előző nap következő nap

„Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" Lk 23,44–49

44Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön. 45A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. 46Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" És ezt mondva meghalt.
47Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent, és így szólt: „Ez az ember valóban igaz volt." 48És az egész sokaság, amely erre a látványra verődött össze, amikor látta a történteket, mellét verve hazatért. 49Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.
Jézus földi életét és szolgálatát is Istenben élve fejezte be. Már csak az Atyával van dolga. Mindig tőle függött. Most a mélységeket járva is egyedül csak tőle akar függni. „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" (46). Ott van egyedül biztonságban. Megtartónkat az Atya tartja meg. A juhoknak nagy pásztorát ő viszi a halálon át. Az Úr példája bátorítson minket. Kríziseken, megrendítő élethelyzeteken és a haláltusán át, Jézus karjaiban hordozottan lehetünk győztesek. Életedet tedd az ő kezébe!

RÉ 339 MRÉ 216

„Nyomorúságnak napja ez…” (2Kir 19) 2Kir 19

Nyomorúságos helyzet ez. Ott áll a kis Ezékiás a hatalmas Asszír birodalommal szemben, aki eddig, Istent gyalázva, mindenkit maga alá gyűrt. Ezékiás fél. Testi szemei a túlerőt látják. Mindig itt vizsgázik a hit, ilyen helyzetekben, amikor emberileg egyértelmű, hogy nincs esély; merünk-e ekkor számolni a mindenható Úrral. Az Istenre hagyatkozásnak ez a bizonyossága nem abban nyilvánul meg, hogy konkrétan segít-e az Isten, vagy sem, hanem abban, hogy úgy lesz jó, ahogy történnek a dolgok, mert az Úrra bíztuk ügyünket. Ezékiás ebben a lehetetlen helyzetben az Úrra bízza ügyét: - megkérdezi Isten üzenetét (3); - meghallja Isten bátorító Igéjét (6-7); - könyörög az Úr szabadításáért (15-19); - ezután már csak hagyni kell, hogy történjenek a dolgok. Az igazán nyomorúságos helyzetben ez a szent passzivitás az Istennek kedves aktivitás. Nyugodj már el, és hagyj több munkát az Úrnak. Jobban fognak alakulni a dolgok.