„Ha mi nektek a lelki javakat vetettük, nagy dolog-e az, ha földi javaitokból fogunk aratni?” 1Kor 9,7–18
7Ki katonáskodott valaha is a saját zsoldján? Ki ültet szőlőt úgy, hogy nem eszik a terméséből? Vagy ki az, aki nyájat legeltet, és nem iszik a nyáj tejéből? 8Vajon csak emberi módon mondom-e ezeket, vagy nem ugyanezt mondja-e a törvény is? 9Mert Mózes törvényében meg van írva: „A nyomtató ökör száját ne kösd be." Vajon az ökörről gondoskodik-e így az Isten? 10Nem teljes egészében értünk mondja ezt? Bizony, értünk íratott meg, hogy aki szánt, reménységgel kell szántania, és aki csépel, azzal a reménységgel csépeljen, hogy részesedik a termésből. 11Ha mi nektek a lelki javakat vetettük, nagy dolog-e az, ha földi javaitokból fogunk aratni? 12Ha mások részesedhetnek ezekből, miért nem inkább mi? De mi nem éltünk ezzel a szabadsággal, hanem mindent elviselünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé. 13Nem tudjátok, hogy akik a templomi szolgálatokat végzik, a szenthelyből származó eledellel élnek, és akik az oltár körül forgolódnak, az oltárra vitt adományokból részesednek? 14Így rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek. 15Én azonban ezek közül egyikkel sem éltem. De nem azért írtam nektek ezeket, hogy velem is így történjék ezután, mert jobb meghalnom, minthogy valaki dicsekedésemet félremagyarázza. 16Mert ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot! 17Mert ha önként teszem ezt, jutalmat kapok, ha pedig nem önként, sáfársággal vagyok megbízva. 18Mi tehát a jutalmam? Az, hogy prédikálásommal ingyenessé teszem a Krisztus evangéliumát anélkül, hogy élnék az evangélium hirdetésével együtt járó szabadságommal.
A gyülekezeti szolgálat fenntartásának gondja bizonyíthatóan Pál apostol koráig visszavezethető. A gazdasági válság jegyében megvan a felelet. Az egyházra nem jut, de minden másra még igen, ha nehezen is. Más kiadások töredékéért veti a keresztyén egyház a lelki javakat, hogy a baj megelőzhető vagy gyógyítható legyen.
RÉ 397 MRÉ 419
„… imádkozott és vallást tett sírva…” (Ezsd 10,1–9) Ezsd 10,1–9
Nincs annál nagyobb dolog, mint amikor valaki belátja, megvallja bűnét, és nem a másikra mutogat. Megszomorodni, nemcsak könnyekkel lehet. Isten cselekvésének nagy bizonysága, amikor egy közösség, egy nép együtt tud bűnbánatot tartani (1). A bűnbánat tárgya, hűtlenségünk megvallása. A bűnbánót felemeli az Úr, mint a tékozló fiút az atyja. Ilyenkor megtapasztaljuk, hogy a bűnök következménye ellenére mégis van reménység (2). A bűnbánó ember kegyelmet nyer, reménységet kap, de ezzel együtt azt az indíttatást is, hogy cselekedjen, és ténylegesen számoljon le a régivel! Az Ige konkrét javaslata a mindennapokra, ha szorult, vagy konfliktusos helyzetbe kerültünk: - nem hárítsunk, - tartsunk önvizsgálatot, bűnbánatot, - tapasztaljuk meg Isten újrakezdést adó kegyelmét, - majd legyünk erősek, és cselekedjünk az Úr akarata szerint (4).