„…ítéljétek meg magatok, amit mondok” 1Kor 10,14–22
14Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást! 15Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok. 16Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? 17Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.
18Nézzétek a test szerinti Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, nincsenek-e közösségben az oltárral? 19De mit mondok ezzel? Talán azt, hogy a bálványáldozat vagy a bálvány ér valamit? 20Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben. 21Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is. 22Vagy haragra ingereljük az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?
18Nézzétek a test szerinti Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, nincsenek-e közösségben az oltárral? 19De mit mondok ezzel? Talán azt, hogy a bálványáldozat vagy a bálvány ér valamit? 20Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben. 21Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is. 22Vagy haragra ingereljük az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?
Pál felelős gondolkodásra késztet. A lelki ember tudjon dönteni. Az „is-is" az elköteleződés kikerülése. Igenekre és nemekre van szükség. Nem férhet bele minden a lelki ember életébe. Mintha valaki úgy szeretne „lobogó lángot", hogy közben hagyja, hogy kioltsák a tüzet. Az „áldás poharában" és a „megtört kenyérben" nagy erők vannak, de csak akkor, ha féltjük, vigyázzuk azok tisztaságát.
RÉ 439 MRÉ 259 Zsolt 2
„… jöjjetek, építsük fel Jeruzsálem várfalát…” (Neh 2,11–20) Neh 2,11–20
Igen, kell, aki Isten eszközeként az élre áll, de aki nem magának tartja meg a dicsőséget, hanem túlmutat magán az őt küldő Úrra. Igen, kell az Isten eszköze, akiben megbízhatunk, aki mutatja az Isten útját, aki összefog bennünket, és amikor elvégezte munkáját, sértődés nélkül „eltűnik". Ahogy Whitman mondja az ilyen emberről: „Ó kapitány, kapitányom!" Van ma ilyen „kapitányunk", egy hiteles tanár, egy példakép, egy lelkész, egy vezető; mint Nehémiás? Elhívást kap, imádkozik, egyedül az Úrral megkonstruálja a feladatot (11), és hitelesen elől jár, amíg kell, hogy összefogja a feladatra népét, aztán a feladat végeztével az egyetlen kapitányra, Krisztusra mutatva „félreáll"! „Ó kapitány, kapitányom!"