„...rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után" Lk 23,26–31
26Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. 27A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik jajgattak, és siratták őt. 28Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok; 29mert jönnek majd olyan napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! 30Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! – és a halmoknak: Borítsatok el minket! 31Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?"
Egy ünnepre készülő ember jött haza a tavaszi munkából. „...rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után" (26). Tisztátalanná lett. Minden ünnepi cél meghiúsult számára. A „fájdalmak útján" Jézus keresztjét kellett vinnie. Csalódása elcsitult: hallott és látott. Hallotta az asszonyokhoz intézett prófétai szót, az utolsó prédikációt. Ez volt az igazi magvetés, amely pünkösd napjaiban kelt ki, amikor Simon és a többiek már megragadták a megváltást. Ha a „kereszt útja" így keresztezi utunkat, megtalál a kegyelem!
RÉ 343 MRÉ 225
„Vonulj fel, és szabadíts meg…” (2Kir 16) 2Kir 16
Áház, júdai király Asszíriához fordul segítségért; majd teljesen kiszolgálja ezt az idegen hatalmat, mindent felad, idegen oltárt épít, átalakítja a templom berendezését. Nem történik ma is valami hasonló. Vannak hatalmak a világban, és a keresztyénség az evilági eredményekért, számokért, jelenlétért, olcsó hatásokért, hamis semlegességért, feladja értékeit, örökségét, hagyományát, a tiszta evangéliumot, Krisztust! Mi lett a Krisztus evangéliumából? A görögségben filozófia, Rómában intézmény, Európában kultúra, Amerikában üzlet. Az evangélium a szabadítás örömhíre, Isten szabadításának jó híre. Felmerül az a kérdés, hogy kitől várjuk a szabadítást. Áház nem az Úrhoz, hanem Asszíriához fordult: „Szabadíts meg" (7).