„A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt” ApCsel 4,32–37
32A hivők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt. 33Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon. 34Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, 35és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá.
36József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita, 37mivel földje volt, szintén eladta, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.
Mi a közös közösségeinkben? Mi tartja össze házasságodat? Mi tartja össze gyülekezetedet, egyházunkat és nemzetünket? Közösség egy futballmérkőzés szurkolótábora, de közösség volt a „Feszítsd meg!”-et kiáltó sokaság is. Lényeges, hogy az első keresztyén gyülekezetek tagjai nem emberi célokban, hanem Jézus Krisztusban, a feltámadottban voltak egyek.
RÉ 267 MRÉ 405„…megragadtam, nem is engedem el…” (Énekek 3 ) Énekek 3
MIT MOND A PÁRVÁLASZTÁSRÓL AZ ÉNEKEK ÉNEKE? A mennyasszony álmáról van itt szó, amelyben elveszítette, és újra megkereste, megtalálta kedvesét (1-5). - A párunkat keresni kell, álmainkat, vágyainkat is felvállalva (de a hamis illúziókról lemondva), hogy azt találjuk meg, akiben az álom valósággá lehet, és aki mással nem pótolható, mert számunkra egyetlen.[1] - A párunkat felelősen fel kell vállalni, egy életre szólóan. Ezt festi le, keleti színekkel a nászmenet, amellyel a vőlegény, királyi módon „megkoronázva” (11) ment a városból, vidéki, napbarnította mennyasszonyáért (1,5), hogy azt magával vigye (6-11). Itt minden királyi gazdagságú, ezt szemlélteti a gyaloghintó leírása (9-11): mindez az elköteleződést fejezi ki, a házasságkötés egyszeriségét, örökre emlékezetes voltát.[2] - A párválasztásnak üdvösséges távlatai vannak. Erről ritkán beszél az Ige, mert Jézus Krisztus szerint sem lesz odaát házasság (Lukács 20,35), de akivel itt elköteleződtünk, az odaát is megkülönböztetően fontossá lesz számunkra, ezt nem tagadja az Ige.[3]
[1] A keresés próbatétele, az elvesztés lehetősége jelzi, hogy mennyire fontos számomra. Akit elveszíthetek, azt tudom igazán megragadni (4).
[2] A párválasztással, a férfi felvállalta azt a nőt, akit védenie kell, és akiről gondoskodni köteles; a hatvan vitéz jelzi ezt a kötelességet (7-8). A vőlegény legbecsesebb dolgait adta a menyasszonynak, mert mindenre kész érte.
[3] Az itt szereplő üdvtörténeti emlékek a párválasztás üdvösséges távlatait hirdetik: a menet ugyanis, illatfelhővel, a puszta felől érkezik (6). A puszta, az a hely, amelyből a beteljesedés felé indulunk. A füst, a menet előtti illat, Isten üdvösséges jelenléte, áldása, aki ezen a legfontosabb úton előttünk jár. A vőlegény örökre magához fogadja a menyasszonyt, ahogy bennünket, hitvestársunkkal együtt, az Úr.