„…elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt” Lk 24,13–27
13Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, 14és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. 15Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. 16Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt.
17Ő pedig így szólt hozzájuk: „Miről beszélgettek egymással útközben?" Erre szomorúan megálltak. 18Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt ott ezekben a napokban?" 19"Mi történt?" – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: „Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt; 20hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. 21Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. 22Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, 23de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. 24El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták."
25Akkor ő így szólt hozzájuk: „Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! 26Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?" 27És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szól

Könyörgésünk állandó tárgya lehetne az, hogy bibliaolvasásunk közben szegődjön mellénk az Úr, és ő magyarázza el nekünk az Írásokat, ne pedig mi okoskodjuk bele a sorok közé a saját gondolatainkat, látásmódunkat, kedvenc témáinkat, kegyességünkből fakadó értelmezéseinket. Így lehet az igeértésünk pontos, Isten akarata szerint való, aktuális, másokat megmozgató, szeretettel teli és mégis határozott (25), miközben sokak számára felragyog Krisztus. Az emmausi tanítványokkal ez történt.
RÉ 353 MRÉ 235
„… mit jelentenek ennek a megtalált könyvnek az igéi rám, és az egész népre nézve…” (2Kir 22) 2Kir 22
Korunk felszámolja a hagyományos örökséget, és minden területen újat akar, olyat, amilyet eddig még nem láttak és hallottak, ami egészen szokatlan, és ebben az ingerdús világban is felkapjuk rá a fejünket. Nem kell a régi, új kell! Nem mentes ettől a törekvéstől az egyház sem. A hagyományos örökség felszámolásával azonban önmagunkat számoljuk fel. Egy rabbi mondta: egyetlen feladatuk, hogy továbbadják fiaiknak, amit kaptak az Úrtól, ezáltal egy változó világban biztosítsák számukra is a megmaradást és a jövőt. Megőrizni mindazt, amit az Úr ránk bízott: ez küldetés. Aki pedig feladja az Úrtól kapott örökségét, az megsemmisül. Júda megmaradását abban látta az Úr, hogy újra felfedezteti velük az örökségüket, és abban megerősíti őket. Jósiás megtalálta a törvénykönyvet, meghallotta annak Igéit, megértette annak üzenetét, magára és a népre nézve. Nem kell új; a régit, pontosabban az Úrtól való eredetit kell új szívvel felfedezni! Minden „új" legyen gyanús. A liberalizmus a szabadság ígéretével minden biztosat, hagyományosat szétzúz, elvesz, és utána azt tesz velünk, amit akar. Ne engedjük!