„…felszólították: »Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk «” Lk 22,66–71
66Amint megvirradt, összegyűlt a nép véneinek tanácsa, a főpapok és az írástudók, és bekísértették őt a nagytanácsba, 67s ott felszólították: "Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk." Ő pedig így válaszolt: "Ha megmondom nektek, nem hiszitek, 68ha pedig én kérdezlek titeket, nem feleltek. 69De mostantól fogva ott ül majd az Emberfia Isten hatalma jobbján."70Erre mind azt kérdezték: "Akkor hát te vagy az Isten Fia?" "Ti mondjátok, hogy én vagyok" - felelte nekik. 71Azok pedig így szóltak: "Mi szükségünk van még tanúvallomásra? Hiszen magunk hallottuk a saját szájából."
A nagytanácsnak nem bizonyság kellett Jézus küldetéséről, hanem bizonyíték a bűnösségéről. Láthatták volna, hogy csodái messiási jelek. Hallhatták volna, hogy tanításai az élet beszédei. De ők vakok és süketek voltak. Uram, nyisd meg szemünket, fülünket és szívünket, hogy halálod és feltámadásod jele ne legyen hiábavaló!
RÉ 335 MRÉ 222
„… javíttassák ki a templom rongálódásait…(2Kir 12) 2Kir 12
Jóás elhatározta, hogy kijavítja a Jeruzsálemi templom repedéseit. Egy ilyen helyreállítás pénzbe kerül. Pénz nélkül még a szent épület megjavítása sem lehetséges. A szokásos adakozás azonban kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a papok és léviták megélhetése mellett a javításokra is jusson belőle. A papok azonban még részben sem akartak lemondani saját megélhetésük forrásáról, és a templom repedéseit 23 év után sem javították meg (7). Jóás új módszert vezetett be, a céladományok rendszerét. Amit a nép a templom felújítására adott, azt a papok nem fordíthatták másra (10-15). A pénzt külön megbízottak kezelték, akik híven jártak el (16). A „kivitelezőknek" átadták a munkájukért járó összeget, a templom pedig megújult. --- Hol repedt a templom? Helyre kell-e állítani a „repedt templomot", ami örökség, hagyomány, a folytonosság, identitás; akkor is ha már nincs mögötte gyülekezet, bízva, hogy majd újra lesz? Teológiai értelemben hol reped a templom, az egyház, Isten népe, a gyülekezet, szolgálatunk? Ezeknek a repedéseknek kijavítása azonban már sokkal „többet" igényel, mint pénzt; élő hit kellene.