„Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre” 22,54–65
54Miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte. 55Mikor az udvar közepén tüzet raktak, és körülülték, Péter is leült közéjük. 56Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt: "Ez is vele volt." 57Ő azonban letagadta, ezt mondva: "Asszony, nem ismerem őt!" 58Röviddel ezután más látta meg, és rászólt: "Te is közülük való vagy!" De Péter így válaszolt: "Ember, nem vagyok!" 59Körülbelül egy óra múlva másvalaki is bizonygatta: "De bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való." 60Péter azonban ismét tagadta: "Ember, nem tudom, mit beszélsz." Még beszélt, amikor hirtelen megszólalt a kakas. 61Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: "Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem." 62Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt. 63 Azok a férfiak, akik őrizték Jézust, gúnyolták, és verték őt, 64majd eltakarták a szemét, és ezt kérdezték: "Prófétáld meg, ki ütött meg téged!"65És sok más szidalmat is szórtak reá.
Jézus tekintetében nem vád, hanem emlékeztetés volt. Péter nem tartotta be ígéretét: megtagadta Urát, háromszor is. Az Úr Jézus „szelíd szeme" ma is ránk tekint, amikor kinyitjuk a Bibliát, és imádságos közösségben vagyunk vele, amikor megvalljuk, vagy éppen megtagadjuk őt. Bár megnyitná számunkra is e tekintet a bűnbánat és megújulás útját!
RÉ 445 MRÉ 434
„…az Úr népe lesznek…” (2Kir 11) 2Kir 11
Roboám, Abíjjá, Ászá, Jósáfát, Jórám, Ahazja, Atalja, Jóás: ezek a déli országrész királyai az ország kettészakadása után. Isten Igéje kétféleképpen minősíti őket: az Úr útján jártak, vagy eltértek attól. – Isten jó útján járni nekünk is jó, ezt a jót értünk fogalmazta meg az Úr. – Isten az Ő tökéletes mércéje szerint értékeli az életünket, más mérce nincs; és ha alulmúljuk ezt a mércét, csak az Ő kegyelmére számíthatunk, hogy Dávid utódáért, Krisztusért mégsem oltja ki a mécsesünket. - A vezetők nagy felelőssége, hogy az Úr szerinti jó utat mutassák nekünk. – Végre a déli országrész rádöbbent arra, hogy nem mehet így tovább: a főpap, a király és a nép megfogadták, hogy azt teszik, ami kedves az Úrnak (17). – Ezt a szándékot megáldotta az Úr, mert öröm költözött a szívekbe, és nyugalom adatott az országra (20).