„Ti vagytok erre a tanúk” Lk 24,36–49
36Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: „Békesség nektek!" 37Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. 38Ő azonban így szólt hozzájuk: „Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? 39Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van." 40És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezét és a lábát. 41Mikor pedig még mindig nem mertek hinni örömükben, és csak csodálkoztak, megkérdezte tőlük: „Van-e itt valami ennivalótok?" 42Erre adtak neki egy darab sült halat. 43Elvette és szemük láttára megette.
44Majd így szólt hozzájuk: „Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban." 45Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, 46és így szólt nekik: „Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, 47és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. 48Ti vagytok erre a tanúk.
49És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel."

A tanú több mint a hírnök, az utóbbi ugyanis „csak" továbbadja az üzenetet, míg a „tanú" érintett is az üzenetben, szívügye a rábízott üzenet. A feltámadott Úr a Szentlélek mennyei erejét ígéri a megtérésről és a bűnbocsánatról való tanúsághoz (49). Amíg ezt a Lelket nem vették a tanítványok, addig azonban maradjanak nyugton, mert csak kárt okoznak! „Jővel, Szentlélek Úr Isten!".
RÉ 348 MRÉ 238
„Az ő idejében vonult fel Nebukadneccar, Babilónia királya…” (2Kir 24) 2Kir 24
Az ítéletes idők egyik jele, hogy istentelenné és megosztottá lesz a világ, a hívő ember pedig észre sem veszi, hogy belekeveredik ezekbe a folyamatokba, és választani kényszerül, pedig csak romlott árut kínálnak a piacon. Az utolsó júdai királyokról szóló beszámoló is ezt tükrözi. Itt nincs hit, Istenre való ráhagyatkozás, helyette világi nagyhatalmakban való bizalomról olvasunk, majd mindegyikben való csalódásról, sőt tőlük való szenvedésről: ezt tapasztalja meg Isten népe a most elkezdődő Babilóniai fogságban. Urunk, adj hitet. Ne engedd, hogy mindenféle szélnek játékai legyünk. Csak az Igét megelevenítő Szentlelked szelének legyünk kitéve. Az Istenre való ráhagyatkozás hiányzik Júda utolsó királyaiból. Pedig ez a hit. Helyette belegabalyodnak Istent nem ismerő hatalmak ügyeibe.