valaki az Istentől való küldetése, imádat és imádság helyett a gyülekezetbe oda nem való dolgokat visz be, és ott kufárkodik, üzletel, az számíthat Krisztus haragjára. Áldott karácsonyunk akkor lesz, ha megértjük: ő azért látogatott meg minket, hogy „ráigazítsa lábunkat a békesség útjára” (2,79), megtisztítson minket, és mi hálából Szentlelkének méltó templomaiként szolgáljuk őt.

RÉ 320 MRÉ 195

„…Egyedül én maradtam meg…” (Lk 19,41–48) Lk 19,41–48

Sokszor érezhetjük így, mint Illés (14). Buzgólkodtunk, és nincs eredmény. Szebben is tudjuk mondani: másokért éltünk, és hálátlanok voltak. Sőt, biblikusabban is meg tudjuk fogalmazni mindezt: nem magunkért buzgólkodtunk, hanem az Úrért; hogy az istentelenek megtérjenek. De hiába, egyedül maradtunk, és az életünkre törnek. Illés téved, mélyen van, és aki mélyen van, az önmaga körül forog, önző és beképzelt. Illést megrázza az Úr! Nem hiába buzgólkodott; nincs egyedül, mert hétezren vannak mellette (18); nem pótolhatatlan, mert máris van helyére más (16); és neki nem kell az eredmény miatt csüggedni, csak hűségesen szolgálni. Isten Jézus Krisztusban közénk jött, azért is, hogy felrázzon bennünket, és kiemeljen ebből az önsajnálkozó, kesergő, és mégis önhitt állapotból; nemcsak, mint egyes hívőt, hanem, mint egyházat is. Ez is karácsonyi evangélium. Nem vagy egyedül. Légy hű mindhalálig (Jelenések 2,10; 1Korinthus 4,2).