„Ne tüntesse el” 1Kor 7,17–24
17Egyébként mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, ahogy az Isten elhívta: így rendelkezem minden más gyülekezetben is. 18Körülmetélten hívatott el valaki? Ne tüntesse el. Körülmetéletlenül hívatott el valaki? Ne metélkedjék körül. 19A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi, egyedül Isten parancsolatainak a megtartása fontos. 20Mindenki maradjon abban a hivatásban, amelyben elhívatott. 21Rabszolgaként hívattál el? Ne törődj vele. Ha viszont szabaddá lehetsz, inkább élj azzal! 22Mert az Úrban elhívott rabszolga az Úr felszabadítottja, hasonlóan a szabadként elhívott a Krisztus rabszolgája. 23Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái. 24Mindenki abban maradjon meg Isten előtt, testvéreim, amiben elhívatott.
A megtérés nem agymosás és nem személyiségváltás. Keresztyénként is alapvetően azok maradunk, akik voltunk: megmaradnak legfontosabb személyiségjegyeink, indulataink, korlátaink és tehetségeink is. Ami Isten ellen űzne bennünket, azt mint „óemberünket" naponként le kell győznünk, amit Isten országa építésére felhasználhatunk egykori önmagunkból,azt hálaadással használjuk is fel. Ami tényleg változik,az életünk új középpontja: Jézus Krisztus.
RÉ 236 MRÉ 392
„Áldott az Úr…” (Ezsd 7,11–28) Ezsd 7,11–28
Artaxerxész (Artahsasztá) király (Kr. e. 464-424) ajándékokat és jogokat ad a hazatérő népnek az istentiszteletet és az otthoni életüket illetően (11-26). Cserébe viszonzást vár, hogy ne legyenek ellene irányuló lázadások, és rend legyen birodalmának minden szegletén (23b). Ez így is „természetes": adunk, és cserébe ugyanannyit várunk. Ezsdrás hite túl tudott tekinteni az „adok-kapok" viszonyon. Mindezekért az Urat áldotta, aki a király szívét felindította arra, hogy hazaengedje és támogassa őket (27). Ez az Úr kiterjesztette Ezsdrásra szövetségi hűségéből fakadó szeretetét (28). Isten szeretete soha nem valami általánosan szép szólam, hanem ígéreteit beteljesítő folyamat, amely Krisztus visszajövetelekor éri el a beteljesedését. Ez a megváltó szeretet ma is meglágyítja ellenségeinket, megerősít bennünket, hogy az Úr felékesített templomává tegyünk minden helyet, ahol csak járunk (27-28).