"Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el." 1Kor 3,1–5
1Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz. 2Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, 3mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? 4Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok", a másik pedig azt: „Én Apollósé", nem emberi módon beszéltek-e? 5Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr.
Fontos, hogy mindenki a maga érettségének megfelelő táplálékot kapja. Lelki értelemben is. Kellenek az idejében jövő hitpróbák, a nehéz falatok, hogy fejlődjünk, és egyre többet értsünk meg Isten csodálatos világából. Ahogyan a kisgyermek is vágyik a világ megismerésére, a szellemi növekedésre, nekünk is úgy kell sóvárognunk arra, hogy egyre lelkibb emberekké váljunk, és elhagyjuk az irigység és a viszálykodás kiskorúságát.
RÉ 170 MRÉ 154
„… hogy felépítsék Izráel Istenének az oltárát…” (Ezsd 3,1–7) Ezsd 3,1–7
A templom alapjának lerakása a megérkezés utáni második esztendő második hónapjában kezdődött meg (7-9), vagyis Krisztus előtt 536 május-júniusában, pontosan hetven évvel a déli országrész 605-ben történt első elhurcolás után. Így teljesedett be a próféta szava a fogság időtartamáról (Jeremiás 29,10). A megérkezés után hét hónapig készültek az alapkő letételére. Áldozati oltárt építettek, és bemutatták az előírt áldozatokat, hogy maradéktalanul megtartsák Isten törvényét (1-2). Közben gyűjtötték az anyagot az építkezés elkezdésére. Ez a hét hónap azonban lelki felkészülést is jelentett. Az áldozat kifejezi azt, hogy ebben a világban annyi a tartozásunk, hogy újra és újra ki kellene engesztelni az Istent, de elvárásainak nem tud eleget tenni a szüntelen buzgó kegyesség. Miközben azt is látnunk kell, hogy saját létünk is csak „mások" valamilyen módon történő feláldozása által lehetséges. Áldott légy Urunk, hogy Krisztusban megállítottad a véget nem érő emberi buzgalmat. Nem nekünk kell adni, nem is tudunk, hanem Te adsz, hogy mi se áldozzuk fel a másikat magunkért.