Az öntudatos Hámán, a király tanácsosa okozza a bajt, aki a második ember az országban. Hámánnak azonban nem elég az, amije van: dicsekszik, tele van gyilkos indulattal, ő akar diktálni: ezért zavarja a zsidó Mardokaj öntudata. Valljuk meg őszintén, hogy mindketten kellően öntudatosak: Hámán és Mordokaj ebben egyformák, mindketten „fafejek". Az események kimenetele emiatt nem lehet más, mint az, hogy valamelyikük elveszik. Kettejüknek szűk a hely. Isten az ő népe segítségére sietett ebben a helyzetben, ezért küldte Esztert, pedig népe ezt nem érdemelte meg. Ez a kegyelem. Ne legyünk magabiztosak, de legyünk biztosak az Úr kegyelmében, és elmúlnak a félelmek (4,11).[1]

[1] A magabiztosnak tűnő király, fél. A királyhoz hívatlanul nem állíthatott be senki, mert a királyok állandóan féltek a merényletektől. Az életével játszott az, aki váratlanul jelent meg az ókori királyoknál. Eszter ezt az életveszélyes helyzetet vállalta fel népéért (1-3). Eszter nem magabiztos, de amikor rádöbbent, hogy feladata van, akkor Isten biztossá tette őt a dolgában. Ezért böjtölt is szolgálata előtt (16). Isten úgy intézte, hogy a király jó kedvében legyen, sőt, mindent megadjon Eszternek, amit csak kér. Olyan sok döntés hangulat és közérzet kérdése, sajnos; de ez a „hangulat" most az Úr kezében volt (3-8).