előző nap következő nap

„…megvetően bánt...” Lk 23,6–12

6Pilátus ezt hallva megkérdezte, hogy Galileából való-e ez az ember. 7Amikor pedig megtudta, hogy Heródes hatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban. 8Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült, mert már jó ideje szerette volna látni, mivel hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd az ő szeme láttára. 9Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki. 10Ott álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták. 11Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz. 12Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással. Előtte ugyanis haragban voltak.
A fejedelem kívánsága nem teljesült, ezért „...megvetően bánt..."(11) Jézussal. Nem élt a nagy találkozás vissza nem térő lehetőségével. Nem tudta: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja" (Jak 4,6). Elvárásai elválasztották a Királyok Királyától. Jézus néma marad, ha csak az elvárásaink, kívánságaink teljesítését követeljük tőle, de készségesen válaszol, ha megoldást, kegyelmet, megváltást várunk tőle.

RÉ 341 MRÉ 221

„… király lett Amacja…” (2Kir 14) 2Kir 14

Amacjá fiatalon, 25 évesen lett Júda királya, és 29 évig uralkodott (Kr. e. 796-767). – Azt tette, amit helyesnek tart az Úr! De nem teljesen, mert a nép a korábban idegen istenek tiszteletét szolgáló áldozóhalmokon is imádta az Urat (3-4), amit a mózesi törvény tiltott (5Mózes 12,2-14). – Amacjá bosszút állt apja gyilkosain, a törvényt betartva (5Mózes 24,16), de apja gyilkosainak fiát már nem vágatta le, miszerint mindenkinek a maga vétkéért kell meghalnia (5-6). – Győztes hadjáratai után elbízta magát (7), és hadat üzent az északi országrésznek, akik azonban csúfos vereséget mértek rá, elfogták, Jeruzsálemet feldúlták (14). -  Később összeesküvést szőttek ellene, próbált menekülni, de végeztek vele (19-21). Egy vezető ember, Amacjá rövid életrajza áll előttünk. Amacjá látszólagos istenfélelme mellett, szíve nem volt teljesen az Úré, indulatai elragadták, és mivel kardot ragadott, kard által is veszett el. Milyen a mi életrajzunk, nem az állásinterjúra beadott, tupírozott „szakmai önéletrajzunk", hanem az, amit Isten ismer és értékel.