„Volt egy József nevű ember…, derék és igaz férfiú…” Lk 23,50–56
50Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából való, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú, 51aki nem értett egyet a többiek határozatával és eljárásával, aki maga is várta az Isten országát. 52Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. 53Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, amelyben még senki sem feküdt soha. 54Az ünnepi előkészület napja már elmúlt és megkezdődött a szombat. 55Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek vele Galileából, és megnézték a sírboltot, meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. 56Aztán visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint.
Nem az a derék ember, aki önmagában szorgalmas, megbízható, „jó" ember, hanem az, aki az Isten országának polgára; akin ez a derék jellem nemcsak a tisztes hétköznapokban mutatkozik meg, hanem abban is, hogy életét kockáztatva hitvallást tesz az Úr mellett, ahogy József be mert menni Pilátushoz, hogy elkérje Jézus testét (52).
RÉ 184 MRÉ 218 Zsolt 19
„Abban az időben Ezékiás…”(2Kir 20) 2Kir 20
Az istenfélő Ezékiás király életének magasságai és mélységei tárulnak fel előttünk. A hívő ember is nyomorult ember, tele hullámzással, csak az Úr kegyelméből az, aki (1Korinthus 15,10). Ez a kegyelem azonban olyan, mint a tenger számára a sziklafal, akár keményen is megcsapdos, de mederben tart, és mindig kiegyenlíti ezt a hullámzást a hit alaphangjára. Olyan ez a kegyelem, mint Bartók Divertimentója, vagy sok más műve, a disszonáns hangok és variációk egy ponton gyönyörűséges dallammá érlelődnek össze. Ezért hangozhat el Ezékiás királyról az a kegyelmi értékelés, hogy egész életében azt tette, amit helyesnek tart az Úr (18,3). Hullámzásainkat az Úr kegyelme az örök élet medrében tartja.