„Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek” 1Kor 15,20–34
20Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. 21Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. 22Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. 23Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. 24Azután jön a vég, amikor átadja az az uralmat Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. 25Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. 26Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. 27Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy minden alá van vetve, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. 28Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben.
29Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? 30Miért vállalunk veszedelmet mi is minden percben? 31Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. 32Ha csak emberi módon küzdöttem a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk". 33Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!" 34Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik az Istent: megszégyenítésetekre mondom ezt.
29Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? 30Miért vállalunk veszedelmet mi is minden percben? 31Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. 32Ha csak emberi módon küzdöttem a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk". 33Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!" 34Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik az Istent: megszégyenítésetekre mondom ezt.
Virágvasárnap
Amilyen fájdalmasan valóságos tapasztalatunk az, hogy mint Ádám utódainak, nekünk is meg kell halnunk, olyan felemelő az a reménységünk, hogy Krisztus feltámadásához hasonlóan mi is romolhatatlan testben fel fogunk támadni. Életünkben az utolsó szó nem a halálé lesz,hanem a bennünket halálból feltámasztó Krisztusé.
RÉ 356 MRÉ 227 ApCsel 10,34–43
„Ezek azok a papok és léviták, akik hazatértek…” (Neh 12,1–26) Neh 12,1–26
Vannak olyan templomok, ahol a bejáratnál olvasható a gyülekezetben szolgált lelkészek és gondnokok névsora. A nevek és arcok mögött korszakok húzódnak, azok minden küzdelmével: ez Isten népének története egy gyülekezetben; továbbá annak kifejezése, hogy Isten gondoskodik népéről, küld szolgákat, akik emlékeztetik a népet az evangéliumra. Isten így vezeti népét, a megérkezésig. Nehémiás felsorolja azokat a papokat és lévitákat, akik Krisztus előtt 538-ban Zerubbábellal és Jésúával tértek haza (1-9). Ezután a főpapok neveit olvassuk (10-11).[1] Számunkra ők azért fontosak, mert az egyetlen főpapra, a húsvétkor feltámadott Krisztusra mutatnak, aki eltörölt minden felesleges rítust és előírást, hogy legyen erőnk Lélekben és igazságban Istenre (János 4,24), szeretetben pedig egymásra figyelni (Galata 5,14-15); és végeztével legyen lehetőségünk megérkezni Őhozzá, a halál minden hatalma ellenére.
[1] A főpapok nemzedékének Árontól induló hosszú sorát az a Jehócádák zárta, akit fogsága vittek Babilóniába (1Krónika 5,29-41). Később aztán Jésúa főpap tért haza, az ő leszármazottja volt Jójákim főpap, Nehémiás korában pedig Eljásib, majd Jójádá, Jónátán, Jaddú.