"...hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? " 1Kor 15,12–19
12Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? 13Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. 14Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. 15Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. 16Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. 17Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. 18Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. 19Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
Nagyszombat
A világban ma is óriási sóvárgás van az élő Ige után, de ha mi újra és újra önös érdekeink keresztjére feszítjük fel és megszokásaink sírboltjába zárjuk, akkor a mulandóságnak rendeljük alá az örökkévalót, mintha csak halott Krisztusunk volna. Az élet Igéje ugyanis kiemel minket az értelmetlen földi hajszáól, az értéktelen „értékek" kultuszából; felkínálva nekünk a mulandóság fenntartható fejlesztése helyett az örökkévalóság megelőlegezését azzal, hogy mindennap egyre közelebb jussunk őhozzá, egyre teljesebben engedve az ő akaratának.
RÉ 185 MRÉ 236
„Jeruzsálemben telepedjenek le" (Neh 11) Neh 11
A romos város felépül, és megtelik élettel. Isten jogos ítélete rombolta le, és az Ő kegyelme által épülhetett most újjá. Isten kegyelme nélkül mindent elural a romlás és a pusztulás: az arcodat, a gondolataidat, a kapcsolataidat, a kincseidet, a városaidat, a világodat. Csak az Ő kegyelme tart meg, újít meg, vidámít és éltet. – A szent város felépülése és benépesítése Isten beteljesülő ígéreteinek előíze, ahogy Krisztus meghalt és feltámadott, úgy elevenedik meg majd az élet abban a mennyei Jeruzsálemben, ahol megtapasztaljuk végre a maradandó város örömét (Jelenések 21,9-27). – Igaz, hogy ezt a várost nem lakhatják akárkik: az Úr által oda rendelt törzsek és szolgák kapnak helyet a szent városban. Micsoda kegyelem: mi ott lakhatunk (János 21,22), és hívogathatunk másokat! A többi nem a mi dolgunk. Nem sorsvetés, nem önkéntesség, hanem kegyelem által kapunk belépést ebbe a városba. A teljes Írás szerint nem elég azonban a környékén lakni, és csak „bejáróként" viselkedni, hanem a kapukon belül kell lenni (Márk 12,34). – Egy „apróság". Ebben a városban voltak olyanok, akik a király megbízottjaként a nép ügyeit intézték (24). Az „ügy" mindig az emberi bűn terméke. Itt el kell intézni, és de jó, ha ebben van segítségünk, van emberünk; de a mennyei Jeruzsálemben már elintézett lesz minden ügyünk, a Krisztusban. Ez nagyszombati evangélium. De jó, hogy ott nem kell ügyezni! Aki erre megijed, az tartson önvizsgálatot, hogy milyen ügyek éltették itt?