„…ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak…” ApCsel 2,14–28
14Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: „Zsidó férfiak, és Jeruzsálem minden lakója! Vegyétek ezt tudomásul, és figyeljetek szavaimra! 15Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van. 16Hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: 17Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; 18még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. 19És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget. 20A nap sötétté válik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. 21Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. 22Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, 23azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. 24De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt. 25Mert ezt mondja róla Dávid: Láttam az Urat magam előtt mindenkor, mert jobbom felől van, hogy meg ne inogjak. 26Azért vidult fel a szívem, és ujjongott fel a nyelvem, még testem is reménységben fog nyugodni, 27mert nem hagyod lelkemet a halottak birodalmában, azt sem engeded, hogy Szented elmúlást lásson.28Megismertetted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt.
Rettenetes állapot, amikor egyáltalán nem látunk jövőt magunk előtt. Hányan és hányan mentek el az utóbbi években emiatt hazánkból! Véneink válnak álom nélkülivé: „Velem vége a világnak, utána már semminek nincs értelme!" Isten Lelkének megújító kiáradása kell ahhoz, hogy legyenek látomások, legyenek álmok, ifjak és vének együtt teremtsenek boldog jövőt.
RÉ 375 MRÉ 247 Zsolt 104,24–35
„… mert ha te most néma tudsz maradni…” (Eszt 4) Eszt 4
Ez egy életveszélyes helyzet. Baj van, nagy baj. Mit tesz ilyenkor az Isten gyermeke: azonnal cselekszik, menekülési útvonalat tervez, leáll és pánikol, vagy vádaskodik? Nem: ezek helyett böjtöl, bűnbánatot tart, magába néz – miért jött rám ez a baj? Ezzel pedig beismeri, hogy szabadítóra van szüksége (1-4). Ez a szabadító, az Isten, aki azonban mindig emberi eszközt küld, hogy segítsen. Keresnünk kell, ki az; és segítenünk kell, hogy ezt a küldött is felismerje. Eszter azért lehetett királyné, hogy kegyelmet kérjen Isten népe számára (8). Eszter ugyan először jogosnak tűnő kifogásokkal él, hogy miért nem mehet be a királyhoz (9-12). Ekkor azonban határozott hangon rámutatnak saját életét féltő gyávaságára (13), és arra, hogy éppen az a küldetése, hogy esdekeljen népéért a király előtt: minden, ami vele történt, ezért történt (14). Nem maradhat néma! Szólnia kell, ha az életébe kerül is! A nép pedig tovább böjtöl (16), és könyörög Eszter küldetéséért. De jó tudni, hogy ügyünkben már szóltak, értünk már esdekeltek és esdekelnek, sőt megszabadítottak. Krisztus szabadító szeretete azonban küldetést jelent nekünk. Ne legyünk gyávák, ha az Úr, mások ügyében használni akar!