„…ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre” 1Kor 9,24–27
24Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. 25Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. 26Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, 27hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.
Megtanulhatjuk Páltól, hogy a kitartó célkövető magatartás nem csak sóvárgó óhajtásból áll. Az igazán önálló ember Isten karjai között keresendő. Ugyanígy az önálló, szabad nemzet folyamatos küzdelemben bizonyíthatja megmaradásra alkalmas jogát. Erre áldást és erőt mennyei forrásból nyer csodálatos kegyelemmel.
RÉ 455 MRÉ 480 2Kor 5,16–21 1
„Amikor meghallottam ezeket…” (Neh 1) Neh 1
Mindjárt aktualizálom az Igét! - Mit teszünk, ha rossz hírt kapunk azokról, akik nekünk fontosak? (1-3) Vannak-e számunkra fontos emberek és fontos ügyek? Ez a kérdés egy önző korban bizony felmerül, ahol mindenki csak a maga pecsenyéjét sütögeti, még a családját, a hitét is beáldozza saját „élvezeteiért". - Tudunk-e napokon át gyászolni, sírni, böjtölni, imádkozni, bűnvallást tenni elismerve ezzel Isten hatalmát, és a mi abszolút függőségünket? (4-7) - Merünk-e az Úr ígéreteiben bízva, konkrét segítséget kérni a menny Istenétől; Isten irgalmából fakadó sikert, áldást? (8-11) - Merünk-e cselekedni a ránk bízottak ügyében, akár otthagyva a biztos egzisztenciát, mint Nehémiás a pohárnokságot? Nem küldetéses makacsságra van szükség, hanem élő hitből, mások iránti szeretetből fakadó alázatos cselekvésre. Nehémiás ezeket cselekedte Krisztus előtt 444-ben.